A harmadik forduló java még hátravan, tulajdonképpen csak hétfõn kezdõdik el igazából, mivel a péntekre kiírt Mezei-Vill-Szentes meccs elmaradt.
Duna Takarék AFC - Allianz-FTC
A Ferencváros Ikrényben vendégeskedik, s az eddig veretlen zöld-fehérek próbálják folytatni a sorozatukat, bizonyítva azt, hogy idén már komoly tényezõként számíthatunk rájuk. A hazaiak még nem gyõztek, igaz a Csõ-Montage elleni pontszerzés jónak mondható.
Molnár Attila, a Duna Takarék edzõje bizakodik abban, hogy csapata be tudja gyûjteni a három pontot "Egy presztítzsmérkõzést várunk, ahol szeretnénk megszerezni elsõ gyõzelmünket a bajnokságban. Teljes csapattal tudunk felállni, a legjobb keret áll rendelkezésünkre. Számunkra csak a gyõzelem az elfogadható."
Hírös Futsal Club SE - Gödöllõi Sport Klub
Az újonc Kecskemétnek nem sikerült túl jól a rajt, hiszen két nagyobb arányú vereségbe szaladtak bele az Aramis és az FTC ellen. A Gödöllõ ellen már mindenképpen szeretnének javítani Koncz Zsolt tanítványai, a volt szentesi mester lát esélyt a sikerre. "A héten sokat beszélgettünk arról, ami mostanában velünk történt. Remélem ennek hatása már hétfõn meg fog mutatkozni. Hogy milyen lesz a játékunk, nem tudom most megjósolni ám szeretnénk megszerezni elsõ gyõzelmünket. Ha mindenki a maximumot nyújtja majd tõlünk, akkor nyerhetünk is ezen a nagyon fontos mérkõzésen."
A gödöllõiek is gyõzelmet várnak, s õk is az esélyesebbek a hétfõi találkozón. Tóth László, a csapat másodedzõje is úgy véli, hogy a Bikák örülhetnek majd a végén. "Mindenképpen a három pontot szeretnénk megszerezni. Természetesen nem szabad lebecsülni a Kecskemétet. Most jutottak fel az NBI-be, s minden bizonnyal az eddigi két bajnokijuk és talán további mérkõzések is úgymond az elsõ osztályhoz való alkalmazkodást szolgálják. Jelen pillanatban a Gödöllõt jobb csapatnak tartom, remélem ez a pályán be is bizonyosodik majd. Takó Csaba beteg, õ nem biztos, hogy tud játszani, valamint Smeló Dávid maródi, de õ minden bizonnyal vállalja a játékot."
Goldball RFC Csömör - Colorspectrum Aramis
A forduló rangadóját Csömörön játszák, ahol a Rubeola-Aramis mérkõzést rendezik. A két csapat régi rivális, mindig kiélezett csata várható ezen párosítás alkalmával. Habár még csak a bajnokság elején járunk, de a két listavezetõ csap össze, mindketten eddig maximális pontszámot tudhatnak a mevük mellett. Frank Tamás szerint is izgalmas összecsapást láthatnak majd a kilátogató nézõk. "Igazából mi egy kicsit megfogyatkoztunk, két fontos embert vesztettünk el az elmúlt fordulóban. Nem feltartott kezekkel érkezünk Csömörre, szeretnénk mindenféleképpen borsot törni a Rubeola orra alá. Egyénileg nagyon jó játékosok alkotják a csapatukat, s tudjuk azt, hogy nem mi vagyunk a mérkõzés esélyesei. Mindent összevetve azt mondom, hogy háromesélyes a meccs."
Dupont Fortuna FC - Üllõ FC Csõ-Montage
Az elmúlt fordulóban idegenben három pontot szerzõ, újonc Duponthoz látogat a Csõ-Montage. Az üllõiek eddig egy pontot szereztek, Tóth Miklósék minden bizonnyal javítani szeretnének eddigi mérlegükön, s gyõzelemmel akarnak távozni Budakalászról. A Dupont magabiztosan játszhat, Kis János vezetésével az eddigi egyetlen bajnoki találkozójukon sikert könyvelhettek el, s ahogyan azt a mérkõzés után mondta a mester, nem szeretnének megállni. Jó meccs várható.
3. forduló Rubeola - Aramis rangadóval
2008.09.22 | 00:00