A Bőny kiejtette a Fradit!
2016.06.08 | 11:06
A Bőny kiejtette a Fradit! Bombameglepetés a visszavágón! A Bőny kiejtette a Fradit! Kincsem – Bőny döntőt rendeznek! rr Az első mérkőzés után is sokan meglepődtek, hogy először az idényben, nem tudott nyerni a Ferencváros, és csak döntetlent ért el hazai környezetben, így nehéz visszavágóra számíthatott. A képlet egyszerű volt, az első összecsapást követően a Fradi számára csak a győzelem ért továbbjutást, míg a hazaiaknak a döntetlen is elegendő lehetett a céljuk elérésében. A bábolnai csarnok teljesen megtelt, igazi oroszlánbarlanggá változva. Mind a két oldalon a legjobb kerettel vágtak neki az ütközetnek, így egy igazi derbire lehetett számítani, és mint utólag kiderült, nem kellett csalódni. Nagy iramban kezdődött az összecsapás, mind a két csapat nagyon koncentráltan és fegyelmezetten játszott, de a Fradin érződött, hogy nagyon megakarja mutatni, hogy melyik a jobb csapat. Teljesen beszorították ellenfelüket, akik a félpályán sem jöttek át szinte. Csak másodpercekre volt náluk a labda. A vendégek agresszíven letámadtak, és egy pillanatra sem adták meg a lehetőséget ellenfelüknek, hogy támadással próbálkozzanak. A bőnyiekre igen nagy nyomás hárult, és idő kérdése volt, hogy mikor szerzi meg a vezetést a Ferencváros. Ez a 8. percben következett be, ekkor Andorka egy szép találattal megszerezte a vezetést. 0-1 A vezetést tudatában nem álltak le a zöldek, és rohamoztak tovább, nyomás alatt tartva ellenfelüket. A vendéglátók továbbra sem tudtak kijönni a szorításból, így nem volt meglepő, hogy a 14. percben újabb Fradi gól következett. Egy előre ívelt labda után Birinyi volt erőszakos, aki egy szép emeléssel talált a kapuba a kimozduló kapus felett. 0-2 A játékrész hátralévő részében a játék képe nem változott, mindössze csak annyi történt, hogy a Bőny két perccel a szünet előtt, eljutott az első és egyetlen helyzetéig, egy védelmi hibát követően, de nem tudtak vele élni. Az első félidőben nyomasztó Fradi fölény volt, ami után úgy tűnt, simán nyerik a találkozót és vele a párharcot, de sokan emlékeztek az első meccsre, ahol szintén két gólos volt már a Fradi előny, még sem lett övék a győzelem. A folytatásra a nagy kérdés az volt, hogy ezt az iramot, és játékot megtudja-e ismételni a vendég alakulat. A 2. félidőre változtatni kellett a Bőnynek, hiszen sem az eredmény sem a játék képe nem volt számukra megfelelő, így kissé fel kellett adni megszokott játékukat, és kijjebb kellett merészkedniük. Ezt meg is tették, de hiába tudták többet birtokolni a labdát az első félidőhöz képest, nem jutottak el helyzetig. A Fradi viszont továbbra is rohamozott, és több nagy helyzetük is adódott, de a hazaiak kapusa többször bravúrral hárított, meccsben tartva csapatát. Azzal mind a két fél tisztában volt, hogy amennyiben a Fradi megszerzi harmadik gólját, eldől a párharc. Ezért meg is tettek mindent a zöld-fehérek, de a legnagyobb helyzetből sem született gól. Ahogy telt az idő, úgy fokozódott a feszültség a pályán. Mint tudjuk, az éles meccsek nagyjából a 30. percben „kezdődnek”. A félidő közepére a Fradinak összegyűlt az öt szabálytalanság, bár halkan megjegyezzük, hogy talán könnyedén fújták be némelyik faultot, a kemény, harcos találkozón. Ezzel a vendégek a hátralévő időben már nem tudták ugyan azt a harcias, agresszív védekezést bemutatni, így adott volt a lehetőség a bőnyiek előtt a támadásra. Az első igazi bőnyi kapura lövésre a 34. percig kellett várni, igaz megérte. Pinczés szánta el magát lövésre, ami nem tűnt védhetetlennek, de mégis utat talált a kapuba, ami visszahozta a hazai reményeket, hiszen egy gólra voltak a továbbjutástól. Ekkor még ugye bő öt perc volt hátra, így joggal bizakodtak a vendéglátók az egyenlítésben. A bekapott gól szemmel láthatóan megfogta a Fradit, mert érezték talán, hogy most már nem hibázhatnak. A hazaiak minden egy lapra feltéve támadtak, és hajtottak az egyenlítésért. Érezhető volt, hogy amelyik fél gólt szerez, az eldöntheti a továbbjutást. A feszültség szinte kézzel tapintható volt a játéktéren. A kinyíló hazaiak mellett a zöldeknek volt nagyobb helyzete a gólszerzésre, de kihagyták, és ahogy lenni szokott, ez megbosszulta magát. Jött a 39. perc, és egy hazai lövés, amit még Laucsek elsőre hárítani tudott, de az érkező Bieder Gábor a kipattanót a hosszú felső sarokba helyezte, kiegyenlítve az állást, ami után felrobbant a csarnok. 2-2 Az eredmény azt jelentette, hogy idegenben rúgott góllal a bőnyiek álltak továbbjutásra egy perccel a vége előtt, így a Fradinak nem volt más lehetősége, jött a vészkapus. Az 5 a 4 elleni játékban érezhető volt a vendégjátékosokon, hogy idegesek, és kissé tanácstalanok, így nem volt meglepő, hogy elveszítették a labdát, amit Pinczés az üresen maradt kapuba gurított, eldöntve a találkozót és a továbbjutást. 3-2 Az utolsó fél percben a vendégek becsülettel mentek tovább, de ebből csak újabb hazai gól született, Pinczés ívelt szép mozdulattal az üresen maradt kapuba, beállítva a 4-2-es végeredményt, ami után kezdődhetett a hazai Fiesta. A párharc előtt talán csak a bőnyiek hittek benne, hogy legyőzhetik a Ferencvárost, de hiába nyerte meg hibátlanul a Fradi az alapszakaszt, a Bőny van annyira jó csapat, hogy a két mérkőzésen mutatott egy félidőnyi jó játék nem volt elegendő. Hiába állt a Ferencváros egy perccel a vége előtt továbbjutásra, a két mérkőzés összképe alapján kijelenthető, hogy a Bőny nem érdemtelenül jutott be a döntőbe, ahol a Kincsemmel találkozik. Összesítésben: 8-6 a Bőny javára Zobák Csaba, a Bőny játékos-edzője: - Végsőkig kiélezett párharcban a szurkolóink segítségével, úgy érzem, megérdemelten jutottunk tovább, ahol egy nagyon jó Fradit tudtunk legyőzni. Fehér Krisztián, az FTC csapatkapitány: - Egyelőre nehéz felfogni, hogy nem tudtunk bejutni a döntőbe és ezzel elúszott a feljutás lehetősége. Egy rossz mérkőzéssel odalett az egész éves munkánk. Ez az este különösen fájó, mert jól játszottunk, és 95%-ban kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és ellenfelünk mindössze két kapura lövéssel meg tudta nyerni a találkozót. Az utolsó percben a vészkapus játék már veszett fejsze volt… Természetesen gratulálok a Bőnynek. 22 Érdekes első mérkőzést követően teljesen nyílt volt a továbbjutás kérdése, így bizakodhatott mind a két fél. A mérkőzésre igen sokan voltak kíváncsiak, hiszen közel 500 néző gyűlt össze a Lauberbe, hogy buzdítsák csapatukat, és újoncként végre hajtsák a bravúrt, és bejussanak a bajnoki döntőbe. Ez persze nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a Kincsem rutinos csapatnak számít a honi futsal NBII-ben. Az első félidőben akadtak lehetőségek mind a két oldalon, de gólt csak a vendégek tudtak szerezni 8. percben, amit kiválóan őriztek, egészen az első félidő harájáig. Ekkor összejött az egyenlítés. mindössze 10 másodperccel a szünet előtt. Ez azt jelentette, hogy a Pécsnek mindössze egy gól kellett a továbbjutáshoz, amire volt 20 percük. A második félidő sokkal mozgalmasabbra sikerült, mint az első. A vendégek sokkolták rögtön ellenfelüket. Fél perc volt után Besenyei ismét betalált, megduplázva előnyüket. Folytatásban rohamoztak a vendéglátók, de gólt ismét a Kincsem szerzett. Eldőlni látszott a meccs, de a félidő közepe fele éledeztek a hazai remények. A vendégeknél Főfai kapott vitatható piros lapot, így két perces emberelőnybe kerültek a hazaiak, akik nem hogy nem tudtak élni a lehetőséggel, újabb gólt kaptak egy kontrát követően, így Besenyei újabb gólja már azt jelentette, hogy 3 góllal vezet a Kincsem, így egyre távolabb volt a hazai továbbjutás. A vendégek ismét nem túl hosszú kispaddal érkeztek, így a pécsiek bízhattak benne, hogy ellenfelük hátha ismét elfárad, de a hajrára a vendégek tudták tartani előnyüket, főleg hogy Besenyei még kétszer betalált, így végül idegenben is nyert a Kincsem, és kettős győzelemmel jutottak a bajnoki döntőbe. A Pécs mindent megtett fantasztikus szurkolótábora előtt, de ezen az estén nem bírtak a Vörös – Besenyei párossal, akiknek a vezetésével megérdemelten nyertek. A tápiószentmártoni alakulat készülhet a bajnoki döntőre a Bőny ellen, míg a Pécs a Fradi elleni bronzmeccsre. Bozsik Gábor, a Kincsem csapatvezetője: - Nem voltak túl jók az előjelek a számunkra, de ennek ellenére bizakodóak voltunk. Sokat számított, hogy Vörös Péter visszatért, mentálisan sokat jelentett a csapat számra, akik ismét bebizonyították, hogy öregember, nem vénember. Egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen azt gondolom, hogy klasszisaink megmutatták igazi tudásukat, és mint oly sokszor az idényben, rutinnal megnyerték a találkozót. Azért is nagydolog, mert egy nagyon jó csapatot győztünk le, akiknek ezúton gratulálunk, hogy újoncként idáig eljutottak. Köszönjük nekik, és szurkolóiknak a sportszerű fogadtatást. Készülünk a döntőre, ahol szeretnénk helytállni, és meglepetést okozni, ha már idáig eljutottunk. Hári József, a Pécs csapatvezetője: - Először is szeretnénk gratulálni a Kincsem Lovasparknak, most már nyerjék meg a rájátszást. Úgy érzem, most még a rutin diadalmaskodott a fiatalos lendület felett. Az első félidőben nagy taktikai csata folyt és fegyelmezett játék. Állítom, ez megütötte akár az NBI színvonalát is. A második félidő elején előjöttek a gyerekbetegségeink: nagy akarás, dekoncentráltság és hamar két gólos hátrányba kerültünk. Rohantunk az eredmény után és ezt az ellenfelünk rutinosan kihasználta. Büszke vagyok a csapatunkra és azt gondolom a hétfői szurkolásunkkal beírtuk magunkat a magyar futsal történelmébe. A mérkőzésen síppal, dobbal, rézfúvósokkal szurkoló mintegy 400 szurkoló előtt le a kalappal. Van jövőnk és dolgozni fogunk rajta, most kopogtattunk, legközelebb belépünk. Az MLSZ illetékeseitől meg kérnénk, hogy azért érdemes átgondolni, hogy valaki lejátszik 28 mérkőzést a bajnokságban, megnyeri azt és nem jut egy osztállyal feljebb. Ilyen Timbuktuban sincs a csigahajtók bajnokságában. Valaki megnyer egy bajnokságot és nincs semmilyen elismerés, nincs csoportonként 3x 20 érem és 3 kupa. A bajnokság a fordulókkal befejeződik és lezárul egy szakasz, azt ott értékelni kell, pont. A rájátszás egy új fejezet, ott nem kell semmilyen érmeket osztani. Az konkrétan a feljutásért megy és ennyi. Itt most előfordulhat olyan sztori is, hogy egy a bajnokságban, a saját csoportjában csak második helyezett csapat kapja a végén az aranyat. Nem tőlük irigyeljük és gratulálunk nekik is, ha így alakul, de ez arculcsapása azoknak a játékosoknak, akik időközben a csoportjuk bajnokai lettek. Enyhén szólva arcpirító és átgondolatlan.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink