A Fradi vagy a DEAC nyakába kerül a női NBII-es aranyérem?
2019.06.02 | 01:35
A Fradi vagy a DEAC nyakába kerül a női NBII-es aranyérem? Bajnoki döntőnek beillő összecsapással zárul a női másodosztály rájátszása.   FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA – DEBRECENI EGYETEM AC Június 2. Vasárnap 18:00 Elek Gyula Aréna (Futsal Hungary TV) A Ferencváros fogadja a Debreceni Egyetemet, ahol a két csapat azonos pontszámmal áll a tabella élén, de a vendégcsapat jobb gólkülönbséggel kedvezőbb helyzetben van, hiszen számukra így a döntetlen is elegendő az első helyhez. Természetesen erre nem lehet alapozni, így biztos, hogy az egyetemisták is győzelemre fognak játszani, ahogy a Ferencváros is. Az első kör zárómeccsén a két fél Debrecenben találkozott, ami igen izgalmasra sikeredett, a fővárosiak mindössze 8 másodperccel a vége előtt mentettek pontot, és alakult ki a 2-2-es végeredmény. A többi mérkőzést mind a két oldal hozta viszonylag könnyedén, egy-egy nehezebb ütközetet leszámítva, így biztos volt, hogy a kettejük egymás elleni eredménye fog majd dönteni a végén. Ami jó hír mind a két oldalon a szakvezetőknek, hogy nincs sérült, se eltiltott, így a legjobb kerettel vághatnak neki a találkozónak. Az esélyeket nehéz megjósolni, mert közel azonos játékerőt képviselnek a felek. A nagyobb rutin talán a Debrecen mellett, míg a hazai pálya a Fradi mellett szól. A találkozóra az Elek Gyula Arénában kerül sor, ahova érdemes lesz kilátogatni vasárnap délután. Akinek nincs rá lehetősége, tudja streamen követni a mérkőzést, melyet élőben közvetítünk, ahol Varga Adél lesz a szakkommentátor. Üveges Katalin, DEAC: - Már augusztusban, amikor idejöttem Debrecenbe tudtam, hogy a Fradi elleni meccsek lesznek majd a meghatározók. Az ilyen rangadókon már csak a tiszta fej, higgadtság, valamint egy jó taktika számít. Kétség sem fér hozzá (hiszen ezalatt a 9-10 hónap alatt már számtalanszor bizonyította a Fradi és mi is), hogy mindkettőnknek itt van a helye a „döntőben”. Szinte tükörképei egymásnak a pontok száma, a gólkülönbségek, és nem is lehetett volna drámaibb az egymás elleni első fordulónk sem, ami 2:2-es végeredménnyel zárult! Mindkét csapatot kiváló játékosok képviselik, így megjósolhatatlan, hogy ki fog végül az első helyen végezni! Az biztos, hogy senki se fogja félvállra venni ezt az összecsapást, így én csak egy sportszerű és színvonalas mérkőzést kívánok a Fradinak és magunknak egyaránt! Soóky Norbert, FTC: - Kiegyenlített találkozóra számítok, hiszen az első mérkőzés is kiélezett volt. Annyival van nehezebb dolgunk, mint ellenfelünknek, hogy előző nap a lányok nagypályán is sorsdöntő meccset játszanak, de ha az sikerül, nagy erőt és motivációt adhat másnapra. Ettől függetlenül a taktikánkon nem fogunk változtatni és kezdeményező futsalt fogunk játszani.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink