A dobogó a tét Kecskeméten
2023.02.05 | 10:33
A dobogó a tét Kecskeméten

Az alapszakasz végéhez közeledik a férfi élvonalbeli bajnokság, ahol rendhagyó módon, ezúttal vasárnap is rendeznek mérkőzést. Ennek oka, hogy hosszú idő után ismét az M4 Sport+ képernyőjére kerül egy bajnoki összecsapás. Ezúttal a Berettyóújfalu kecskeméti vendégjátékát közvetíti a sportcsatorna vasárnap este.

Az összecsapás elég nagy jelentősséggel bír, hiszen mind a két fél a dobogóra hajt, így győzelmi kényszerrel lépnek pályára a felek. Jelenleg a harmadik helyen álló Kecskemét két ponttal megelőzi mostani riválisát, de a hazaiak előre felé is tekinthetnek, hiszen mindössze a második Veszprém is csak kettő egységre van. Így hazai győzelem esetén nem csak lerázzák magukról a Mezei-Villt, de akár még előrébb is léphetnek. Persze a Berettyóújfalu is úgy léphet pályára, hogy amennyiben sikerül begyűjteni a három pontot, megelőzik mostani riválisukat és a dobogón fordulhatnak, ami jó alapja lehet egy eredményes rájátszásnak. 

Mind a két együttes jó formában vallhatja magát, hiszen elmúlt öt meccsükön hasonló a mérlegük, négy győzelem mellett egy döntetlen. A Kecskemét és a Beri is könnyed sikerrel hangolt a rangadóra az előző körben. Előbbi az MFA otthonában nyert magabiztosan, míg a Trencsényi-legénység a Rubeolát győzte le kapott gól nélkül. A Kecskemét bízhat a hazai pálya előnyében, hiszen egyedül a Haladás tudta elvinni a három pontot, ezen kívül egy döntetlen mellett összes többi otthoni meccsüket hozták. A Mezei idegenbeli mérlege sem tűnik rossznak, hiszen van hat győzelme, de csak az újoncok ellen tudtak nyerni, a rangadókon mindössze egyetlen pont a mérleg, amit legutóbb a Debrecen vendégeként értek el három gólos hátrányból. Amiből erőt meríthetnek a vendégek, hogy az ősz folyamán Berettyóújfaluban legyőzték ellenfelüket. A novemberi találkozó igen fordulatosra sikert. Gyors Mezei vezetés után ugyan fordított a Kecskemét, de a második, de szünetig visszavették a vezetést Matheusék, és a fordulás után tovább növelték az előnyt, amit meg is őriztek a meccs végéig.
Az esélyek a Kecskemét mellett szólnak, akik jelentősen erősítettek a téli szünetben, hiszen a válogatott Dávid Richárd mellett egy nemzetközileg is jegyzett, rutinos brazil játékost is igazoltak Maico személyében. A hazaiaknál mindössze egyetlen hiányzó akad, Ristic nem léphet pályára sérülés miatt. Ami a vendégeket illeti, mindenki hadra fogható. Amire mind a két oldalnak figyelnie kell, hogy akad bőven négy sárga lapos játékosa. A Kecskemétnél öt, míg a Mezeinél két ilyen játékos van. Jó meccsre van kilátás, izgalmakban nem lesz hiány.

Soltész Levente a Kecskemét vezetőedzője: - Talán a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése jön, több okból is, persze ezt minden aktuális mérkőzés előtt el tudnám mondani, annyira kiélezett a harc a felsőházban a jobbnál jobb helyekért. Hazai pályán csak a győzelem lehet a cél, ráadásul szeretnénk revansot is venni az őszi vereségért, akkor az ellenfél jobb volt nálunk. Tudjuk hogy nagyszerű csapat a Berettyóújfalu, azóta viszont rengeteget formálódtunk jó irányba. Nem utolsó sorban mindenkit feldob. hogy ez az idei első TV-s meccs, de ez nem szabad hogy elvigye a fejeket, az elsődleges cél mindig a győzelem és a héten is ennek szellemében készülünk.

Öreglaki Norbert, a Kecskemét játékosa: - Mindenki tudja és tisztában van vele, milyen fontos meccs vár ránk. Biztos vagyok benne, hogy egy izgalmas, kiélezett mérkőzés lesz, de ugyanúgy készülünk, mint bármelyik másik bajnokira. Ha azokat a dolgokat átmentjük vasárnap a pályára, amiket előzetesen tervezünk, akkor sikeresek lehetünk. Úgy érzem, hogy jó formában van a csapat, kellő önbizalommal. Ha mindenki maximálisan bele teszi a közösbe a tudását, akkor a jó játék meg az eredmény jönni fog. Természetesen csakis a győzelem lebeg a szemünk előtt.

Trencsényi János, MVFC vezetőedzője: - Az utóbbi években mindig jó meccset játszottunk a Kecskeméttel. A tavalyi évben nem sok pontot szereztünk a párharcból. Az ideiben sikerült otthon tartanunk a 3 pontot, egy végletekig kiélezett mérkőzésen, de azóta a Kecskemét még erősebb lett, de remélem egy nehéz meccs végén ismét mi örülhetünk majd. Szinte teljes kerettel tudunk elutazni, így bizakodóak vagyunk.

Rábl János az MVFC játékosa: - Egy nagyon jó csapat ellen lépünk pályára, akik télen is erősítettek, így tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésre kell számítanunk. Megpróbálunk minél jobban felkészülni a mérkőzésre és elvinni a 3 pontot. Eddig az idegenbeli rangadók nem úgy sikerültek, ahogy terveztük, de szeretnénk megszakítani ezt a rossz statisztikát, amivel még jobb pozícióban fordulhatnánk. Örülünk, hogy ismét lesz TV közvetítés, remélem nem csak a kilátogató nézők, de a TV előtt ülők is egy jó meccset láthatnak.

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink