Új csapat, új csarnok Kazincbarcikán
2016.10.07 | 14:55
Új csapat, új csarnok Kazincbarcikán Minden héten kiemelt tudósítást adunk a négy NB II-es csoport úgynevezett csúcsmérkőzéséről. A harmadik fordulóban a Keleti csoportban a Kazincbarcikai Ördögök - DEAC találkozót emeljük ki. Talán furcsának tűnik, hogy egy most alakult csapat mérkőzését emeljük ki a Keleti csoport mérkőzései közül, de akik látták a találkozót, azok egyetértenek vele. Kazincbacikán az újonnan alakult csapat egy meglehetősen kevés futsal múlttal rendelkező régióban próbálkozik ezzel a sportággal. Edzőjük a rutinos korábbi sikeres ózdi mester, Féder József, a játékosok vezére pedig Badalik Szabolcs, akit aztán tényleg nem kell bemutatni a futball, a futsal, és a strandfoci szerelmeseinek. Ráadásként egy gyönyörű, új sportcsarnokot avattak Kazincbarcikán, kulturált, minden igényt kielégítő körülményt biztosítva ezzel a futsal csapat számára is. A mérkőzésre szinte megtelt a csarnok, megadva ezzel a hazai pálya előnyét az Ördögöknek. A második félidő első percében már kétgólos előnybe is kerültek a hazaiak, de a rutintalanságuknak köszönhetően nem tudták megtartani az előnyüket a meccs végéig. És ahogy az lenni szokott, annyira akarták a győzelmet, hogy az utolsó három percben elfeledkeztek a védekezésről, és Devits Ádám ezt két góllal büntette. Bár egy jó rajt sokat segített volna a futsal népszerűsítésének Barcikán, de szégyenkezésre nincs okuk, tanulásra viszont annál inkább. Jelenleg még a DEAC nagy falatnak bizonyul a borsodi csapat számára, és egy nagyon izgalmas mérkőzésen szórakoztatták a nagyérdeműt. Kazincbarcikai Ördögök - Debreceni EAC 2-4 (1-0) Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpot Vezette: Deme R - Horváth L - Horváth R Kazincbarcika: Konyha – Badalik, Komlósi, Jakab, Ficzere Cserék: Kerekes, Csendom, Váradi J, Szakáczki, Simlókó, Szőke, Rézműves E, Győri, Rézműves J Edző: Féder József DEAC: Dobi – Kántor, Kasuba, Buka, Pallai Zs Cserék: Tiba, Perényi, Polgár, Bun, Patócs, Balás, Sustyák, Illés, Devits Edző: Elek Gergő Góllövők: Jakab, Ficzere illetve Devits (2), Pallai, Bun A Keleti-csoport további eredményei:

1

 2 3 [gallery ids="67214,67215,67218,67220,67222,67224,67225,67228,67230,67232"]
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink