A DEAC nyerni tudott Veszprémben
2022.05.28 | 08:00
A DEAC nyerni tudott Veszprémben
A szünetben még két góllal vezetett, végül ugyanilyen különbséggel kikapott a vendég Debrecen ellen a Balaton Bútor FC Veszprém a futsal élvonal bronzpárharcának első, pénteki felvonásán.

Négy nap elteltével ismét egymásnak feszült a Veszprém és a Debrecen a futsal NB I-ben. A hétfői rájátszásbeli találkozó – amelyen a hazaiak 6-3-as győzelmével zárult – után immáron az éremszerzés reményében csapott össze a két rivális. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó bronzpárharcot a felsőház harmadik helyén záró ­bakonyiak kezdhették hazai környezetben, akik arra készültek, hogy sorozatban nyolcadszor is legyőzik riválisukat.

Nagy elánnal kezdett a Balaton Bútor, mindössze öt másodperc kellett az első kapura lövéshez: Tatai löketét Krajcsi védte. A túloldalon Coito berúgását követően Berecz tüzelt távolról, de nem tudta meglepni Spandlert.

A 7. percben aztán már gólnak tapsolhatott a publikum. Tatai szerzett labdát szemfülesen, majd egy gyönyörű csellel becsapta Vasst, s a kimozduló Krajcsi mellett Tonhoz passzolt. A brazil köszönte a lehetőséget, s közelről az üres kapuba lőtt (1-0).

Azonnal próbáltak javítani a hajdúságiak. Thiago távoli bombáját még védte Spandler. Berecz viszont már pontosabb volt, aki a 9. minutumban két veszprémi védő között kilenc méterről a kapufa segítségével egyenlített (1-1). Igaz, nem sokáig örülhettek a vendégek. Pál jobb oldali szöglete után Rutai durrantott a bal alsóba (2-1).

A folytatásban is záporoztak a helyzetek mindkét térfélen. Előbb Spandler ütötte ki Siska közeli löketét, a túloldalon pedig Tatai lábában maradt két nagy lehetőség. Öttel a szünet előtt Fridrich vezethette egy az egyben a labdát Krajcsira, de a hazaiak nyolcasa elügyetlenkedte az ajtó-ablak ziccert.

A hajrához közeledve sem csökkent a mérkőzés intenzitása, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Hárommal a vége előtt aztán Pál talált be éles szögből a nagyot hibázó Krajcsi közreműködésével (3-1).

Coito kapufájával indult a második felvonás. Kisvártatva Pál került nagy helyzetbe, de Krajcsi kifogott rajta. A veszprémiek sorra dolgozták ki a helyzeteiket, de Krajcsi több ízben is javította korábbi hibáját.

A 28. percben jártunk, amikor Spandler is bakizott, miután Coitohoz passzolt. A brazil a hatos előtt Rácznak passzolt, onnan az érkező Bereczhez, majd a hálóba került a játékszer (2-3).

A hazaiak megzavarodtak, a vendégek vérszemet kaptak. Coito szögletét Thiago tizenegy méterről kapásból a jobb alsóba bombázta. A vendégek átvettek a mérkőzés irányítását, s a 33. percben – Harmati révén – fordítani is tudtak (3-4).

Hárommal a vége előtt Rutai egyenlíthetett volna, de a védők az utolsó pillanatban közbe avatkoztak. A hajrában öt a négy elleni játékra váltott Fehér Zsolt, de csapata fáradni látszott, így már nem sikerült visszakapaszkodnia. Sőt, Harmati üres kapus góljával a cívisvárosiak voltak eredményesek (3-5).

A DEAC zsinórban elveszett hét mérkőzés után, az idény során először nyert a Veszprém ellen, s megkaparintotta a párharcban a pályaelőnyt. Folytatás hétfőn Debrecenben.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 1. meccs:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 3-5 (3-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző.
Vezette: Wittner - Vass - Héra

Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Koncsol, Molnár D., Ton, Dorogi, Boromisza, Bognár, Bencsik Á., Molnár R., Schalbert
Vezetőedző: Fehér Zsolt

DEAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Rácz, Berecz
Csere: Tóth B., Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Harcsa, Szabó J.
Vezetőedző: Elek Gergő

Gólszerzők: Ton (7.), Rutai (10.), Pál (17.), ill. Berecz (9., 28.), Thiago (29.), Harmati (33., 38.)

Fehér Zsolt: Három-egyes vezetésnél ordító ziccereket hagytunk ki, ez pedig megbosszulta magát. Ezt követően egy egyéni hiba miatt mentálisan megtört a csapatunk. Ettől függetlenül minden játékosomra büszke vagyok, mert rengeteget dolgoztak, óriásit küzdöttek. Sajnos a pályaelőnyt eladtuk, s most nagy erőket kell mozgósítanunk, hogy visszaszerezzük.

Elek Gergő:Az első félidő kísértetiesen hasonlított a hétfőn látotthoz: sok helyzetünk volt, de Spandler parádésan védett, míg nálunk akadt kapushiba. Ha 3-1-nél a Veszprém berúgja a helyzeteit, ugyanez lett volna a vége, mint legutóbb. Ezt a periódust azonban hősiesen kivédekeztük, s aztán jöttek a gólok is. A második félidőben kezdett kijönni, hogy többen vagyunk, így jobb döntéseket hoztunk. Összességében tehát a hosszabb kispadunk döntött.

Forrás: vehír.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink