1. János! Kérlek, mesélj magadról, hogy telt az elsõ tizenöt éved a Föld nevû bolygón?
Elõször is hadd fejezzem ki hálámat és köszönetemet azért, hogy megkerestetek ezzel az interjúval! Nagy megtiszteltetés ez nekem, köszönöm!
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy nem vagyok egy túlságosan nyílt ember, ami a magánéletemet illeti, és nem hiszem, hogy túl érdekes lennék az olvasóknak sem, de vágjunk bele!
- A gyermekkorom egy átlagos család átlagos fiúgyermekeként telt a „pesti flaszteron". Kiváló szülõi nevelés és testvéri szeretetet kaptam a húgomtól, és mint minden fiúnak akkor a tanulás és a foci tette ki az életemet. Angyalföldön születtem és töltöttem kisgyermekkoromat, majd Kõbányára költöztünk és igazi „panel" gyerek lett belõlem annak minden elõnyével és hátrányával. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jól tanultam és jól sportoltam, hiszen már 9 éves koromtól a Ferencvárosban futballozhattam, itt lettem serdülõ, majd ifjúsági válogatott is a késõbbiekben.
2. Milyen volt Dombó János fiatalemberként? Mik voltak a vágyai, mi szeretett volna lenni?
- Fiatalemberként is tanultam és versenyszerûen fociztam. Szó szerint másra nem nagyon jutott idõ, de talán így utólag már nem is bánom. A tanulás vágya a mai napig kitart és persze a futball szeretete is végleg belém ívódott, hiszen több mint 12 szakmát tanulhattam meg, 2 egyetemre is jártam és ugye a fociban is itt az ASTRA, a nagy szerelem!
3. Mikor jött el az a pillanat, amikor úgy érezted, hogy "kell egy csapat"?
Miért pont a nõi labdarúgás?
- A „pillanat", mint olyan talán sosem történt meg. Valahogy ez folyamatosan alakult ki, hiszen amikor kb. 13 évvel ezelõtt „véletlenül" belecsöppentem a nõi fociba egy baráti szívességnek tettem eleget (Petike Jani bácsi hívott magához segíteni, majd Agárdi Laci kért meg az akkori legendás IRIS utánpótláscsapatának kialakítására). Fokozatosan lépdeltem elõre a „ranglétrán" és ezután a felnõtt csapat tájkára vetõdhettem. A gazdasági kényszerûségek és maga az élet (rengeteg szerencsével és véletlennel fûszerezve) hozta úgy, hogy mai klubunknak már, mint tulajdonosa és ügyvezetõje is lettem, de inkább, mint „Minarik Ede" aposztrofálnám magam a hétköznapokban.
4. Hogyan jött képbe a futsal, és mik a terveid vele?
- A futsal egy fantasztikus sportág, mindig is nagyon kedveltem. 2010-ben csapatunk kapusa Kovács Klaudia (aki a Kiskunfélegyházi Mókusok futsalkapusa is egyben) keresett meg, hogy nem tudnánk-e klubszinten segíteni a Mókusok csapatának a kiesés elkerülésének érdekében? Leültünk Osztopáni Mihály Úrral és viszonylag gyorsan meg is állapodtunk.
Rendkívül sikeres tavaszt produkáltunk, hiszen több mint 90 %-os teljesítménnyel nem hogy a kieséstõl menekültünk meg, hanem az alsóházi rájátszást hibátlanul megnyerve végül is az ötödik helyen zártunk.
Aztán az élet úgy hozta, hogy a következõ bajnoki szezonban már önállóan feszültünk neki az NB II-nek, majd idén már az NB I-nek. Hogy milyen terveink vannak a futsallal? Lehetõségeinkhez mérten minél komolyabban kívánjuk ûzni ezt a kiváló sportágat, nem véletlenül kezeljük külön szakosztályként az Astrán belül. Elkezdtük az utánpótlásprogramunkat e téren is, de persze bõven van még dolgunk a jövõben!
5. Mit érhet el a magyar nõi futsal, van-e rá egyeltalán igény ill. szükség?
A magyar nõi futsal nagyon komoly eredményeket érhet el (mind strukturálisan, mind a pályán elért eredmények vonatkozásában is) a jövõben. Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy jelenleg Európa egyik meghatározó országa vagyunk és az „elit"-hez képest sem olyan óriási a szakadék! Ezt a helyzeti elõnyünket kellene megtartanunk és persze további invesztációval, munkával az élmezõnyhöz felzárkózni! Az igény pedig higgyük el nagyon-nagy! Szükség? Persze, hogy van! Ki az az ember ma Magyarországon, akinek ne lenne szüksége és igénye a sikerre? Pont a futball és természetesen a futsal területén is, hiszen bárki bármit is mond: mi egy futballnemzet vagyunk! Talán ez genetikailag is belénk van kódolva.
6. Az Astrának van nõi labdarúgó csapata (nem is akármilyen) és van nõi futsal csapata (nem is akármilyen) is. Össze lehet ezt egyeztetni?
Visszatérve szûkebb pátriánk háza tájékára és válaszolva a kérdésedre: igen is, meg nem is! Egyelõre igen, (bár ehhez ellenfeleink nagyfokú jóindulatára és sportszerûségére is szükségünk van), de mint korábban jeleztem, elindult a törekvés a klubon belül a két szakág teljes szétválasztására, hiszen hosszútávon ez a kettõ versenyszerûen nem ûzhetõ magas szinten együtt, egy és ugyanazon lány számára!
Addig is külön szakmai feladat a terhelés-pihenés arányának beállítása, a versenynaptár kialakítása és számtalan egyéb dolog, amivel most nem untatnám az olvasókat. Egy biztos. Rendkívül jól ki tudja egészíteni egymást a két sportág számos területen.
7. 2025-ben vagyunk. Mit ért el eddig az Astra? Milyen címeitek vannak? Mit csinálsz most éppen?
Jó kérdés ! Valószínûleg ülök valamelyik csapatunk mérkõzésén a lelátón és nagyon szurkolok értük! A lányokkal szoktunk beszélgetni arról, hogy milyen címeink hiányoznak még a vitrinbõl? Nos, négy olyan cím létezik a nagypályás futballban és a futsalban összesen, amit remélhetõleg 2025-re kipipálhatunk, ezek pedig a nagypályás NB I. bajnoki címe, illetve ezüstérme, valamint a futsal NB I. aranya és Magyar Kupa gyõzelme!
Ha Isten is úgy akarja (mert mi igen) és lesz elég hitünk, valamint szerencsénk is, akkor talán teljesülhetnek álmaink! Bízunk benne.
