Újoncok csatája Monoron
2023.09.03 | 22:07
Újoncok csatája Monoron

A negyedik fordulóból péntek este lejátszottak négy mérkőzést, így kettő maradt hétfő estére. A Mezei-Vill a fővárosba látogat, és az MFA vendége lesz. A másik párosításban a két újonc csap össze, a Maglód a Pécset fogadja.

 

A tabellán már csak az MFA áll pont nélkül, így nem meglepő, hogy utolsó helyen tanyáznak. Legutóbb nagy vereségbe szaladtak bele Újpesten, így nem állnak valami fényesen a fővárosiak. Most egy újabb nehéz feladat vár rájuk, mivel a tavalyi ezüstérmest fogadják. A Berettyóújfalu négy ponttal áll jelenleg, mivel az előző játéknapon két pontot elveszített hazai pályán a DEAC ellen. Két góllal is vezettek már, és a hajrában úgy tűnt, ismét nyernek, de egy felesleges kiállítás után végül meg kellett elégedniük a döntetlennel. Most itt a javítási lehetőség, ahol kötelező a három pont, amennyiben fel akarnak zárkózni az élbolyba. Ha hozzák a kötelezőt Ráblék, egészen a harmadik helyig felléphetnek a tabellán. Nem is lehet más célja a vendégcsapatnak. Meglepetés lenne, ha az Akadémia pontot, vagy pontokat tudna szerezni.

 

A két újonc találkozik Monoron, ahol jelenleg a vendéglátók állnak jobban. A Maglód jól kezdte a bajnokságot, előbb döntetlen a DEAC ellen, majd győzelem az MFA-val szemben. Egyedül a címvédő tudta legyőzni eddig Somogyi Gábor fiait. A Hali ellen is jó teljesítményt nyújtottak és egy félidőn keresztül meg tudták nehezíteni a dolgukat. A Pécs szintén megmérkőzött már a Haladással és minimális vereséget szenvedett. Azóta az első pontjukat is megszerezték, az előző játéknapon nagy küzdelem végén döntetlent játszottak az Aramis együttesével. A második félidő elején fordítottak a pécsiek, de végül be kellett érniük az egy ponttal. Most abban bíznak, hogy akár a másik újonc ellen megszerezhetik első győzelmüket. Ehhez persze a maglódiaknak is lesz egy-két szavuk, hiszen ők is azzal számolnak, hogy begyűjtik a pontokat. A hazai pálya mellettük szól, de a baranyaiak lendületes játéka okozhat meglepetést. Izgalmas meccsre van kilátás.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-SG Kecskemét Futsal /NB I. 16. forduló/
2024.12.02 | 13:46
Aramis SE - Vehir.hu Futsal Veszprém (2024.11.29, stream)
2024.11.28 | 20:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.11.01 | 08:45
2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink