Spanyolország-Magyarország 8-1
2015.10.29 | 08:06
Spanyolország-Magyarország 8-1

  Kedden, a páros mérkőzés első felvonásán, hamar átvették az irányítást a házigazdák, a derekasan küzdő magyar csapat igyekezete ellenére már az első játékrészben sikerült öt gólt szereznie a spanyol válogatottnak. A szünet után feljavult a játékunk, csak az utolsó percben szereztek gólt a spanyolok, így végül 6-0-ás győzelmet arattak. 2 A "visszavágón" a magyar csapat ezúttal is elszántan játszott, de a világranglista-első spanyolokat nehéz volt tartani, az első félidőben háromszor is bevették a kapunkat. A folytatásban sajnos ötször mattolták védelmünket a házigazdák, de nem törtünk össze, Szekér Anita révén sikerült megszereznünk a becsületgólt, kialakítva a 8-1-es végeredményt. 4 Sito Rivera a két mérkőzés értékelésekor elmondta, a kettős vereség ellenére értékes tapasztalatokkal gazdagodott az együttes. - A második mérkőzésen sajnos több gólt kaptunk, mint a keddi találkozón, de örülök, hogy sikerült betalálnunk a világ legjobb csapatának hálójába, ami nem kis dolog. Tudtunk, hogy nem győzni megyünk Spanyolországba, a nemzetközi tapasztalatszerzés, és a játékosok fejlődése volt az elsődleges célunk, úgy érzem, hogy ebből a szempontból kielégítő volt az utazás. Dolgozunk tovább, minden mérkőzéssel tovább növeljük a tudásunkat, és reméljük, hogy idén is meg tudjuk nyerni a Visegrádi Négyek Tornáját - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak. 6 Spanyolország-Magyarország 8-1 (3-0) Hall of Soccer City of Las Rozas, Madrid Játékvezetők: Múnez Carpintero y Gómez García Spanyolország: Ana López - Erika, Leti, Vanessa Sotel, Iria Saeta  Cserék: Peque, Isa García, Consuelo, Rebeca, Ana Luján, Carmen García, Marta Peñalver, Belén  Magyarország: Hargas Annamária - Megyes Ágnes, Ganczer Hajnalka, Varga Adél, Szekér Anita  Cserék: Vincze Anikó, Buchmüller Petra, Kovács Alíz, Bernáth Csilla, Tell Zsófia, Tóth Barbara, Radics Ágnes Edző: Sito Rivera Góllövők: 1-0 Iria Saeta (9'), 2-0 Peque (15'),3-0 Peque (19'),4-0 Rebeca (22'), 5-0 Peque (29'), 6-0 Magyes en propia puerta (30'),6-1 Szekér (37'),7-1 Rebeca (38'), 8-1 Rebeca (39') Sárga lap: Kovács, Hargas,  Buchmüller, Bernáth, 

5

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink