A bajnoki cím küszöbén a Csenger!
2023.05.24 | 19:36
A bajnoki cím küszöbén a Csenger!

A Csenger és a Maglód összecsapását mind a két fél úgy harangozta be, hogy az év mérkőzése. Nem is kellett csalódni, hiszen gólokban, fordulatban, izgalomban és igazi csattanóban nem volt hiány. A Tiszaföldvár megszerezte első győzelmét a rájátszásban, aminek leginkább a Kincsem örül(t), amivel vélhetően megszerezte a harmadik helyet, annak ellenére, hogy kikaptak Gyöngyösön. Az alsóházban is akadtak izgalmak, hiszen a Kistarcsa az életéért küzdött, de nem bírt otthon a Nyírséggel, így rajtuk már csak a csoda segíthet.

A bajnoki “döntőre” került sor Csengerben, ahol a két bajnokesélyes csapott össze. A képlet egyszerű volt, amennyiben nyer a Maglód, akkor bajnoknak mondhatja magát. Amennyiben döntetlen vagy hazai siker születik, az utolsó fordulóra marad a döntés, de X-nél a maglódiak kezébe lett volna a döntés. Ahogy várható volt, teljes teltház és fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat. Ilyen körülmények között nem is lehet rossz meccset játszani, és ezt a csapatok bizonyították is. A vendégcsapat kezdett jobban és hamar kétgólos előnyre tettek szert Sulyok duplája révén. Az ő akaratuk érvényesült, de a Csenger is veszélyesen játszott, sikerült is szépítenie, de a félidő utolsó gólja ismét a vendégeké volt, így kettővel mentek szünetben.
Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a Szilágyi legények és a félidő közepére ledolgozták a hátrányukat, majd a hajrához közeledve először a meccs folyamán megszerezték a vezetést. A hátralévő öt percre a csapatok tovább fokozták az izgalmakat, hiszen Érsek duplájával fordított a Maglód, de egy percig sem tartott az előnyük, mert jött a hazai válasz. A vendégek két perccel a vége előtt sokadszor is előnybe kerültek, de ezúttal sem bírták ki a nyomást. A csengeriek szinte azonnal válaszoltak, majd jött a dráma a legvégén. 18 másodperccel a végső sípszó előtt egy gyors kontrát gólra váltottak a vendéglátók, ahonnan már nem volt visszaút. A Maglód megpróbálta megmenteni a találkozót, de már nem maradt idejük egyenlíteni, így jöhetett a csengeri örömmámor és az ünneplés a közönséggel.
A meccs alapján mind a két fél megérdemelte volna a sikert, de a Maglód csak saját magát okolhatja, hogy négyszeri vezetés után sem sikerült pontot szereznie. Győzelmével a Csenger történetének legnagyobb sikerének küszöbén áll. Az utolsó fordulóban egy pontot kell szerezniük Dunakeszin és övék lesz a bajnoki cím és készülhetnek az NBI-re. A Maglód a Gyöngyöst fogadja, de már csak reménykedhet, hogy a Keszi meglepi a listavezetőt.

A Keszi annak ellenére sem számíthatott könnyű meccsre, hogy ellenfelük nyolc forduló alatt egyszer sem tudott nyerni a rájátszásban. A Dunakeszi számára fontos lett volna a győzelem, hiszen egy sikerrel beérhette volna a dobogó harmadik fokán álló Kincsemet. Mint utóbb kiderült, erre esélye sem volt a találkozó folyamán. A vendéglátók az alapszakaszban látott arcukat mutatták, és szünetre eldöntötték a három pont sorsát és magabiztosan nyerték meg a találkozót, amivel a Kincsemnek tettek nagy szívességet.

A Kincsem egyik mumusához a Gyöngyöshöz látogatott, és joggal tartottak a mérkőzéstől. A vendégek hiába irányították a mérkőzést, képtelenek voltak gólra váltani a helyzeteiket, nem úgy mint a gyöngyösiek. A rutinos hazaiak kevés lehetőségükkel sokkal jobban gazdálkodtak és több gólos előnyre tettek szert. A második játékrészben a Kincsem szaladt az eredmény után, de nem sikerült közelebb zárkózni, így megérdemelten nyertek a hazaiak. Vörös Péterék ennek ellenére vélhetően nem szomorkodnak, hiszen a záró fordulóban hazai pályán ünnepelhetik a harmadik helyet, amivel mondhatni, kihozták a maximumot a szezonból.

CSENGER FUTSAL - MAGLÓDI TC 7-6 (1-3)

TISZAFÖLDVÁRI SE - VS DUNAKESZI 9-3 (4-1)

ENERGIA SC GYÖNGYÖS - KINCSEM FUTSAL 6-3

Az alsóházban a forduló előtt még a már elbúcsúzott Szegeden kívül nem volt senki biztonságban a kiesést illetően, így mind a négy csapatnak szüksége volt a pontokra. A legjobban a Kistarcsának, akik kieső helyről várták a játéknapot. Hazai pályán égető lett volna a győzelem a Nyírség ellen, de ez nem jött össze. A vendégek mindössze hat játékossal utaztak el, de szervezetten és remekül védekeztek, és jól kontráztak. Meg is szerezték a vezetést, igaz a Kistarcsa a szünetig fordítani tudott két szép góllal. A fordulás után viszont a Nyírség némileg váratlanul, rövid idő alatt fordított, amit már nem tudott kompenzálni a vendéglátó. Próbálkozott ugyan a Kistarcsa, de nem tudott mit kezdeni ellenfelük védekezésével. Mindössze egyetlen nagy ziccerük akadt, de az is kimaradt, így kilátástalan helyzetbe kerültek a bennmaradást illetően. Az utolsó fordulóban kötelező lenne nyerni a Szeged otthonában, míg a Gyulaházának nem szabadna pontot szereznie. A Nyírség viszont ezzel a győzelemmel bebiztosította NBII-es tagságát, és számára tét nélküli lesz az utolsó hazai meccs.

Az alsóház másik meccsén mind a két csapat számára a győzelem bennmaradást jelentett volna, de nem sikerült nyerni egyik félnek sem. A Döntetlen lett a vége, pedig a miskolciak többször is vezettek három góllal. Ennek ellenére a Miskolc így is elérte célját, mivel a Kistarcsa kikapott. A Gyulaháza számára is jó hír volt a Pest-megyei alakulat veresége, mert így egyetlen pontra van szüksége a záró körben.

KISTARCSA FUTSAL - NYÍRSÉG FC 2-3 (2-1)

GYULAHÁZAI FUTSAL - MEAFC MISKOLC 5-5 (1-4)

 

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink