0-2-ről fordított a Kinizsi Vácon!
2015.02.27 | 17:51
0-2-ről fordított a Kinizsi Vácon! DUNATOURS VÁC FSE - RÁBA ETO II-DUNAKESZI KINIZSI 2-3 (2-0) A mérkőzés tétje az volt, hogy kinek marad esélye a Szegeddel tartani a lépést. Az ősszel Keszin a Vác nyert, így a vendégekben éghetett a visszavágási vágy is. A Kinizsi birtokolta többet a labdát, ők irányították az összecsapást, de a hazaiak, egy szabadrúgást követően megszerezték a vezetést, a félidő közepén. Több gól nem is esett az első játékrészben. Fordulás után nem kellett olyan sokat várni az első találatra, mint az elsőben. Ismét a hazaiak villantak, így már kettő volt az előny. A Kinizsi nem ijedt meg, és hamar szépített, így teljesen nyílt volt a találkozó. Temesiék rohamoztak, de nem jött össze az egyenlítés, így már a hajrára vészkapus játékra álltak át, ami az utolsó előtti percben meghozta az eredményt, így döntetlen lett az állás. Az igazi csattanó a legvégére maradt. A Keszi kockáztatott és tovább játszott vészkapussal, és végül bejött. Egy kipattanó labdát néhány másodperccel a vége előtt bepofoztak a kapuba. A hazaiaknak már nem nagyon maradt idejük, de egy szögletből még akadt egy lehetőségük, de kimaradt, így a Keszié lett a három pont és így ők reménykedhetnek, hogy beérhetik a listavezető Szegedet. Fotók : Simonffy Norbert dunakeszifutsal   ÚJPEST FC-220 VOLT – UTE 4-11 (1-4) Az eddig jól szereplő Újpest nagy pofonba szaladt bele a lila-fehér rangadón. Ami eddig Simonék erőssége volt, a remek védekezés, az ezúttal csődöt mondott. Ráadásul ezúttal a helyzetkihasználásuk is rossz volt, így nem meglepő, hogy vereség lett a vége. Az UTE remekül kontrázott és jól sáfárkodott a lehetőségeivel és újabb győzelmükkel elkerültek az utolsó helyről. PAFC-MITRE – GARVITTAX 9-2 (6-0) 3 meccse nem nyert a Piliscsaba, így ráfért a javítás, és nem is hibázott. Hamar vezetéshez jutottak, amit félideig tovább növeltek. A folytatásban szépítettek a vendégek, de ez csak a kozmetikázáshoz volt elég. 1988 DÉLI FC - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FC 4-3 (2-1) A vendégek meglepetésgyőzelmet arattak a Vác felett és majdnem újabb skalpot gyűjtöttek be a fővárosiak ellen. Hazaiak hamar két gólos előnyre tettek szert, de a félidő végéig szépítettek a vendégek. Fordulás után is kiegyenlített volt a játék, de a Déli kihasználta, hogy ellenfele elfáradt a végére, és behúzta a meccset. Amennyiben a vendégek nagyobb létszámban érkeznek, lehet még jobb eredményt érnek el. GÖDI SE FUTSAL - MTK BUDAPEST 6-12 (3-3) A vendégek nem vitték túlzásba és ismét csere nélkül vágtak neki egy találkozónak. A szűk létszám nem akadályozta meg, hogy begyűjtsék a három pontot. A gödiek az első félidőben még tartották a lépést, de a fővárosiak a másodikban jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően elhúztak és erre már nem érkezett válasz a vendéglátóktól. A Göd ezzel a vereséggel visszacsúszott az utolsó helyre. AIRNERGY FC - KSK-LIMES SE 10-6 (5-5) Tovább tart az Airnergy jó szériája. Jól kezdtek, de hiába szereztek többször vezetést, a vendégek nem hagyták magukat és mindannyiszor egyenlítettek. Az első játékrészben a felek nem nagyon koncentráltak a védekezésre, így fordulhatott elő, hogy a nézők 10 gólt is láthattak, egyenlő elosztásban. A fordulás után a vendéglátók összeszedték magukat és jobb védekezéssel megnyerték a találkozót. A két fiatal csapat között Simon Péter rutinja döntött.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink