A franciák is fejlesztik a futsalt
2017.11.02 | 14:58
A franciák is fejlesztik a futsalt Nemrégiben Pierre Jacky, a francia futsal válogatott szövetségi kapitánya és Patrice Feys futsalért felelős tisztviselő bemutatta a francia szövetségnek a futsal fejlesztési tervüket. A franciák kijutása az Európa-bajnokságra felgyorsíthatja azokat a folyamatokat, amelyeket a Francia Labdarúgó Szövetség már tervezett a futsallal kapcsolatban. Első lépésként szeretnék megerősíteni helyüket a legmagasabb színvonalon, így a 2018-as Eb után benyújtják pályázatukat a 2022-es kontinensviadal rendezési jogáért, ahol már 16 csapat vesz részt majd és a franciáknak így garantált lenne a részvétel és a kiemelt pozíció a tornán. Cél az is, hogy a futsal megjelenjen valamilyen formában a 2024-es párizsi olimpián. A másik sarokköve a programnak, hogy a régi, elhasználódott pályákat egy projekt keretében, a szövetség anyagi támogatásával felújítják. Összesen 250 pályáról beszélünk, amelyek 2020-ig elkészülnének. Cél még a versenysorozatok struktúrájának és a klubok lehetőségeinek javítása. Az U19-es nemzetközi versenysorozatokban való részvétel is egybeesik a fejlesztési gondolataikkal. A következő szezonban az U15-ös és a másodosztályú bajnokság elindítása is tervben van. Nagy hangsúlyt kap majd a pedagógusok képzése is. Erős jelzés ez mind a klubok, mint a résztvevők, mind pedig a futsalban érintett országok számára is. Hát ennyit röviden a franciákról és a futsaluk terveiről.  - Brumár László -    
Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink