Már a negyedik helyen az Aramis
2017.01.10 | 17:22
Már a negyedik helyen az Aramis A mérkőzés a régi nagy Aramis-Berettyóújfalu meccseket idézte, már ami a változatosságot és az eredmény forgását illeti. Mondhatni, hogy kétgólos előnynél győztesnek tűnt a vendégcsapat, de ez futsal, és ez most is bebizonyosodott. A budaörsi fiatalok nem az eredményjelzőt nézték, hanem megalkuvás nélkül mentek előre, és ez a felfogás győzelmet eredményezett. Ezzel a három ponttal az Aramis már a negyedik a tabellán. Aramis SE – MVFC-Berettyóújfalu 3-2 (0-0) Budaörs, Városi Sportcsarnok Vezette: Kovács G – Futó T – Ibriksz N Aramis SE: Hegedűs – Sámson, Bognár, Pál P, Roni Csere: Soós, Cseri, Csopaki, Gál, Pethő, Boznánszky, Szeghy, Büki, Mányi Edző: Frank Tamás MVFC: Tihanyi – Szabó P, Nagy I, Harmati, Trencsényi Csere: Mezei, Rábl, Kondás, Kovács I, Nagy D, Magyar Sz, Vékei Edző: Trencsényi János Góllövők: Sámson, Pál P, Bozánszky illetve Nagy I, Rábl  01   frank_tamas_1Frank Tamás: - Az egész mérkőzésre az volt jellemző, ami az egész szezonunkra! Nagy ingadozásaink vannak, nem tudunk egy mérkőzést végig kontrollálni! Ma is úgy érzem mind a két kapott gólunkat szinte odaajándékoztuk ellenfelünknek úgy, hogy közben elég sok lehetőséget kidolgoztunk! Örülök annak, hogy null kettő után sem estünk össze és szép lassan megfordítottuk a meccset! Ellenfelünk is kidolgozott jó pár helyzetet, de összességében megérdemeltük a győzelmet! 111776 Trencsényi János: A találkozó elején sikerült kétgólos előnyre szert tennünk, ami talán nem volt benne a mérkőzésben, de sajnos ez kevésnek bizonyult. Érzésem szerint ikszes meccs volt, de a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően megérdemelt a hazai győzelem. Voltak lehetőségeink (két tízméterest is hibáztunk) de sajnos nem tudtunk élni velük. Gratulálok az ellenfelünknek! 02    
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink