A DEAC legyőzésével továbbra is hibátlan az Aramis!
2022.09.03 | 08:16
A DEAC legyőzésével továbbra is hibátlan az Aramis!

Rangadóra került sor Budaörsön, ahova a DEAC érkezett. Mind a két fél szeretne harcban lenni a dobogóért, így igazi hatpontos csatát rendeztek. Mind a két oldalon akadtak hiányzók, de a hazai pálya a budaörsiek mellett szólt.

Nagy elánnal kezdett az Aramis és már fél perc után közel voltak a gólszerzéshez Büki révén. A folytatásban is a hazaiak domináltak, az ő akartuk érvényesült és több nagy helyeztük is akadt. Az egyetemisták nem nagyon tudtak mit kezdeni ellenfelük letámadásával és leginkább távoli átlövésekkel próbálkoztak, ami kevés veszélyt jelentett. A budaörsiek fölénye pont a félidő közepére érett góllá. Egy labdaszerzés után Bognár kapott jó helyzetben egy remek passzt, amit be is vágott okosan a kapuba. Lüktető volt a játék, de a játékvezetők nem igazán voltak partnerei a férfias küzdelemnek és sok apró tévedés mellett, könnyű síppal fújtak be több szabálytalanságot, így hamar összegyűlt a hat fault, elsőre a hazai oldalon. Nagy egyenlítési lehetőség adódott a DEAC előtt, amit Thiago könyörtelenül a léc alá bombázott. Sok mindent elmondott a vendégek eddigi támadójátékáról, hogy ez volt az első igazi kaput eltaláló lövésük. A gól után feljavultak az egyetemisták és az ő perceik következtek, és több helyzetük is akadt, amiből egyet Rácz révén gólra is váltottak, így már náluk volt az előny. Az Aramist nem törte meg, hogy hátrányba kerültek és újra magukhoz ragadták a kezdeményezést, és egy szöglet figura végén Horváth lőtte ki a hosszú felső sarkot, így kezdődhetett minden elölről. Közben a vendégcsapat is összeszedte a hat szabálytalanságot, így nem sokkal a vége előtt a Moga legénység rúghatott tízméterest. Büki állt a labda mögé, aki a bal felsőbe bombázott, így újra náluk volt az előny, ők lehettek nyugodtabbak a szünetben.

A második félidő DEAC rohamokkal kezdődött, és többször is egyenlítési lehetőséget szalasztottak el. Kellett némi idő, míg újra felpörgött a vendéglátó, de utána kiegyenlített játék folyt a pályán. Mind két fél próbálta irányítani a játékot, így változatos volt a mérkőzés. A 28. percben aztán egy gyönyörű góllal egyenlítettek az egyetemisták. Papp szép cselek után remekül tálalt Harmati elé, aki okosan pörgetett a kapus felett a hálóba, így újra döntetlen volt az állás. Egyik fél sem tűnt elégedettnek az egy ponttal, így tovább rohamozott a vezetés megszerzéséért, ami az Aramisnak sikerült néhány perccel a vége előtt. Büki volt szemfüles, aki a hatoson belül egy váratlan sarkazás után ismét betalált, így megint előnybe kerültek. Mivel csak három perc volt hátra, jött is a debreceni vészkapus játék, ami magában hordozta az újabb vendéggólt, de a hazaiak kapusa két nagy bravúrt bemutatva megőrizte a minimális előnyt csapatának, így végül az Aramis otthon turdta tartani a három pontot.

Ahogy várható volt, szoros, izgalmas csatát vívott a két csapat, kár hogy a sporik nem tudtak felnőni a mérkőzéshez, akik rengeteg kétes, téves ítéletükkel borzolták a kedélyeket. A Debrecen elszenvedte az első vereségét a bajnokságban, míg a budaörsiek továbbra is hibátlanok és tartják a lépést a Veszprémmel.

 ARAMIS SE – DEAC 4-3 (3-2)
Budaörs, 200 néző
Játékvezetők: Tamási, Hartung, Mákos

Aramis: Soós – Horváth, Komáromi, Büki, Bognár
Cserék: Molnár – Kövesdi, Vattamány, Lux, Moga, Fekete, mézer, Lévai, Sámson
Vezetőedző: Moga Lorant

DEAC: Krajcsi – Deiby, Thiago, Rácz, Szabó
Cserék: Tóth – Vass, Nagy, Harmati, Szatmári, Harcsa, Tóth
Vezetőedző: Elek Gergő

Sárga lap: Komáromi, Büki illetve Szabó, Deiby, Nagy

Gólszerzők: Bognár, Horváth, Büki (2) illetve Thiago, Rácz, Harmati

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink