Újra lesz Újpest-Fradi az NB I-ben!
2020.07.10 | 14:09
Újra lesz Újpest-Fradi az NB I-ben!
Közleményben értesítette szurkolóit az Újpest FC, melynek lényege, hogy a Rubeola FC-t működtető Kft-nél történt tulajdonváltás miatt az NB I-ben az Újpest FC indul a következő szezonban.
A hazai futsal NB I. egyik alapítója, a Rubeola FC önálló csapattal indul a futsal bajnokság alacsonyabb osztályában, és tovább folytatja eddigi munkáját. Csak az első csapatot működtető KFT.-ben történik tulajdonosi szerkezetváltás, ez a csapat szerepel Újpestként a továbbiakban az NB I.-ben.
Újabb mérföldkőhöz ért az Újpest Futsal Club, amely ezúttal talán rendhagyó, de a futsal társadalom számára nem idegen és vélhetően pozitív kicsengésű megállapodással részvételt nyert a jövő évi NB I-es szerepléshez. Ismert volt már hónapok óta, hogy a Rubeola FC Csömör nehéz helyzetbe került a tavasz folyamán, amely a nyáron csak tovább fokozódott, hiszen még a hazai csarnokából is kirakták az sport klubot, így önerőből lehetetlenné vált az élvonalbeli tagságának megtartása. A csömöri csapatot működtető kft. ügyvezetője Takó Csaba és az Újpest Futsal Club elnöke Sós László hosszú tárgyalás sorozat végére tett pontot azzal a két sportszervezet közötti megállapodással, amely lefedi azt, hogy a Rubeola játékosainak (akár utánpótlás akár felnőtt) megadja az élvonalbeli folytonosság lehetőségét! Az indulási jogot birtokló immáron közös kft-ben új tulajdonosi szerkezet is alakul ki egyben: Sós László többségi tulajdonos mellett Kohári Attila, Szabó Gábor, Óvádi László és Takó Csaba lesznek még tulajdonos társak az egyesület mellett, amely a következő évben várhatóan Újpest RFC néven szerepel a bajnokságban. A névadó szponzor kiléte ugyan még képlékeny, de a 220Volttal már előrehaladott tárgyalások zajlanak. Az új szerkezeti felállással az érdekeltek bíznak abban, hogy egy olyan észak-pesti régiót sikerül lefedniük, amely a jövőben sikeres futsal bázisa lehet a magyar sport társadalomnak! Rövidesen beszámolunk az edző, szakmai stáb és a játékoskeret kijelöléséről is.  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink