A Barca legyőzve a házigazdát jutott a döntőbe.
2015.04.26 | 08:17
A Barca legyőzve a házigazdát jutott a döntőbe. Barcelona – Sporting CP 5:3 (1:1) A rendező Sporting szurkolói nem csak kiváló hangulatot teremtettek a Meo Arénába, hanem új nézőcsúcsot is felállítottak, hiszen a második elődöntőre megtelt a sportcsarnok, így 12.076 szurkoló követhette élőben a két gigász küzdelmét. A két gólt szerző Wilde a következőt nyilatkozta: „Nagyon sok mérkőzést lejátszottam már pályafutásom során, de soha nem láttam még ehhez foghatót.” Benedito, a portugál csapat kapitánya és kapusa azt mondta, hogy „Egy rendkívül egyedi élményben volt részünk, nagyon régen nem láttam már ekkora összhangot csapat és szurkolók között”. A mérkőzés a vártnak megfelelően nagy iramot hozott, mind a két kapunál alakultak ki gólszerzési lehetőségek. Találat először a 12. percben született, amikor Diogo egy labdaszerzés után juttatta vezetéshez a portugál csapatot. (0:1) Talán mondani sem kell, hogy az arénában szurkoló Sporting szimpatizánsok egy emberként ugrottak talpra, szinte „felrobbantva” a sportcsarnokot. A mérkőzés képe nem változott, nagy iramban, sok lövés és védés után a 17. percben egyenlített a katalán alakulat, Dyego lövése talált utat a kapuba, kialakítva az első játékrész eredményét (1:1). A második félidőben annyi változás történt, hogy a magas iram mellett a kidolgozott helyzetek nagyobb részét váltották gólra a csapatok. A gólgyártást Wilde kezdte, majd folytatta, hiszen a 26. percben Lin szögletét lőtte kapásból a hosszú alsóba, majd két perccel később egy szépen kijátszott támadás végén találta a hálóba a kapus lábai között. (3:1) A két gólos előny tudatában a Barcelona kézben tartotta a mérkőzést, azonban a 33. percben egy lecsorgó labda találta üresen Matost, aki közelről nem hibázott. A hátrány ledolgozására a Sporting vészkapus játékkal próbálkozott, aminek a 36. percben meg is lett az eredménye, Caio került helyzetbe és lőtte ki a hosszú alsót. (3:3) A publikum ekkor újabb hangrobbanást produkált, hiszen kedvenceik kettő gólos hátrányból jöttek vissza a meccsbe. A találkozó vége azonban a végig határozottabb Barcelonáé volt, 30 másodperccel a vége előtt Bateria szedte össze a kapus által elütött labdát, majd egy csel után higgadtan a hosszúba nyeste a játékszert. (4:3) Itt még mindig nem volt vége, hiszen a vészkapus játékra visszaálló portugálok lövését védte Sedano kapus, majd a megszerzett labdát a földre helyezés után kapura is ívelte, így a dudaszó pillanatában állította be az 5:3-as végeredményt. Végül az esélyesebb csapat jutott a fináléba, de a Barca nagyon megszenvedett a házigazdával. A találkozót egyébként Kovács Gábor vezette, aki hiba nélkül tette a dolgát. Wilde (Barcelona):Tudtuk, hogy egy nehéz meccs vár ránk, a Sporting csapata fizikailag nagyon erős, és ezt érvényesíteni is tudták a mérkőzés során. Nagyon nehéz volt kontroll alatt tartani a labdát, rengeteg mozgásra volt szükség, hogy ne veszítsük el a játékszert. Fantasztikus mérkőzés volt, nagyon szoros elődöntő. Véleményem szerint a mérkőzést a nagyobb rutinunk döntötte el. Nagyon boldog vagyok, összességében megérdemeltnek tartom a győzelmünket. Vasárnap egy teljesen más ellenfél vár ránk, akiknek a kapusa sokszor mezőnyjátékos szerepet tölt be. Nagyon kell figyelnünk védekezésben, nem kaphatunk elkerülhető gólokat.” Dyego (Barcelona): „Nagyon örülök, hogy én lettem a mérkőzés legjobbja, de még nagyobb boldogság számomra, hogy elértük a célunkat, és kvalifikáltuk magunkat a döntőbe. Gratuláció illeti csapattársaimat is, rengeteget futottunk és harcoltunk a pályán. A Sporting csapatának is szeretnék gratulálni, hiszen nem adták fel, és hátrányból sikerült egyenlíteniük. A mérkőzés azon szakaszában nem játszottunk jól, túl közel védekeztünk a büntetőterülethez, és ez nagy hiba volt, azonban az utolsó másodpercig küzdöttünk, aminek meg is lett az eredménye. A Kairat egy nagyon nehéz ellenfél, akiknek a kapusa egy kiváló mezőnyjátékos is. Nagyon kell koncentrálnunk a döntőben.” Benedito (Sporting): „Igazi harcosok voltunk, azt hiszem megszolgáltuk a közönség szeretetét, hiszen a saját tudásunkhoz mérten mindent megtettünk. Hatalmas dicséret illeti a Sporting család minden tagját azért, amit tettek! Ha képes vagy elfelejteni azt az illúziót, hogy megpróbálsz nyerni, akkor az egész valóssá válik, és képes leszel a képességeid határait feszegetni. Ez történt ma is. Büszke vagyok arra, hogy ehhez a csapathoz tartozom.”  
Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink