A Dunakeszi ellen javíthat a Maglód keleten
2022.10.17 | 10:08
A Dunakeszi ellen javíthat a Maglód keleten

Ezúttal teljes fordulót rendeznek keleten, így öt összecsapásra kerül sor. A legérdekesebbnek a Szeged – Tiszaföldvár tűnik, de a Maglód – Keszi is izgalmas lehet. Nagy kérdés, hogy a Kistarcsa három vereség után tud-e javítani.

NBII kelet, 8. forduló:

GYULAHÁZAI FUTSAL – CSENGER FUTSAL
19:00 Gyulaháza, Sport és Szabadidő központ
Bravúrral zárták az előző fordulót a gyulaháziak, akik Kistarcsáról hozták el a pontokat. A bravúrjuk értékét növeli, hogy a második félidő közepén már három gólos hátrányba voltak, de innen is tudtak fordítani. Ez a siker önbizalmat és lendületet adhat nekik, amire szükségük is lesz a Csenger ellen. Az ellen a Csenger ellen, akiknek nagy szüksége lenne a pontokra. A legutóbbi meccsük halasztásra került, míg az előtte levő két bajnokijukat elveszítették, így az első helyről egészen a hatodik helyre csúsztak vissza. Egy újabb győzelemmel viszont felzárkózhatnának a dobogósok mögé. Ez jó játékkal nem is elérhetetlen.

 

KINCSEM FUTSAL – NYÍRSÉG FC
19:30 Tápiószentmárton, Városi Sportcsarnok
A Kincsem ha nehezen is, de begyűjtötte a három pontot Miskolcon és visszavette a vezetést a Maglód vereségének köszönhetően. Ha szeretnének az élen maradni, kötelező a győzelem a Nyírség ellen. A vendégek legutóbb egy gólgazdag meccsen maradtak alul a Gyöngyös otthonában. Eddig az élcsapatok elleni meccsekből nem jöttek ki jól, annak ellenére, hogy szoros meccset játszottak. A vendéglátók az esélyesek, de a győzelemhez jó teljesítményre lesz szükségük.

 

DAFC SZEGED – TISZAFÖLDVÁR SE
20:00 Domaszék, Városi Sportcsarnok
A forduló rangadóját rendezik Domaszéken. A szezon kezdetén kevesen gondolták, hogy ez az összecsapás dobogós helyekről dönthet majd. A Szeged a vártnál lényegesen jobban szerepel, hiszen elmúlt négy meccsét egyaránt megnyerte. Ugyan ez elmondható a Tiszaföldvárról, amely újoncként szerepel, így tőle különösen kiemelkedő. Legutóbb a listavezető Maglódot verték meg. Ennek fényében a vesztett pontok alapján első helyen állnak, de hogy ez így is maradjon, újabb győzelemre van szükség. Igazi hat pontot meccs van kilátás, ahol a hazai pálya a Szeged mellett szól, de ennek ellenére a Földvár jó játékkal tovább menetelhet.

 

KISTARCSA FUTSAL – ENERGIA SC GYÖNGYÖS
20:30 Kistarcsa, Városi Sportközpont
A Kistarcsa elmúlt négy meccsén egy pontot szerzett, így már csak hetedik. Legutóbb nagy meglepetésre otthon kaptak ki az újonc Gyulaházától. Rájuk férne egy győzelem, de ez nem lesz könnyű a jó erökből álló Gyöngyös ellen. Amennyiben a vendégeknél rendelkezésre állnak a meghatározó játékosok, begyűjthetik a három pontot. Ellenkező esetben abszolút három esélyes a mérkőzés.

 

MAGLÓDI TC – VS DUNAKESZI
21:00 Monor, Városi Sportcsarnok
Legutóbb kikapott a Maglód Tiszaföldváron, ami az első helyébe került. Németh Gusztáv fiai viszont hazai pályán még hibátlanok, magabiztosan nyertek eddig otthoni környezetben. Most az újonc Dunakeszi érkezik, akik teljes kerettel mindenkire veszélyesek, erről a Kincsem is tudna mesélni. A Maglód amennyiben nem szeretne lépéshátrányba kerülni az élen állókkal szemben, kötelező a győzelem.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink