A BME a bajnoki cím küszöbén nyugaton!
2018.05.09 | 07:11
A BME a bajnoki cím küszöbén nyugaton! Nyugati csoport  Felső-ház  A játéknap előtt még három csapatnak is esélye volt a bajnoki címre, így érdekes forduló volt kilátásban. Az első meccsen az Airnergy hozta a kötelezőt a Pécs ellen, ahol a gólkülönbség volt csak a kérdés. A Pécs nem tudta megnehezíteni Nagy Gáborék dolgát. A forduló rangadóját Miklóson játszották, ahol a Szigetszentmiklós fogadta az egyre jobb formába lendülő TF-t. A hazaiakon volt a nagyobb nyomás, hiszen a bajnoki remények csak győzelem esetén maradtak (volna) életben. Az első 10 perc az egyetemistáké volt, akik két gólos előnyre tettek szert Simon duplája révén, de a vendéglátók szünetig egyenlítettek, majd a fordulás után a vezetést is megszerezték. Úgy tűnt, ismét begyűjthetik a három pontot, de két szerencsétlen öngóllal elbukták a nagyon fontos találkozót, amivel két fordulóval a vége előtt öt pontra nőtt a hátrányuk, így szinte biztosan elbúcsúzhatnak a bajnoki és feljutási álmaikról. 22A BME úgy léphetett pályára, hogy ha hozza a kötelezőt az UTE ellen, akkor egy győzelemre kerül a bajnoki címtől. Csernaiék nem is hibáztak, és már szünetre eldöntötték a három pont sorsát, így a második félidőben csak a különbség volt a kérdés. Két fordulóval a vége előtt 3 pont a BME előnye, így már csak egy győzelemre van szükségük a hátralévő két meccsből. Ez rögtön meglehet a TF elleni egyetemi rangadón, de amennyiben nem sikerülne, az utolsó körben hazai pályán fogadhatják a Pécset, ami nem tűnik nehéz feladatnak. Nagyobb csoda kellene, hogy ne a BME nyakába kerüljön a nyugati csoport aranyérme.   AIRNERGY FC – PCE DEAC DIGISTAR FUTSAL 6-1  SZIGETSZENTMIKLÓS-4IG – TFSE SZERTARSPORT.HU 3-4  UTE – BME-BT FC 3-7    Alsó-ház Az már korábban eldőlt, hogy a Romhány búcsúzik a másodosztálytól, így nagy kérdés nem maradt már az alsó régióban. A romhányiak otthon fogadták az Érdet, és küzdöttek a hazaiak, de a vendégek érvényesítették nagyobb tudásukat. A csoport másik meccsén a REAC célja a hibátlan mérleg megőrzése volt a Piliscsaba ellen, és ha kissé nehezen is, de sikerült, így a rákospalotaiak az élen zárnak az alsó-házban.  REAC SPORTISKOLA SE – PAFC MITRE 6-4  ROMHÁNY SE – 5 STARS ÉRDI VSE 2-5    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink