5 másodpercen múlt a hazai győzelem
2021.02.06 | 11:01
5  másodpercen múlt a hazai győzelem

A futsal NB I. tizenhatodik fordulójából elhalasztott találkozót pótoltak péntek este Berettyóújfaluban, a Mezei-Vill fogadta a Ferencváros gárdáját.

Alaposan bekezdett az újfalui gárda, több helyzetet is kialakítottak, egy labdaszerzést követően a harmadik percben Diece lőtt 7-8 méterről és a kapufáról a hálóba vágódott a labda. 1–0. A bekapott gólt követően a Fradi igyekezett fölényt kialakítani, de a hazaiak rendkívül fegyelmezetten védekeztek. Az első tíz percben rövid periódusokat kivéve többet volt a játékszer az MVFC-nél, Nagy, Rábl és főleg Rafinha próbálkozott lövésekkel, de maradt a korán megszerezett egy gólos előny. A tizenhatodik percben aztán növelte előnyét a Mezei-Vill, Rábl kapott a hatoson belül egy labdát, amit egyből a léc alá vágott. 2–0. A félidő végére a fővárosi együttes kockáztatott és lehozta kapusát, azonban emberelőnyös helyzetből sem sikerült betalálniuk.

Képgaléria: Mezei-Vill FC–Ferencvárosi TC futsal mérkőzés

A szünetet követően nem sokat változott a játék képe, a hazai nyomásból a Fradi egy-egy kontra alkalmával tudott kiszabadulni, azonban igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Az utolsó átadásokba rendre hiba csúszott mind a két oldalon. Aztán a félidő felére góllá érett a hazai fölény, a 29. percben Sid átadásával Rafinha tört be a kapu előterébe és kilőtte a hosszú alsó sarkot. 3–0. Aztán rövidesen szépítettek a vendégek, a kapuval szemben, a hatoson vehette át Bognár a labdát és a jobb alsóba lőtt. 3–1. A végére felszívta magát a fővárosi gárda, hiszen a 39. percben tovább faragtak hátrányukból Büki révén 3–2. A végén pedig jött a dráma, a Fradi teljesen a kapuja elé szorította a hazaiakat és 5 másodperccel a vége egy középre lőtt labda Ráblről a saját kapujába pattant, így döntetlenre mentette meccset az FTC.

Férfi Futsal NB I., a 16. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Mezei-Vill FC–Ferencvárosi TC 3–3 (2–0)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok,
Vezette: Szilágyi - Takács - Harsányi

MVFC: Sándor M. – Diece, Kártik, Sid, Rafinha.
Cserék: Mezei, Horváth N., Rézműves, Nagy I., Rábl, Szabó P., Nagy D., Talács Z., Sipos.
Vezetőedző: Sergio Mullor Cabrera

FTC: Tóth A. – Sámson, Rábold, Büki, Bognár B.
Cserék: Nyerges, Gellérfi, Németh P., Öreglaki, Fekete R., Panyi, Östör.
Vezetőedző: Machalek Attila

Gólszerzők: Diece (3.), Rábl (16.), Rafinha (29.), illetve Bognár (32.) Büki (39.) Rábl (öngól 40.)

Sárga lap: Rábl (15.) Cabrera (22.), illetve Fekete (25.)

Sergio Mullor Cabrera: - Az első félidőben kellett volna eldönteni a meccset, amihez meg is volt minden esélyünk, uraltuk, irányítottuk a mérkőzést, a helyzeteink is meg voltak ehhez. A szünet után látszott a fáradság a csapaton, de ez nem lehet kifogás semmire. Az öt a négy elleni játékban kaptunk ismét három gólt, bár úgy tűnt a közelmúltban, akár Cipruson, akár a DEAC ellen, hogy már jobban játszottunk ebben a játékhelyzetben. Ebből tanulunk kell.

Machalek Attila: - Nem voltak túl jók az előjelek, hiszen több sérültünk, és eltiltottunk is volt. Ellenfelünk többnyire fölényben játszott, de remekül küzdöttünk, és három gólos hátránynál sem adtuk fel. Volt több esetben is szerencsénk, de azt gondolom, ha egy csapat a Mezei-Vill otthonában fel tud állni három gólos hátrányból, és ki tud egyenlíteni, az rászolgál az egyik pontra. Örülünk, hogy immár hét meccse veretlenek vagyunk, a célunk, hogy ezt a sorozatot tovább nyújtsuk Nyírgyulajban is, amivel bebiztosítanánk a hatodik helyet.

Forrás: haon.hu

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink