A Fradi ellen szakadt meg a rossz sorozat
2017.03.14 | 10:42
A Fradi ellen szakadt meg a rossz sorozat Zsinórban hat nyeretlen találkozó után győzött a veszprémi futsalcsapat, amely így három pontot visz magával az NB I felsőházi rájátszásába.
A futsal NB I alapszakaszának hétfői záró fordulójában a már biztos alsóházi résztvevő Ferencvárost fogadta a felsőházba jutott Veszprém. A találkozónak azonban így is maradt tétje, mégpedig az, hogy a veszprémiek hány pontot visznek magukkal az 1-6. helyért zajló sorozatba.

A fővárosiak már a 3. percben vezetéshez jutottak: Szegő vette be Sárdi kapuját. Ám ez egyáltalán nem fogta meg a bakonyiakat. Egy perc sem telt el, amikor Boromisza Gábor remek ütemű passzát Tatai gólra váltotta (1-1). A Veszprém a folytatásban rátett még egy lapáttal: a 7. percben Boromisza Dániel egy gyönyörű kapáslövéssel a vezetést is megszerezte.

A folytatásban kiegyenlített játék folyt nagyobb lehetőségek nélkül. Öt perc volt még a játékrészéből, amikor a ferencvárosi Szabó nagy helyzetben Sárdi kapuja mellé lőtt. Ami a riválisnál kimaradt, a hazaiaknál bement: harcos labdaszerzést követően Tatai duplázta meg góljai számát, s együttese előnyét (3-1). Ferencvárosi rohamokkal és kapufával indult a második felvonás, a másik oldalon pedig Tar lábában maradt az újabb gól. Amire a 27. percig kellett várni, ekkor Boromisza Dániel vett át egy hosszú átadást, majd lőtt a hálóba (4-1).

Kissé talán kényelmessé is tette a veszprémieket a háromgólos előny. Ezt Karacs bosszulta meg egy gyors kényszerítőzés végén. A hajrához közeledve Tatai kétszer is betalálhatott volna, de a válogatott támadó ezúttal nem volt elég pontos. Két perccel a lefújás előtt némileg váratlanul jött a harmadik Fradi-gól: újabb gyors kontra végén Horváth volt eredményes (4-3). Az FTC mindent elkövetett az egyenlítésért, kapusát is lehozta, de így is Tatai állt a legközelebb a gólszerzéshez, aki ordító helyzetben a kapufát találta el.

Az utolsó játéknap több eredménye is kedvezően alakult a Madarász-csapat számára: a Haladás 2-1-re kikapott az éllovas Győrtől, az Aramis pedig a Nyírgyulajjal szemben maradt alul. A Veszprém így a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, s három ponttal kezdi a jövő héten rajtoló rájátszást, melynek sorsolását március 14-én tartják. Futsal NB I alapszakasz, 18. (utolsó) forduló: 1. FC Veszprém–FTC 4-3 (3-1) Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Farkas (Vass, Vittner). Veszprém: Sárdi – Petróczi, Tar, Püspök, Boromisza D. Csere: Spandler (kapus), Hoffer, Tatai József, Gulyás, Boromisza G., Finta, Füzy. Vezetőedző: Madarász János. FTC: Borsi – Safar, Komáromi, Andorka, Szegő. Csere: Becsei (kapus), Karacs, Birinyi, Szabó Zs., Horváth B., Cséka Krisztofer, Kulik. Megbízott edző: Mahalek Attila. Gólszerzők: Tatai (4., 18.), Boromisza D. (7., 27.), ill. Szegő (3.), Karacs (31.), Horváth B. (38.). Madarász János: – Örülök, hogy hosszú idő után ismét nyertünk, ráadásul biztató játékelemeket is láttam a fiúktól. Amiatt viszont bosszús vagyok, hogy mindezek ellenére is nehézzé tettük magunknak a mérkőzést. A rájátszásban már nem véthetünk ilyen hibákat. Mahalek Attila: – A fiataljaink jutottak szóhoz, akik éltek a lehetőséggel. Végig meccsben voltunk, a rutintalanságunk azonban többször is kiütközött. Benne volt a döntetlen a mérkőzésben, de összességében megérdemelten nyert a Veszprém. Elsődleges célunk a bennmaradás, nyáron pedig szeretnénk meghatározó játékosokkal erősíteni, hogy jövőre komolyabb célokért küzdhessünk.  - vehirsport.hu -

ee

   
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink