A Fradi nagy csatában fordított
2015.09.30 | 08:09
A Fradi nagy csatában fordított

  NBII Nyugati csoport Továbbra is élen a Bőny, Kelen kettős!   BARÁTI FUTSAL CLUB - BŐNY-SZAVILL CONSULTING 3-9 (1-4) Mint írtuk a beharangozóban, a találkozó pikantériája, hogy a vendégek játékosai az előző szezonban még az ellenfél sikeréért küzdöttek. A bőnyiek semmit nem bíztak a véletlenre, és a találkozó elején döntésre akarták vinni a három pont sorsát. Ez sikerült is, hiszen 8 perc alatt négy gólos előnyre tettek szert, így a folytatás már csak formalitás volt. A fordulás után is a vendégek domináltak, és magabiztosan nyerték meg a mérkőzést, ezzel továbbra is az élen állnak, igaz a Fradi és a TF egy meccsel kevesebbet játszott.   GYŐRLADAMÉRI SASOK - BME FC 0-16 (0-7) A hazaiak első két meccsen elért eredménye és a BME játékerejét ismerve nem nagyon volt kérdés, hogy ki nyeri az összecsapást, inkább csak a különbség mértéke volt kérdéses. Nos, a fővárosiak nem sokat teketóriáztak, és játékos-edzőjük, Csernai Gábor vezetésével már az első percben megkezdte a gólgyártást, és szünetig összesen hétig meg sem álltak. A térfélcserét követően maradt a BME lendület és megszórták ellenfelüket, akik helyzetecskéig is alig jutottak el. 0-16 a vége, melyből Csernai-mester egymaga hét gólt vállalt.   FRADI FUTSAL-FISHER KLÍMA - CORVINUS-TOTALLSPORT.COM 9-5 (3-2) A hazaiaknál Pál Máté elveszítette Édesanyját a hétvégén, így gyászszünettel indult a találkozó, ami igencsak megfogta a Fradit. Érződött rajtuk, hogy nem megy úgy, ahogy az ősz folyamán megszokták. Ezt a vendégek ki is használták és két gólos előnyre tettek szert. A zöld-fehérek ezután kezdtek ébredezni, és jött is a szépítés hamar, de utána hosszabb gólcsend következett. Mind a két csapat letámadott, így jó iramú volt a játék. A nagyobb lehetőségek a Fradinál adódtak, és a mezőnyfölény meghozta gyümölcsét. A szünetig sikerült maguk javára fordítani az eredményt. A második játékrészre egy összeszedettebb hazai alakulat jött ki, és pár perc alatt megnyugtató, négy gólos előnyre tettek szert Fehér Krisztiánék, akik kicsit korán hátra is dőltek, ami megbosszulta magát. Az egyetemisták nem adták fel és a hajrához érve feljöttek egy gólra. Az utolsó percekre a Fradi összeszedte magát és rutinos játékosainak köszönhetően újabb gólokat szerezve bebiztosították a győzelmet. A vendégcsapat bizonyította, hogy hamar meghatározó csapata lehet a nyugati csoportnak.   TFSE - ASTERIX SC 3-1 (0-1) A vendégek igen foghíjasan, mindössze egy cserével látogattak a dobogó esélyes TF otthonába, így nem sok esélyt adtak nekik a találkozóra kilátogató nézők. Igaz az érdieknek ezúttal volt kapusuk, amire nagy szükségük volt, hiszen nagy nyomás hárult rájuk, de állták a sarat, mi több a vezetést is megszerezték. A hazaiak úgy voltak vele, hogy majd úgy is betalálnak, de nem akart megszületni az egyenlítés, így hátránnyal mehettek pihenőre. A fordulás után nyomott a TF, de hiába a fölény, nem jött össze az egyenlítés. Már több mint 10 perc telt el a játékrészből, mikor megtört a jég, és megérkezett a hazaiak első találata. A gól kicsit megnyugtatta a vendéglátót, aminek köszönhetően megszerezték a vezetést is. A végén kockáztattak az érdiek, amit újabb góllal büntettek az egyetemisták, így végül, ha nagyon nehezen, de begyűjtötték a három pontot. Az Asterix hősiesen küzdött, de a három sorral játszó hazaiak felőrölték őket a hajrára.   ELTE-BEAC - AIRNERGY FC 5-7 (2-2) A vendégek megpróbálták letámadni ellenfelüket, de nem túl jól sikerült és az ELTE már a 10. másodpercben büntetőhöz jutott, de nem tudtak élni a nagy lehetőséggel. A pálya nagyon csúszott, amihez nehezen tudtak alkalmazkodni a csapatok, így folyamatos játék nem alakult ki. Az első gól is helyzet nélkül született, aminek az egyetemisták örülhettek, igaz nem sokáig, mert fél percen belül jött az egyenlítés. Innentől kivárásra játszottak a csapatok, és egy-egy kontrát sikerült góllal befejezni, így döntetlennel mehettek szünetre a csapatok. A fordulás után a vendégek voltak sokkal aktívabban és egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést. A hazaiak próbálkoztak az egalizálással, és a magyar – román meccsen látott szöglet figurából sikerült is. De míg ünnepeltek Árendásék, a játékvezető jelezte, hogy kint volt a labda, amiből az Airnergy gyorsan kontrázott és be is talált, így 3-3 helyett 2-4 volt az eredményjelzőn. Ezután úgy tűnt, eldőlni látszik a három pont, mert a fiatal vendégek ismét beköszöntek, de a Kénoszt-tanítványok nem adták fel, és néhány perc alatt feljöttek egy gólra. A hajrában, ahogy várható volt, jött a hazai vészkapus játék, de nem jól jöttek ki belőle, hiszen fél perc alatt két gólt is kaptak. Innen már nem volt visszaút, csak egy szépítő találat jött össze. Az Airnergy jobb második félidei teljesítményével megérdemelten nyert egy igen fordulatos találkozón.   KELEN SC - AC VILLÁM-GEOBUSZ.HU 8-4 (2-1) Mind a két csapat jól kezdte a bajnokságot, így mind a két fél bizakodó lehetett a találkozó előtt, ahol azért a Kelen tűnt az esélyesebbnek. Ehhez képest a Villám szerzett vezetést, amit a félidő második felére megfordítottak a hazaiak. A második felvonást a Kelen kezdte jobban egy gyors góllal, de a vendégek némi meglepetésre egy perc alatt egalizáltak két gyors góllal. A folytatásban a vendéglátók magasabbra kapcsoltak, és a kissé fáradó vendégek ellen több gólt szerezve eldöntötték a meccset és három meccs után továbbra is hibátlanul állnak a tabellán.    

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink