1. FC Veszprém–Swietelsky-Haladás VSE 5-8
2015.05.11 | 22:51
1. FC Veszprém–Swietelsky-Haladás VSE 5-8  A szombathelyiek megérdemelten nyertek a becsülettel küzdő, de a jó játékkal adós maradó Veszprém ellen a futsal NB I felsőházi rájátszásában. A futsal élvonal 7. fordulójában a tabella harmadik helyén álló Haladás a szintén kilencpontos, negyedik helyezett Veszprémhez látogatott. Lévén, hogy a két gárdát nyolc egységgel üldöző Aramis pénteken kikapott a címvédő Berettyóújfalutól, a győzelem mindkét fél számára azzal az eséllyel kecsegtetett, hogy lépéselőnybe kerülhet a bronzéremért dúló csatában. Két perc sem telt el a meccsből, amikor Hegyesi révén vezetéshez jutott a vendég együttes. Vas gyorsan egyenlíthetett volna, de Boromisza Dániel remek beadását követően nem találta el a labdát. Az 5. percben óriási kavarodás alakult ki a hazai kapu előtt, melynek végén a szombathelyi Németh Péter duplázta meg az övéi előnyét. Ekkor az addig némán szemlélődő „B-közép” is rákapcsolt, amellyel egyidejűleg az 1. FCV játéka is megélénkült. Nem is kellett sokat várni Vas góljára, igaz, a rivális is rögtön válaszolt, Hajmási révén a 8. percben már 1:3 állt az eredményjelzőn. A játékrész második felében a veszprémiek birtokolták többet a játékszert, de játékukból hiányzott a pontosság és az átütő erő. Igaz, így is számos helyzetet sikerült kialakítaniuk, de Tyukász többször is remekül védett, egy alkalommal pedig a kapufa akadályozta meg a veszprémi gólszerzést. Az utolsó percben Tatai szerelt szabálytalanul, ráadásul meg is sérült, s már nem tudta folytatni a játékot. Reveland-bravúrokkal kezdődött a második felvonás, Öreglaki bombájával szemben azonban a volt válogatott hálóőr is tehetetlennek bizonyult. A Veszprém ment előre, próbált felzárkózni, de a sokat mozgó, gyorslábú szombathelyiek kiválóan védekeztek. Fél óra elteltével Vidák kapott piros lapot a hatoson belüli szándékosnak vélt kezezésért, a megítélt büntetőt pedig Vas lőtte higgadtan a jobb alsó sarokba. A Madarász-csapat már fél óra elteltével előrukkolt a vészkapus játékkal. A veszprémi Németh Péter döntött úgy, hogy távolról lő, labdája pedig a hálóba is került (33. perc: 3:4). Nem sokáig örülhettek azonban a hazai hívek, a Haladás ugyanis rögtön a középkezdés után egyenlített, Horváth talált be szint „nullszögből”. Sőt, újabb vendég gól következett, Hajmási lőtt az üres kapuba. Hárommal a lefújás előtt Hegyesi így tett, szertefoszlatva a bakonyi reményeket, igaz, Bánfalvi azonnal válaszolni tudott (4:7). A 39. minutumban Öreglaki is duplázott, neki is „csak” az üresen álló veszprémi ketrecbe kellett helyeznie a játékszert. Az 5-8-as végeredmény Tar lövése után alakult ki, igaz, a találat Hegyesi öngóljaként került be a mérkőzés jegyzőkönyvébe. A Szombathely megérdemelten nyert, s lépéselőnybe került a harmadik helyért folyó harcban. 1. FC Veszprém–Swietelsky-Haladás VSE 5-8 (1-3) Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Baghy, Gál. Veszprém: Reveland – Németh I. P., Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Bényi, Tar, Bánfalvi, Vas, Boromisza D., Bognár. Vezetőedző: Madarász János. Szombathely: Tyukász – Vidák, Hegyesi, Hajmási, Horváth P. Csere: Borsi, Németh II. P., Vlasics, Öreglaki, Biro, Sipos. Vezetőedző: Marcos Angulo. Gólszerzők: Vas (8., 31.), Németh P. (33.), Bánfalvi (38.), Hegyesi (40.- öngól), ill. Hegyesi (2., 37.), Németh II. P. (5.), Hajmási (8. 34.), Öreglaki (24., 39.), Horváth P. (33.), Piros lap: Vidák (31.). Madarász János: – Ez nem a mi napunk volt, nagyon dekoncentráltak voltunk. Mindent megpróbált a csapatom, de nagyon sok gyenge produkciót láttam tőlük, s az első játékrészben kapusunk is halványan teljesített. Ezt kihasználva a Haladás felénk tudott kerekedni, s teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Lépéshátrányba kerültünk, de nem adjuk fel a bronzért folytatott küzdelmet. Marcos Angulo: – Kiváló meccset játszott a két csapat, ami nagy elismerése a magyar futsalnak. Örülök a győzelemnek, de dicséret illeti a Veszprémet is, amely ma is nagyot harcolt. -forrás: vehirsport.hu –    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink