A bajnoki döntő a tét Nyíregyházán!
2026.05.18 | 10:14
A bajnoki döntő a tét Nyíregyházán!

Az utolsó előtti fordulót játszák ma az élvonalban, ahol 2-2 mérkőzés maradt mára az alsó és felsőházból egyaránt. Mind az alsóban, mind a felsőben akad sorsdöntő összecsapás, így ma sem maradunk izgalmak nélkül. Ma este eldőlhet, ki lesz Újpest ellenfele a bajnoki döntőben, illetve elbúcsúzhat a Pécs az NBI-től.

 

A’ STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA - ÚJPEST FC
18:00 Nyíregyháza, Continental Aréna
A nap rangadóját Nyíregyházán játszák, ahova az Újpest látogat. Az már az előző játéknapon eldőlt, hogy a lila-fehérek veszprémi sikerükkel biztosan ott lesznek a bajnoki fináléban és szinte biztos az is, hogy ők kezdhetnek majd pályaelőnnyel. A kérdés csak az, hogy ki lesz az ellenfelük, a Nyíregyháza vagy a Veszprém. Jelen állás szerint a Nyíregyháza áll a második helyen három pontra lemaradva a fővárosiaktól, de három pont előnnyel a bakonyiak előtt. Ez azt jelenti, hogy a Nyíregyházának legalább egy pontot kell szereznie ma este, hogy az utolsó fordulóra a saját kezébe maradjon a sorsa, a második helyet illetően, amennyiben a Veszprém nyerni tud Debrecenben. Mert ha a Nyíregyháza és a Veszprém azonos pontszámmal végezne, a több győzelem számít és ebben sokkal jobban áll a címvédő, mivel az alapszakasz is beleszámít. Tehát adott a feladat a Lovas-legénységnek, legalább döntetlenre végezni a listavezetővel szemben, vagy meglepetést okozva legyőzni. Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, ha csak a statisztikát nézzük, hiszen a lila-fehérek mind a háromszor legyőzték ebben a szezonban őket. Persze ettől még bizakodhatnak a vendéglátók, hiszen ők is kiváló formában vannak, legutóbbi négy bajnokijukat megnyerték, és a rájátszásban egyetlen vereségük mostani riválisuktól van. A Nyíregyháza a rájátszásban hazai pályán hibátlan és ha sikerül megőrizni veretlenségüket, akkor úgy mehetnek az utolsó játéknapon Budaörsre, hogy a saját kezükben a sorsuk. Ami az Újpestet illeti, remekelnek a rájátszásban, amit mutat előző fordulóbeli veszprémi sikerük is. Számukra már a döntetlen is elegendő lenne, hogy matematikailag is bebiztosítsák az első helyüket, de őket ismerve, győzelemre törekszenek majd és nem valószínű, hogy taktikázni szeretnének, ki legyen a döntőben az ellenfelük. A fővárosban is jó meccset játszottak a felek és most is nagy csatára van kilátás.

 

DEAC - VEHÍR.HU FUTSAL VESZPRÉM
18:00 Debrecen, Egyetemi Sportaréna
A Veszprém azzal, hogy legutóbb kikapott otthon az Újpesttől, nehéz helyzetbe került a bajnoki döntőt illetően, de azért nem reménytelen. A címvédő számára akkor nyílhat esély a fináléba jutásra, ha ma vereséget szenvedne a Nyíregyháza hazai pályán, de mégis a legfontosabb, hogy Dróthék győzelemmel zárják a ma estét. Győzelmi kényszerben vannak, mert csak siker esetén marad esélye utolérni legfőbb riválisát. Ehhez jó teljesítmény, és sokkal jobb helyzetkihasználás kell, mint a legutóbbi fordulóban, ahol számtalan helyzetből, egy gólt sikerült csak szerezni, ami meg is bosszulta magát. A Debrecen számára teljesen tétnélküli az összecsapás, mivel a múlt héten, Budaörsön szerzett pontjával bebiztosította negyedik helyét, ami bronzcsatát ér. Az is lehet, hogy pont mostani ellenfelükkel kell majd a harmadik helyért megküzdeni, főleg, ha ma este eredményesen tudnak szerepelni Tihanyi Csaba tanítványai.

 

PROHUMAN-PTE-PEAC - SG KECSKEMÉT FUTSAL
19:00 Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Kissé reménytelen helyzetbe került a Pécs, hiszen négy pontos hátrányban van több riválisával szemben, és már csak két forduló van hátra. Ha ez nem lenne elég, az alsóház legjobbja, a hibátlan Kecskemét érkezik. A mecseki együttes számára csak a győzelem jelenthetne reményt a bennmaradásra, de vereség esetén matematikailag is búcsúznának. Amennyiben sikerülne egy pontot szerezni, csak akkor maradna matematikai esély, ha a Hope kikap hazai pályán a Mezeitől. A Kecskemét fordulókkal ezelőtt megnyerte az alsóházat, de a motivációjuk nem csökken, ezt bizonyították múlt héten, Szombathelyen is, ahol maximális koncentrációval játszottak. Vélhetően ez ma este is így lesz, amivel a másodosztályba lökhetik a vendéglátót.

 

HOPE FUTSAL-ALPASSPORT - MVFC BERETTYÓÚJFALU
20:30 Gyál, Városi Sportcsarnok
Nagy lehetőséget szalasztott el a Hope a múlt héten, miután három gólos vezetésről sem tudott nyerni az MFA otthonában, amivel bebiztosíthatta volna bennmaradását, és már nem kéne izgulnia. Ráadásul az MFA hétvégi, Hali elleni sikere sem kedvezett nekik, így most mindenképp pontot vagy pontokat kéne szerezni a Mezei-Vill ellen. Ez az eddigi egymás elleni eredmények alapján reális lehet, hiszen a Hope mostani ellenfele ellen szerezte a legtöbb pontot a szezonban, szám szerint hetet. Kétszer is megverték a Berettyóújfalut, ami bizakodásra adhat okot. Amennyiben sikerülne nyerni, szinte biztos a bennmaradás, de az egy pont is értékes lehet, mert akkor úgy utazhatnának Szombathelyre az utolsó körben, hogy ott elég a döntetlen. A Berettyóújfalu legutóbb egy négy meccses nyeretlenségi sorozatot zárt le Pécsen. A kérdés, hogy ezúttal melyik arcukat mutatják, és hogy mennyire szeretnének visszavágni a a Hope gárdájának a szezonbeli két vereségért.

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Újpest FC - Vehir.hu Futsal Veszprém
2026.03.20 | 15:46
Magyarország-Olaszország
2026.03.18 | 17:01

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2026.04.14 | 09:23
2026.04.06 | 09:46
2026.01.29 | 07:13
Támogatóink

Partnereink