A HÉT Játékosa: Kota Gabriella
2015.09.14 | 11:10
A HÉT Játékosa: Kota Gabriella Az Astra Kiskunfélegyházi Bulls legyőzésében oroszlánrészt vállaló Kota Gariella lett a 2. forduló legjobb játékosa, honlapunk választása alapján. A Bikák ellen a DEAC támadója három gólja mellett hatalmas mezőnymunkájával is kitűnt, így érthető, hogy boldog volt amikor értesült döntésünkről és készségesen válaszolt kérdésünkre. képek (6)F-H: Szívből gratulálunk győzelmetekhez, neked pedig külön három találatodhoz és a Hét Játékosa címhez. Őszintén áruld el, előzetesen bíztál abban, hogy pontot tudtok szerezni a női futsal egyeduralkodójának tartott Astra ellen?  - Köszönjük szépen. Előzetesen abban reménykedtem, hogy ússzuk meg minél kevesebb kapott góllal, de mikor már az öltözőben ültünk azt éreztem, hogy itt akár meglepetés is születhet. F-H: Az első fordulóban az előző bajnokság bronzérmese a Rába ETO ellen is pariban voltatok és mindössze két góllal kaptatok ki. Annak a mérkőzésnek a tanulságait fel tudtátok használni Kiskunfélegyházán?  - Úgy gondolom, hogy annak a meccsnek a képe is mindenképpen biztató volt, tekintve, hogy az öt gólunkból, ha jól emlékszem hármat apró egyéni hibákból és ebből adódóan a védekezésünk felborulásából kaptunk. Az Astra elleni meccs is hasonló volt, így próbáltuk kiküszöbölni azokat a hibákat, amiket az ETO ellen vétettünk. Pont az volt meg Kiskunfélegyházán a védekezésünkben, ami Győrben hiányzott: a fegyelmezettség. F-H: Érezted a kezdő sípszó elhangzása előtt, hogy neked különösen jól fog menni a játék?  - Hasonlóképpen éreztem magam, mint egy éve, mikor a Mezeivel vertük meg a DEAC-ot. Nem éreztem, hogy jól fog-e menni vagy nem, nagyon meg voltam illetődve, mert azért nem minden nap játszik az ember Szabó Bogi vagy Nagy Anett ellen, de az első percben eldőlt, hogy van keresnivalóm a pályán. F-H: Az Astra játékosai véleményed szerint tudat alatt lebecsültek titeket?  - Szerintem mindenképpen, nem is szándékosan, hanem ahogy mondtad tudat alatt, mellesleg teljesen jogosan, mert nyilván egy frissen feljutott gárda vagyunk, két évvel ezelőtti NBI-es kerethez képest jóval fiatalabb játékosokkal, és elsősorban nekünk nem is az Astra szintű csapatokkal kell felvennünk a versenyt. F-H: A lőtt gólok számán kívül miben múlta felül csapatod a bajnoki cím védőjét?  - Véleményem szerint talán higgadtabbak voltunk, viszonylag jó volt a helyzetkihasználásunk a meccs elejétől kezdve, ami miatt mi egyre nyugodtabbak, az Astra pedig egyre idegesebb lett, valamint nem adtuk fel egy pillanatra se, mivel éreztük, hogy meglehet a meccs. A győzelmünk kulcsa a mérkőzés utolsó tíz perce volt, amit nagyon szilárdan és fegyelmezetten kivédekeztünk, illetve természetesen szerencsénk is volt, bár azért nekünk is akadt a végén egy-két kihagyott ajtó-ablak ziccerünk..

képek (5)

F-H: Sikerült kellően megünnepelnetek a sikert?  - Visszafogottak voltunk, ettünk egy jót és ennyi volt az ünneplés, helyén kell kezelni a győzelmet, egy meccsen belül akármi megtörténhet és meg is történt, hál istennek a mi javunkra. Ettől függetlenül nem véletlenül az Astra az NBI bajnoka, náluk is előfordulhat egy apró botlás, amit majd legközelebb kijavítanak, persze nem ellenünk, ha rajtunk múlik. F-H: Aki a bajnokot le tudja győzni az nem számít esélytelennek a többi csapat ellen sem. Számíthatunk tőletek a későbbiekben is hasonló bravúrra?  - Természetesen nem fogunk senki ellen feltett kézzel pályára menni, de nekünk nem az Astrát és a hasonló kaliberű csapatokat kell megvernünk, ettől függetlenül remélem, hogy sok bravúrt leszünk képesek produkálni. F-H: Két bajnokin négy gólt szereztél, ami nagyszerű teljesítmény. Fogod tudni tartani ezt az átlagot?  - Remélem, hogy sok gólt fogok még szerezni a bajnokságban, de mivel ez az első NBI-es szezonom nem számítok csodára, a legfontosabb, hogy a csapat hasznára legyek, akár gólokkal, gólpasszokkal, akár a védekezésemmel. képek (1) F-H: Rólad annyit tudunk, hogy az MVFC Berettyóújfalutól igazoltál a DEAC-hoz. Éppen ezért szeretnénk, ha többet is megtudnánk pályafutásodról és a sportághoz fűződő viszonyodról.  - Nyíregyházáról kerültem a Mezei-Villhez, mivel szerettem volna kipróbálni a futsalt is. Nem volt egyszerű hozzászokni a sporthoz, de nagyon megszerettem, az fogott meg benne a legjobban, hogy sokszor érhetek labdába, sokkal többször, mint a nagypályás fociban. Azért igazoltam a Mezei-Villből a DEACba, hogy az első osztályban is kipróbálhassam magam, ez egyelőre jól halad. További célom az, hogy minél jobb legyek, folyamatosan fejlődjek, illetve egyszer szeretnék címeres mezben is pályára lépni. Hosszabb távon is gondolkodom a futsallal de a labdarúgással is, mert igazából mindegy, hogy kint vagy teremben, csak az számít, hogy rúgjam a labdát.  

Címkék

Hírdetés

Videók

Aramis SE - Magyar Futsal Akadémia (2024.04.22, stream)
2024.04.22 | 14:47
Magyarország - Ukrajna (2024.04.21, stream)
2024.04.21 | 09:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink