A bajnok Győr visszalépésével másodosztályú lehet a Nagykanizsa!
2018.07.16 | 14:39
A bajnok Győr visszalépésével másodosztályú lehet a Nagykanizsa! Ahogy előző cikkünkben írtuk, nem indul a Rába ETO, ami mostanra hivatalosnak tekinthető. A címvédő nélkül rajtol el az idei pontvadászat. Az MLSZ a feltöltési elvet követve az NBII-ből kéri fel a legjobb fel nem jutó Szigetszentmiklóst. Így viszont megüresedik egy hely a másodosztályban, ahol szintén feltöltésre van szükség. A szabály ugyan az, mint az NBI-nél. A harmadosztályban a legjobb fel nem jutó együttes pedig a Nagykanizsa. Bagó Gábor edzette csapat magabiztosan nyerte a csoportját, és csak az osztályozón maradt alul a Maglóddal szemben. A felkérési lehetőségről és a jövőről az egyesület elnökét, Dominik Zsoltot kérdeztük. Dominik Zsolt, a Nagykanizsa Futsal Club elnöke: - Nekünk az első évben elért bajnoki cím hatalmas dolog volt, és azt is tudta mindenki, hogy a másodosztályban szeretnénk folytatni a szereplést az új szezonban. Az osztályozón akkor a Maglódi TC győzött le minket, teljesen megérdemelten, teszem hozzá. Akkor már csak abban bízhattunk, hogy felkér minket a szövetség az NBII-es szereplésre. Ez ügyben nyilván folyamatosan érdeklődtem, hogy van e előre lépés, mert lassan a felkészülést kellene elindítani az osztálytól függetlenül. Az elmúlt napokban egyre többször lehetett hallani , hogy gondok vannak a magyar bajnok ETO körül, ma reggel jött a telefon hivatalos helyről, hogy készüljünk arra, ha esetleg "be kéne ugrani". Azt tudni kell, hogy a szezon során elért eredmények alapján a Nagykanizsai Futsal Club a legjobb fel nem jutó gárda. Amennyiben megérkezik a hivatalos felkérés, arra mi igent fogunk mondani és vállaljuk az NBII-es szereplést. A keretben lesznek változások a bajnoki osztálytól függetlenül is, és egy még erősebb kanizsai csapatot láthatnak majd a pályán. Ezt az évet az elvesztett osztályozó miatt egyébként is úgy terveztük, hogy a csapat elindul a Magyar Kupában és elindítjuk az utánpótlás képzést is. U11, U13, U15, U16 és U18-as korcsoportokban indítunk csapatot, mert  mi az utánpótlásból szeretnénk majd a felnőtt csapathoz felhozni, kinevelni a játékosokat. A koncepciónk alapján továbbra is nagykanizsai illetve nagykanizsai kötődésű játékosok alkotják a keretet, ezen a későbbiekben sem szeretnénk változtatni. Rendkívül nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy minden hazai mérkőzésünk közel teltházas volt és sokan, sokszor kísérték el a csapatot az idegenbeli találkozókra is. Az esetleges NBII-es szereplés talán még erre is rá tud még erősíteni, hiszen sokszor kellene Budapesten játszani, a fővárosban pedig nagyon sok kanizsai él, dolgozik így az idegenbeli meccsek is garantáltan jó hangulatúak lehetnek. A hazai találkozókkal reményeink szerint nem lesz gond idén sem, hiszen sokkal jobb körülmények között várjuk majd szurkolóinkat. A következő szezontól ugyanis a hazai meccseket a most felújított Olajbányász Sportcsarnokban játsszuk majd. Nagykanizsa sportéletére nézve is hatalmas jelentősége van egy NBII-nek, ugyanis a másodosztályú szerepléssel a város egyik legmagasabban rangsorolt csapatsportja lesz a futsal. Különösen nagy hangsúlyt fektettünk és fektetünk a jövőben is a szurkolóinkra, ők adják az alapját ennek az egésznek. Alapvetően azt vallom, hogy szurkolók és nézők nélkül lehet, de nem érdemes sporttal foglalkozni, ők adják a valós értelmét a játéknak. Közösséget építünk továbbra is. Bízom benne, hogy szurkolóink a következő szezonban akár egy osztállyal feljebb is támogatják és buzdítják a csapatunkat. Hajrá Nagykanizsa, hajrá Kanizsa Futsal!

Hírdetés

Videók

Bemutatkozik az NB I gólkirálya: Tatai József
2021.10.13 | 22:46
TFSE-BeStrong – Újpest FC-220VOLT // ÉLŐ stream 10.11 20:30
2021.10.11 | 15:27

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
2021.04.13 | 07:34
Támogatóink

Partnereink