A futsal nem kispályás
2016.03.23 | 22:02
A futsal nem kispályás Az Inter Movistar nyerte a 27. alkalommal kiírt Spanyol Futsalkupát, azt is mondhatnánk, hogy meglepetés nem történt, a várakozásoknak megfelelően a Torrejon de Ardoz-i csapat győzött, története során immáron kilencedszer. A tornát ezúttal Guadalajárában rendezték meg, a csatornáinkon mind a hét mérkőzés látható volt. A Jaén Paraíso nem volt ott az ősz legjobb nyolc csapata között, így a címvédés szóba sem jöhetett. A déliek, tavaly, Ciudad Realbán a Barcelonát verték a döntőben, ami egyértelmű jele annak, hogy az 1990-ben útjára indított sorozat sokszor a meglepetések tornája volt. A spanyolok ezt tartják a legnagyobb presztízsű futsalviadalnak, a bajnokságnál és a király kupánál is fontosabbnak. Ezek után ne csodálkozzunk rajta, ha a kicsik is beleszóltak, beleszólnak a nagyok dolgába. Persze, ezt az úgynevezett nagyok ismerték fel elsőként, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy a kicsik ideje itt is lejárt, hiszen ebben a sportágban is egyre több pénz van. A negyeddöntőben a Burela könnyedén verte a Catgast, a Movistar még könnyebben a Palmát, a Barcelona is rokokói könnyedséggel intézte el a Magna Gurpeát, az El Pozo megszenvedett a roppant szimpatikus Aspil Vidallal, de a várakozásoknak megfelelően továbbjutott. Az elődöntőben a galíciai csapat, a Burela Pescados 2 góllal elhúzott az Interrel szemben, amely aztán 5 perc alatt megfordította a mérkőzést, amit végül 6-3-ra, mondhatni simán, megnyert. A másik ágon az El Pozo a Barcelonával találkozott, és, megítélésem szerint, a felek a torna meccsét produkálták. A katalánok háromszor vezettek, mégis 5-3-ra elbukták a találkozót. Marc Carmona legényei jobban futsaloztak, és csak saját magukat hibáztathatják, hogy nem voltak ott a vasárnapi fináléban. Egy Movistar-Barcelona meccs jelentette volna a csúcsot a guadalajarai csarnokban, már csak azért is, mert a bajnokságban listavezető Inter, két fordulóval ezelőtt egy hetest kapott a Palau Blaugránában, és ezzel elszenvedte első vereségét a bajnokságban. Ebben az idényben a másodikat, hiszen a Király kupában otthon kapott ki a Palmától, amely az elődöntőben a Barcelonát is megleckéztette.  A döntőre már Humberto is összekapta magát, a brazil BL-győztes játszott is néhány percet, Cardinal, az előző meccsekhez képest többet vállalt, Ricardinho pedig már közel 100%-os állapotban futsalozott. A murciaiak Bebe kisbüntetőjével megszerezték a vezetést az óvatoskodás után (érdekes, hogy a csapatok nagyon gyorsan begyűjtötték az öt szabálytalanságukat, és még érdekesebb, hogy a második félidőben is), aztán Ortiz egyenlített, Ricardinho pedig egy lepattanó után már a 23. percben eldöntötte a meccset. A portugál megint alakított egy nagyot, igaz, a varázslat után a gól nem jött össze, ám az is igaz, hogy kétszer a világ legjobbjának megválasztott luzitán klasszis két kisbüntetőt is elhibázott. Mindkettőt belevágta Fabióba. Apropó kapusok: a spanyolok e tekintetben is el vannak kényeztetve. A Movistarban, a döntőben a 3. számú kapus, Alex González védett, kiválóan, az El Pozo kapujában Fabio remekelt, a Barcelona kapusa, a friss Európa-bajnok Paco Sedano is csúcsformában állta a rohamokat, ám ezen a tornán is bebizonyosodott, hogy a jelen legjobb spanyol kapusa, az Aspil Vidal hálóőre, Molina. Az Inter története során 9. alkalommal nyerte meg a sorozatot, és készülhet a Bajnokok Ligájára. Az Atlético Madrid-PSV Eindhoven BL-nyolcaddöntő szünetében megejtették a négyes döntő sorsolását, így az egyik ágon a Movistar az olasz bajnok Pescarával, a másikon a Benfica a Jugra Jugorszkkal találkozik. Így első blikkre az a kérdés, hogy a Movistar negyedszer, vagy az orosz újonc először? A mérkőzéseknek ezúttal is Guadalajara ad otthon, és a város polgármestere megint dörzsölheti a tenyerét. A kupasorozat két millió eurós bevételt hozott a városnak, az utolsó szállodai szobát is kiadták, és az utolsó adag étel is elfogyott a város összes étterméből. A meccseket a helyszínen közel 40 ezren látták, a döntőre közel 700 ezren kapcsoltak Spanyolországban, a finálé idejében tévéző spanyolok közel 4%-a ezt nézte. A torna több mint 30 országba jutott el, ami egyértelmű jele annak, hogy már a futsal sem kispályás.  Farkas Norbert  

Címkék

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink