A héten a kupagyőztes együttesnél bejelentették a távozók névsorát, ami alapján jelentősen átalakul a bakonyi együttes. Azt már a bronzérem után tudni lehetett, hogy a szerb mester távozik, illetve egy-két játékos már elköszönt a klubtól a közösségi médiában. Így biztossá vált, hogy Horváth Benedek, és a brazil Matheus is távozik. Immár hivatalos, hogy rajtuk kívül Dorogi Benjamin, Hadházi Sándor, Knizs Olivér, Juhász Márk is máshol folytatja. Ami biztos, hogy Hadházi légiósnak áll, és Lengyelországban folytatja, míg mellette Knizs is vélhetően visszatér a lengyelekhez. Az érkezőkről egyelőre nem nagyon hallani, de ami az edzőkérdést illeti, vélhetően házon belül oldják meg a veszprémiek, legalábbis a “pletykák” szerint.
Fotó: Veszprém Futsal Facebook