A Haladás tovább halad kitűzött célja felé
2020.11.16 | 10:13
A Haladás tovább halad kitűzött célja felé

Egy  hiányzója akadt a szombathelyieknek a zöld-fehér rangadón, hiszen az alapító tag, csapatkapitány Horváth Péter nem állhatott rendelkezésre. Az összecsapást az előírtaknak megfelelően zárt kapuk mögött rendezték meg és a vendégek nagyon fogadkoztak, hogy a Nyírgyulaj felett győzelem után begyűjtenék a Haladás skalpját is.

Ennek ellenére inkább a hazaiak diktálták a tempót. A kezdést követően Darrieer vállalkozott egy lövésre, Sámsonnak kellett menteni a berobbanó Gerencsér elől. Majd Vidák is tesztelte a vendégek kapusát, de gólt nem sikerült szereznie. A Ferencváros inkább a védekezésre fókuszált, persze egy-egy kontrával igyekeztek veszélyeztetni – inkább kevesebb sikerrel.

A játékrész közepén Darrieer keverte meg a vendég védelmet és kiváló lövést eresztett meg, amit Tóth fantasztikus bravúrral hárított. A Fradi hősies védekezése végül a 10. percben kapitulált, akkor Dróth hozta kihagyhatatlan helyzetbe Hajmásit, aki közelről az elfekvő kapus mellett passzolt a kapuba. Lépéskényszerbe kerültek a vendégek…

A nagy kitámadás több helyzetet is hozott mindkét kapu előtt, de gólt csak a szombathelyiek szereztek. Az estén nagyon aktívan játszó Darrieer is feliratkozott a góllövőlistára a szünet előtti percekben, aki egy lecsorgó labdát terelt a hálóba. A szünet után szinte azonnal villant Dróth Zoltán is, aki egy látványos góllal rombolta Tóth és a Fradi játékosok önbizalmát.

Ezután szerkezetet váltott a fővárosi alakulat, de a vasi retesz jól zárt egészen a 32. percig, ekkor az ex-Haladás játékos Öreglaki talált be közelről. Ezután viszont állva hagyta riválisát a szombathelyi alakulat és magabiztos sikert arattak a zöld-fehér rangadón. A Hali pedig így továbbra is listavezető pozícióban áll.

Haladás VSE – Ferencváros 6-1 (2-0)
Haladás Sportcsarnok, Szombathely
Vezette: Farkas – Juhász - Muhari

Haladás: Alasztics – Darrieer, Simic, Vidák, Gerencsér
Csere: Gyimesi – Kovács M., Nagy K., Hajmási, Sipos G., Dávid, Papp, Dróth, Vas.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

FTC: Tóth Gy – Horváth Sz, Sámson, Rábold, Hosszú
Csere: Nyerges, Gellérfi, Büki, Öreglaki, Fekete, Cseri,Érsek, Bognár B, Milavecz
Edző: Machalek Attila

Gólszerző: Hajmási 2, Darrieer, Dróth, Simic, Gellérfi (öngól) illetve Öreglaki

Forrás: hungarysport.hu
Fotó: ftcfutsal

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink