18 csapat a hölgyeknél !
2019.07.23 | 10:06
18 csapat a hölgyeknél ! Lezárultak a nevezések a női vonalon is, így kialakulni látszik az NBI és az NBII mezőnye. Sok volt a kérdőjel az élvonalbeli csapatoknál, több együttesnél szóba került, hogy esetleg nem indul, de végül minden együttes beadta a nevezést az első osztályra az előző pontvadászatból. A tavalyi hét együtteshez képest idén meglesz a nyolc. Az előző idényben a Kalafa visszalépett a rajton, így foghíjas volt a mezőny, de a DEAC a feljutást követően vállalja az indulást. Ami sajnálatos, hogy az osztályozón feljutó Ferencváros idén nem nevez semelyik osztályba, így helyére kellett keresni másik csapatot. A lehetőség a szabályok értelmében a Szolnok előtt adódott, de ők nem kívántak élni vele, így az osztályozót elbukó TFSE maradhat az élvonalban, akik vállalják is az NBI-t, így ők lesznek az egyedüli fővárosi csapat. A lebonyolítás nem változik, három kört játszanak az alapszakaszban egymással a csapatok, és utána kezdődik a rájátszás. Ami a másodosztályt illeti, ott eléggé átalakul a mezőny. A tavalyi csapatok közül biztosan nem indul a KRSE, az Eger, a Szolnok, és a Rubeola, míg a Békéscsaba és a Salgótarján kérdéses, hogy vállalják-e az indulást. A tavalyi bajnokságból mindössze hat csapat nevezetett idén is. Nyugatról a Paks, az ELTE, a Viadukt, és a PAFC, míg keletről a Berettyóújfalu és a Nyírség. Rajtuk kívül több új alakulat is a nevezők között van. Régi-új csapatként a Kalafa, míg a Budaörs, a Csorvás, és a Dévaványa is abszolút újonc lesz. Ezek ismeretében a 10 csapat egy csoportban fog megküzdeni, de a lebonyolítás még nem dőlt el.   NB I                                                                                NB II Gyulai Amazonok                                                        Viadukt SE Tolna-Mözs                                                                  Paks Miskolci Vénusz                                                           Budaörs Hajduböszörményi TE                                                 Csorvás Szekszárd                                                                    Dévaványa Astra                                                                             Kalafa DEAC                                                                           ELTE-BEAC TFSE                                                                            MVFC Berettyóújfal                                                                                      Nyírség NSE                                                                                      PAFC      
Hírdetés

Videók

ElPozo Murcia - Barça
2022.06.11 | 09:29
Balaton Bútor FC Veszprém - DEAC /2022.06.10/ Élő közvetítés
2022.06.10 | 12:16

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.06.24 | 07:45
Női válogatott
2022.06.21 | 17:30
2022.06.20 | 09:45
2022.06.18 | 10:00
2022.06.17 | 16:30
2022.06.16 | 07:45
Támogatóink

Partnereink