13 Tihany-gól; TF-Szigetszentmiklós rangadó
2021.01.16 | 13:10
13 Tihany-gól; TF-Szigetszentmiklós rangadó

A Nyugati csoportban csütörtökön egy meccset pótoltak a második fordulóból, míg pénteken megkezdődött a 16. kör. Beszámoló két találkozóról, beharangozó ötről.

  1. FORDULÓ

ELTE-BEAC – NAGYKANIZSA 3-3 (2-1)
Gól:
Szini (2), Tarpai, ill. Szakmeiszter J. (3)

A remek formában lévő ELTE a küszködő Nagykanizsát fogadta, és már három perc alatt kétgólos előnybe került Szini László és Tarpai Gyula révén. A 10. percben aztán Szakmeiszter János szépített, de a második félidő elején Szini visszatette a kéttalálatos különbséget. A véghajrá azonban a Nagykanizsáé volt, Szakmeiszter újabb két góljával nemcsak a mesterhármas lett meg neki, hanem csapatának az első pontszerzés csaknem két hónap után.

TIHANY – REAC-SISE 13-2 (7-0)
Gól
: Körösi (2), László, Csernay (4), Rusvai, Boromisza, Endresz, Dévényi, Tóth (2), ill. Major, Kulcsár

Igencsak tartalékosan utazott el Tihanyba a REAC, így nagyon hamar eldőlt a mérkőzés. Körösi Péter két perc alatt duplázott, majd László Gábor is betalált, Csernay Dávid két, Rusvai László és Boromisza Gábor egy-egy góljával már a szünetre 7-0 volt az állás. A második félidő elején Major Soma és Kulcsár Olivér szépített, de a Tihany gólzápora nem állt meg, Endresz Attila és Dévényi Márk is betalált, Csernay újabb két találatot szerzett (ezzel már 17-nél jár, és a góllövőlista élére állt), valamint Tóth Dániel is duplázott a végén, így a Tihany 13-2-re nyert, és fellépett a felsőházba, megelőzve a vendégeket a tabellán.

  1. FORDULÓ

HALADÁS II – NAGYKANIZSA
19:30
Haladás Sportcsarnok

A sokáig százszázalékos kis Hali az elmúlt öt meccséből hármat elvesztett, de a Szigetszentmiklós elleni rangadót megnyerte, így visszatért a győztes útra. Ezúttal is a listavezető a találkozó esélyese, mert bár a Nagykanizsa csütörtökön újra pontot tudott szerezni, a 10. helyig csúszott vissza. Ősszel 4-2-re a szombathelyiek nyertek.

ELTE-BEAC – 5-STARS ÉRD
20:00
BEAC Sporttelep

A Haladás II elleni bravúrgyőzelem és a Hidegkút kiütése után a Nagykanizsa ellen megtorpant az ELTE, most pedig ismét olyan találkozó vár rá, amelyen esélyesként lép pályára. Az Érd is jó formában van ugyanakkor, a TF elleni bravúrsiker és a Tihany legyőzése után látogatnak az ELTE-hez. Bár a hazaiakat látjuk esélyesebbnek, benne van a meccsben a meglepetés lehetősége, de ősszel simán, 11-2-re nyert Dunai András csapata.

PEAC – BAK
20:00
Lauber Dezső Sportcsarnok

A Szigetszentmiklós ellen elveszített páros mérkőzést követően Nagykanizsán nyerni tudott a PEAC, így újra egy pontra van a dobogótól. A BAK két győzelem után két vereséggel folytatta, nagyon közel volt a pontszerzéshez az UTE ellen, de a kerete is átalakulóban van, úgy tűnik, fiatalításon megy át az újonc, és elvesztette néhány kulcsemberét. Az eddigi egyetlen sima vereségét épp a pécsiek ellen szenvedte el az újonc, akkor 10-5-re nyert a PEAC, amely hazai pályán egyértelmű esélyese a mérkőzésnek.

UTE – HIDEGKÚT
20:30
UTE Atlétikai Stadion

Az UTE nagy küzdelemben szerezte meg a három pontot a BAK ellen, ezzel már a harmadik győzelmét aratta zsinórban, és a legjobb formában lévő csapat lett nyugaton. Hétfő este pedig épp a legrosszabb formában lévő együttest fogadja, a sereghajtó Hidegkút továbbra is csupán három ponttal áll. Ősszel 9-5-re nyertek a lilák, most is az ő sikerüket várjuk.

TF – SZIGETSZENTMIKLÓS
20:30
Vasas Sportcsarnok

Az UTE a Szigetszentmiklóstól vette át a legjobb formában lévő csapat címét, miután a hétfői vendégek legutóbb rangadót veszítettek a listavezető Haladás II ellen. Ezúttal újabb nehéz feladat vár rájuk, a TF otthonában, amely a REAC legyőzésével tért vissza a győztes útra. Legutóbb 6-3-ra a TF nyert idegenben, most is esélyesebb, de ez abszolút a forduló rangadója.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink