0-2-ről fordított a Haladás
2019.11.23 | 08:34
0-2-ről fordított a Haladás
Hiába vezetett két góllal is, végül 5-2-es vereséget szenvedett a Haladás elleni hazai bajnokin a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.
Igen komoly feladat várt a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatára, mely a bajnoki tabella második helyén álló Haladás VSE-t látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Fehér Zsolt együttese azonban ennek ellenére is a bravúrra készült, ám ehhez támadásban és védekezésben is javulnia kellett a közelmúlt mérkőzéseihez képest. A dunaújvárosiak nagyon elszántan is kezdtek, s már a második percben sikerült megszerezniük a vezetést Pál Patrik révén, aki tíz méterről ágyúzott a jobb felsőbe egy szabadrúgást (1-0). A bekapott gól után igyekezett növelni a tempót a szombathelyi alakulat, ám a Dunaferr kiválóan védekezett, egymást kisegítve őrizték kapujukat, s ha nem Rigó kapus, akkor valamelyik mezőnyjátékos tette bele a lábát egy-egy Haladás kísérletbe. A túloldalon is akadt azért látnivaló, mert Szeghy veszélyeztetett kétszer, de ezzel együtt is a Haladás játszott fölényben. A következő ziccer azonban Horváth Benedek előtt adódott, majd egy remek szerelés után Fridrich lőtt pontosan a bal alsóba tíz méterről, megduplázva ezzel a Dunaferr előnyét a 14. percben (2-0). Nem sokáig örülhettek azonban a kétgólos előnynek, mert egy kapufáról kipattanót Melo vágott a kapuba, így újra teljesen nyílt lett a meccs (2-1). A fordulást követően még fél perc sem telt el, mikor Simic éles szögből lőtt a bal felsőbe, kiegyenlítve ezzel az állást, s ezzel kezdődhetett minden elölről (2-2). Sáhó azonnal visszaszerezhette volna a vezetést, de Sásdi bravúrral védett, majd Rigó tette meg ugyanezt Dróth lövésénél. A 28. percben megfordította az állást a Haladás, mert egy kontra végén Vas lőtt közelről a kapuba, így innentől a hazaiaknak kellett többet kockáztatniuk (2-3). Ahogy várható is volt, a gól után visszább állt a Haladás, s bár a Dunaferr próbálkozott, nem igazán tudott fogást találni ellenfelén. a hajrához közeledve egyre inkább keményedett a meccs, s bár akadtak lehetőségei a hazaiaknak, a 38. percben újra sikerrel kontrázott a szombathelyi gárda, mely Dróth találatával eldöntötte a meccset (2-4). Az utolsó percekben kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a pályára Fehér Zsolt, ám ebből a vendégek kapusa, Sásdi lőtt egész pályáról újabb gólt, kialakítva az 5-2-es vendégsikert jelentő végeredményt. Dunaferr DUE Dutrade FC – Haladás VSE 2-5 (2-1) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Vezette: Borbás - Szabó P - Hartung Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó – Fridrich, Szeghy, Faragó, Sáhó. Csere: Kolompár, Németh P., Klacsák, Dorogi, Pál, Schnierer, Németh L., Horváth. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Haladás VSE: Sásdi – Melo, Dróth, Vas, Garcia. Csere: Gyimesi, Alasztics, Hajmási, Horváth, Simic, Sipos, Gerencsér, Péter, Vidák. Vezetőedző: Calvo Rodriguez Juan Ramon. Gólszerzők: Pál, Fridrich, illetve: Melo, Simic, Vas, Dróth, Sásdi. Fehér-Zsolt-vezetőezőFehér Zsolt: - Az első félidőben az történt amit szerettünk volna, jól védekeztük le a Haladás támadásait, nagy erőket mozgósítottunk meg, hogy Dróth Zolihoz ne jusson el a labda. Igazi férfias csata folyt Faragó és Dróth között a mérkőzés ezen szakaszában, kisebb hibák becsúsztak, de még így is vezetéssel tudtunk menni szünetre, egy gyors kontrának, illetve egy jól eltalált szabadrúgásnak köszönhetően! Nem akartunk mi változtatni a játékunkon a második félidőben sem, de 2 olyan gólt kaptunk amit ezen a szinten nem lehetne kapni! Ekkor már a Halinak állt a meccs. Kvalitásban, illetve erőben is jobban bírták a meccs hajráját, így elvitték a 3 pontot! Sok érdekes dolgot lehet megtanulni egy ilyen találkozón, mint amilyen a mai. Most már azt is tudjuk, hogy ha valamelyik játékosunk ziccerbe kilép a mérkőzés elején, majd őt hátulról két kézzel lerántják, az nem ér piros lapot...Mindent összevéve gratulálok az ellenfelünknek! ???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????Juanra Calvo: - Nagyon nehéz meccset játszottunk, mert 3 nappal előbb izgalmas meccsünk volt a Berettyóújfaluval. A Dunaferr nagyon veszélyes ellenfél mindig, különösen amikor hazai pályán játszanak.  A hazaiak jobban kezdték a meccset,  és jobbak is voltak az első félidőben. Ám szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert óriási teljesítmény produkáltunk, és amikor már fáradtak voltunk, akkor is meg tudtuk fordítani a meccset.   Forrás: Dunaújváros Online
   
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink