A döntetlen egyik csapatnak sem jó eredmény
2017.02.05 | 10:29
A döntetlen egyik csapatnak sem jó eredmény A női futsal NB I-ben a Göcsej SK a Debreceni AC csapatát fogadta, akik a télen négy játékost is igazolva nagyon megerősödtek. A gólokban gazdag mérkőzésen a vendégek közelebb álltak a győzelemhez. Göcsej Sk Sport 36- Debreceni Egyetemi AC 5-5 (2-2) Zalaegerszeg, 100 néző, Jv: Stárics Roland (Dávid J, Mózsa Á.) Göcsej SK: Kiss- Orbán Marsai, Megyeri, Horváth, Csere: Vörös, Németh, Nagy, Edző: Major Gábor Debreceni EAC: Katona, Radics, Bereczki, Bornemissza, Urai Csere: Dancs, Pócsik, Vasvári, Máriási Edző: Sólyom Attila Gólszerzők: Vörös, Marsai (3), Megyeri, ill. Dancs (2), Bereczki, Radics, Urai, Kicsit görcsösen kezdtek a hazaiak, ami a pontatlan megoldásokból látszott. A vendégek teher nélkül játszottak és többször kerültek helyzetbe. Az ötödik perctől fölénybe került a Göcsej és a játékrész felénél az első bajnokiján szereplő Vörös Viktória középről a kapufa segítségével vezetéshez juttatta csapatát (1-0). Bátran támadtak a debreceniek és a 12. percben egy kijátszott támadás végén Dancs egyenlített. A 15. percben Marsai futott a bal szélen és remekül lőtt a labdát a hálóba (2-1). A vendégek lelkesedését dicséri, hogy két perc múlva Dancs egy passzjáték végén újra egyenlített (2-2). Az utolsó percben Kiss Emíliának kétszer is bravúrral kellett hárítania, hogy csapata elkerülje a gólt. IMG_9204 A második félidő elején Marsai ziccert hibázott és a kontratámadásból Bereczki szerzett vezetést a DEAC-nak. A hazaiak a 27. percben Marsai révén egyenlítettek, de 20 másodperc múlva Radics jobb alsó sarokba helyezett bombájával újra a vendégek vezettek (3-4). A folytatásban nagy erőket mozgósított a Göcsej, hogy kiegyenlítsen. Közben figyelni kellett a vendégek kontráira, amik folyamatos veszélyt jelentettek a Kiss kapujára. A 34. percben Megyeri robogott el a bal szélen és pontosan centerezett Marsaihoz, aki nem hibázott és kiegyenlített (4-4). Három perc volt hátra, amikor Megyeri a saját térfelén szerzett labdával indult meg a vendég kapu felé és a védők kíséretében lőhetett kapura. Lövése a kapusról csorgott a bal sarokba (5-4). Nem örülhettek sokáig a vezetésnek, mert egy kontra végén Urai egyenlített (5-5). 12. másodperccel a lefújás előtt Radics büntetőt hibázott, a másik oldalról nézve Kiss bravúrral védett és így maradt az egyik csapatnak sem jó döntetlen. qq Major Gábor: - Hiányzott az akarat, a koncentráció a játékunkból így csak momentumaink voltak a mérkőzésen. A végén még a döntetlennek is örülhettünk. A pontszerzéshez Kiss Emília bravúrjai is kellettek.    14333079_1248029138565062_4869798510377684645_n Sólyom Attila:- Győzelmet engedtünk ki a kezünkből, az utolsó másodpercekben is megvolt az esélyünk a három pont megszerzésére. Egy-két taktikai hibától eltekintve jól játszottunk, szép gólokat lőttünk, de a védekezésben ismét becsúszott néhány hiba. A játékvezetők becsületére mondva, legalább elnézést kértek a mérkőzés után.   Jóna István   
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink