10 év után ismét futsalderbi!
2020.10.01 | 17:54
10 év után ismét futsalderbi!

Az NBI sorsolásánál két mérkőzés dátuma volt a legjobban várt. A múlt heti Mezei-Vill – Haladás összecsapás és a futsalderby. A közelmúltban volt ugyan a másodosztályban összecsapása a Fradinak és az Újpestnek, de igazi, NBI-es 10 éve nem. Ahogy akkor sem, úgy most sem számít, hogy melyik fél hol áll a tabellán, és milyen játékerőt képvisel, igazi presztízs meccs lesz!

FTC-FISHER KLÍMA – ÚJPEST RFC 220-VOLT
20:15 Népliget, Elek Gyula Aréna
Játékvezetők: Kovács Gábor, Ibriksz Máté, Apkó Tamás

Élő stream: Futsal-Hungary TV

Az NBI sorsolásánál két mérkőzés dátuma volt a legjobban várt. A múlt heti Mezei-Vill – Haladás összecsapás és a futsalderby. A közelmúltban volt ugyan a másodosztályban összecsapása a Fradinak és az Újpestnek, de igazi, NBI-es 10 éve nem. Ahogy akkor sem, úgy most sem számít, hogy melyik fél hol áll a tabellán, és milyen játékerőt képvisel, igazi presztízs meccs lesz!

Amióta a két csapat először találkozott, most fordul elő először, hogy a lila-fehérek előrébb állnak a tabellán, mint riválisuk. A 10 évvel ezelőtti párharcnál a Fradi a dobogóért, míg az Újpest a kiesés ellen küzdött. Két éve a másodosztályban rendezett összecsapásoknál a hazaiak első helyen zártak mind az alapszakaszban, mind a rájátszásban, míg a Póta-legénység a dobogós helyek mögött. Ezek ismeretében mind a hatszor a Ferencváros örülhetett, így van miért visszavágnia Tyukászéknak. Erre talán most van meg a legnagyobb esélyük, hiszen a vendéglátók finoman fogalmazva nincsenek csúcsformában.

A szezon eddigi legnagyobb meglepetése, hogy a zöldek pont nélkül állnak öt forduló után. Hiába vezettek több meccsen is, mint legutóbb az Aramis ellen, két góllal is, mégis vesztesen kellett mindannyiszor elhagyniuk a pályát. A legnagyobb probléma a sok kapott gól. Míg tavaly szinte alig zörgött meg a hatpontos meccseken a hálójuk, idén egy kivétellen 4-5 gólt kaptam, amivel nehéz meccset nyerni. Az okokat nehéz megmondani, de az biztos, hogy az első két forduló után igencsak megfogyatkoztak a hadra fogható játékosok, ami igencsak behatárolta Madarász János lehetőségeit.  Az Aramis ellen már volt visszatérő Fekete személyében, míg most Büki és Rábold is újra játékra jelentkezhet, amivel jelentősen erősödnek a zöld-fehérek. Jelen helyzetükben egyetlen lehetőség van, menekülni a győzelembe. Mert egy derbin szerzett három pont lendületet adhat, és az első kör hajrájában tudnak még kozmetikázni az őszi teljesítményen, de egy újabb vereség után kilátástalan helyzetbe kerülnének. A győzelmi kényszer rajtuk van, de hazai pályán egy jobb teljesítménnyel megszakíthatják negatív szériájukat, főleg szurkolóik segítségével, akik erőt adhatnak. Erről Fekete és Tóth tudna a legtöbbet mesélni, akik az első derbin is játszottak.

Az Újpest annak ellenére, hogy újoncként szerepel, merész álmokat szövöget(ett), a rajton még a felsőházba kerülésről beszéltek, amiről még most sem mondtak le. Az eddig lejátszott találkozók alapján nehéz elképzelni, hogy odaérhetnek az első öt hely valamelyikére, pedig többször is közel voltak a jobb eredményhez. Vélhetően a rutin hiányzott, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek a ki-ki mérkőzéseken. Hiába a több brazil légiós, egyelőre mindössze egyetlen győzelmük van, a legutóbbi fordulóból a Nyírgyulaj ellen, ahol az utolsó percben szerzett góllal szerezték meg első sikerüket. A gólszerzéssel ezúttal is hadilábon álltak, de most elég volt két rúgott gól is. Hiába a kevés kapott gól, messze a legkevesebbet rúgták, átlagban meccsenként egyet, ami még nagypályán is kevésnek mondható, nemhogy futsalon. Ha ezen tudnak változtatni, akkor újabb győzelmek is jöhetnek, bár nehéz a sorsolásuk, a Veszprém, DEAC, Haladás hármas hátra van még. Ezek fényében talán a derbin van a legnagyobb esélyük a pontszerzésre, ahol Póta Balázs a legjobb kerettel vághat neki, mivel se sérültjük, se eltiltottjuk nincs. Ami kérdés lehet, hogy a játékosok mennyire tudják függetleníteni magukat majd a hangulattól, mert nem nagyon van a lila-fehéreknél olyan, aki szerepelt az előzőkön.

Érdekesség, hogy a tíz évvel ezelőtti mérkőzést Kovács Gábor vezette és, most is ő lesz a játékvezető, Ibriksz Mátéval, akinek szintén van már derbis tapasztalata, még az NBII-ből, ahol szinte hiba nélkül teljesített.

Az esélyeket nehéz megmondani, de ha a zöld-fehérek elkapják végre a fonalat, akkor megszerezhetik első győzelmüket, de ha az eddigi formájukat mutatják, akkor az újpestiek is megtréfálhatják őket. Feszült, küzdelmes meccsre van kilátás.

Kulcsár Gábor, az Újpest játékosa: - Nagyon várjuk már a pénteki derbit. A heti edzéseken alaposan felkészültünk a Fradiból. Jól ismerjük őket, hiszen rutinos játékosokból álló alakulatuk van, nagyszerű edzővel. Nem szabad, hogy a pillanatnyi formából bárminemű következtetést vonjunk le, mivel ezen a mérkőzésen ez semmit sem fog jelenteni. Mindenki átérzi a mérkőzés súlyát és remélem, hogy erőt ad számunkra a hétfői győzelem. Nagyszerű lenne, ha pénteken újabb 3 ponttal tudnánk megörvendeztetni a szurkolóinkat és ezzel zárkózni tudnánk a középmezőnyhöz. Biztos vagyok benne, hogy egy végletekig kiélezett, közönségszórakoztató találkozóra van kilátás, mely élet-halál harc lehet mindkét fél számára. Célunk természetesen nem lehet más, minthogy elhozzuk a 3 pontot a Népligetből.

Póta Balázs, az Újpest vezetőedzője: - 10 év után elérkezik a várva várt Magyar Futsal Derbi, újra az NBI-ben! Nagyon várjuk és így is készülünk a héten, hogy 100%-ot tudjunk kiadni azon a bizonyos napon, hiszen egy Ferencváros- Újpest találkozó mindig különleges mérkőzés! Vízválasztó lehet mind a két csapatnak, hogy vagy az alsóházban marad, vagy esetlegesen a felsőházért harcolhat a bajnokságban. Nekünk végre sikerült az előző találkozó, így önbizalommal mehetünk neki a rangadónak. Talán a hazaiakon nagyobb a nyomás, hiszen még nem sikerült elhagyniuk győztesen a pályát, de pontosan tudjuk, hogy magyar szinten jó és rutinos játékosok alkotják az ellenfelet. Mi most kezdünk összeállni, motiváltak vagyunk és sikerre éhesek, győzni megyünk a Népligetbe és azért, hogy történelmet írhassunk! Idáig ebből a párharcból csak a Fradi jött ki győztesen, szeretnénk ezt a sorozatot megszakítani, képesnek érzem a csapatomat rá, szeretnénk méltóképpen képviselni az Újpestet és egy emlékezetes Derbit játszani, hiszen ez az a mérkőzés amelyet mindig nagyobb érdeklődés kísér és talán a magyar futsalnak is egy jó népszerűsítése lehet ez az összecsapás! Várunk minden Újpest szimpatizánst is és minden futsal kedvelőt az Elek Gyula Arénába! Hajrá Újpest! Hajrá Magyar Futsal!

Madarász János, az FTC vezetőedzője: - Mindenki tudja, hogy egy Fradi-Újpest a klubok számára mit jelent. Igaz, hogy nem a legideálisabban tudunk készülni, hiszen 3 hete örülünk, hogy vannak egészséges játékosaink, de nem szeretnénk a kifogásokat keresni. Mindent tőlünk telhetőt megfogunk tenni, hogy végre ismét diadalmaskodjunk. Mi a Ferencváros vagyunk, akkor is, ha döcög a gépezet. Hiszünk abban, hogy ebben a nehéz helyzetben is van fény az alagút végén.

Büki Baltazár, az FTC játékosa: - A Ferencvárosnak, legyen szó bármilyen sportágról, mindig különleges és presztízs mérkőzés egy derbi az Újpest ellen. Személy  szerint én erre a mérkőzés várok, mióta elkezdődött a szezon. Sajnos nem úgy indult a bajnokság számunkra, ahogyan azt elterveztük, ami tavaly befelé  pattant, az most kifelé. Szeretnénk megszerezni az első győzelmünket, ezen a különleges mérkőzésen. Nagyon bízunk benne, hogy tábor is kint lesz a csarnokban, mert mi háborúra készülünk! Kizárólag győzelmet tudok elképzelni.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink