A Hajdúböszörmény nyerte a Karácsony Kupát
2018.12.28 | 10:39
A Hajdúböszörmény nyerte a Karácsony Kupát A VI. Karácsonyi női futsal kupát ezúttal Szigetszentmiklóson rendezték meg, mely nagy sikert aratott ebben az évben is. A nyolc csapatos női kupán az ország legjobbjai vettek részt, az első osztály7 csapatából 6, míg az NBII-es együttesek közül az FTC és a DEAC csatlakozott a rendezvényhez. A két napos fesztiválon remek mérkőzéseket láthattak a kilátogató nézők, valamint jó volt látni, hogy sok csapatnál milyen tehetséges fiatalok állták meg helyüket a felnőtt mezőnyben is. [gallery ids="107033,107034,107035"] Az A-csoport legnagyobb esélyese, az Astra Kiskunfélegyházi BULLS veretlenül jutott a felsőházba, mellette a TFSE szerepelt jobban a csoportban, így megelőzte a Miskolci Vénusz és a Gyulai Amazonok együttesét. A B jelű csoportban kiegyenlítettebb volt a mezőny, némileg a WSH Tolna-Mözs és a HTE emelkedett ki, akik tovább is jutottak a két NBII-es alakulat előtt. A-csoport: 1. hely: Astra Herbária Kiskunfélegyházi BULLS 2. hely: TFSE 3. hely: Miskolci Vénusz 4. hely: Gyulai Amazonok B-csoport: 1. hely: WSH Tolna-Mözs 2. hely: HTE 3. hely: FTC-Fisher Klíma 4. hely: DEAC

48409279_2222616711124076_9092714858217996288_n

A felsőházban és az alsóházban is látványos gólok jellemezték a találkozókat, ezen kívül a programot színesítette a Médiaválogatott – Színészválogatott találkozó is. Nagy Anett, a program egyik főszervezője pályára is lépett, így újra megmutatta a felnövekvő generációnak tehetségét. A mérkőzések szünetében tombolahúzások sokasága következett, ahol értékesebbnél értékesebb ajándékok találtak gazdára. [gallery ids="107027,107028,107029"] A napot az alsóházi küzdelmek kezdték, ahol a Miskolc nagy csatában maradt alul a DEAC ellen, míg a Gyulai Amazonok gárdája az FTC alakulatát győzte le büntetőkkel. A felsőházban a HTE magabiztosan diadalmaskodott az Astra ellen, míg a Tolna három góllal múlta felül a TFSE csapatát. A 7-8. helyért nem hibázott az FTC, majd az 5. helyet is magabiztosan szerezte meg a gyulai futsalcsapat. [gallery ids="107030,107031,107032"] A 3. helyért folyó küzdelemben az Astra a csoportbeli győzelme után ismét nyerni tudott a fővárosi TF ellen, majd következett a döntő, amely nagy fordulatok után, büntetőkkel dőlt el. A HTE játékosai nem hibáztak, így esélyeshez méltón megszerezték a tornagyőzelmet a VI. Karácsonyi Futsal Kupán. A mérkőzések előtt kisorsolták a tombola fődíját is, mely egy 3 napos wellness hétvége a mesés Shiraz Hotelben volt. A torna végeredménye: 1. hely: Hajdúböszörményi TE 2. hely: WSH Tolna-Mözs 3. hely: Astra Herbária Kiskunfélegyházi BULLS 4. hely: TFSE 5. hely: Gyulai Amazonok 6. hely: Debreceni AC 7. hely: FTC Fisher-Klíma Futsal 8. hely: Miskolci Vénusz Quirikó Vivien, a HTE edzője: - Nagyon örültünk, hogy meghívást kaptunk a Karácsonyi Női Futsal Fesztiválra. Mivel felkészülésre nem sok idő van, lesz - hiszen január első hétvégéjén már a Magyar Kupában játszunk -, valamint december eleje óta nem volt mérkőzésünk, így nem volt kérdés, hogy elfogadjuk a meghívást. Gyakorlatilag az ország legjobb női futsal együttesei vettek részt a két napos megmérettetésen, úgyhogy remekül szolgálta a felkészülést ez a torna. A szervezés kiváló volt, minden fronton nagyon színvonalas volt a rendezvény. Annak pedig természetesen külön örülünk, hogy mi végeztünk az első helyen.
Különdíjak: Legjobb játékos: Vámosi Georgina (Tolna-Mözs)  Legjobb kapus: Terdik Tamara (TFSE) Gólkirálynő: Bernhardt Bernadett (FTC)

Címkék

Hírdetés

Videók

Aramis SE - MVFC Berettyóújfalu (2021.12.03, stream)
2021.12.03 | 14:05
Haladás VDE - SL Benfica
2021.12.01 | 11:47

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink