Új kihívások előtt a férfi futsalválogatott
2021.07.25 | 13:45
Új kihívások előtt a férfi futsalválogatott

A következő hónapokban csak felkészülési mérkőzések várnak férfi felnőtt futsalválogatottunkra, miközben a szakmai stáb keményen dolgozik azon, hogy a jövőben minél sikeresebb lehessen a nemzeti csapat.

Férfi futsalválogatottunk az idén záródó Eb-selejtezőn nem tudta kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt, a kazah és a fehérorosz válogatott mögött csak a harmadik helyen zárt a csoportjában. A 2022-es Európa-bajnokságot így a mieink nélkül rendezik meg, a Turzó József vezette magyar csapat pedig már a következő időszak kihívásaira készül.

– Sajnos a pandémia beleszólt az Eb-selejtezők felkészülésébe, és befolyásolta az eredményességünket is. A bajnokság féléves szünete, valamint a válogatottban zajló munka több mint egy évig tartó szünetelése mind mentális, mind fizikális, mind taktikai szinten visszavetette a válogatott teljesítményét. Egyéni szinten is voltak visszaesések, a keret hetven százaléka az első Eb-selejtező időpontjában átesett a koronavírus betegségen. Ezek a tényezők nagyban befolyásolták mind egyéni, mind csapat szinten az eredményességet, bár ennek ellenére is válogatottunk az utolsó pillanatig harcban volt az Eb-kijutásért – tekintett vissza az elmúlt időszakra Turzó József szövetségi kapitány.

A tervek szerint szeptembertől minden hónapban tart edzőtáborozást a szakmai stáb a felnőtt csapatnak, amely elsősorban határmenti mérkőzésekkel készül a következő időszak tétmérkőzéseire. A válogatott a hagyományos Visegrádi Négyek Tornával fejezi be a 2021-es évet Szlovákiában, december 13. és 20. között.

Az előttünk áll időszakban a szakmai stáb célja, hogy minél több olyan fiatal játékost beépítsen a keretbe, akik a következő években alapemberekké válhatnak a válogatottban.

– A Sportigazgatóság egységes szakmai koncepcióját követve strukturális változások történtek a futsalszakágon belül, törekedve az egységes szakmai gondolkodásra mind az edzőképzés, mind az utánpótlás-válogatottak, mind a felnőtt válogatott szintjén – tette hozzá Turzó József. –Ennek megfelelve Frank Tamás lett a felnőtt válogatott pályaedzője, valamint belépett az edzőképzésbe, mint az utánpótlásért, egyéni képzésért és az erőnlétért felelős szakember, emellett az utánpótlás-válogatottak melletti szövetségi edzői szerepkörét továbbra is folytatni fogja. Balázs Zoltán válogatott kapusedző tovább folytatja munkáját mind a felnőtt, mind az utánpótlás válogatottaknál, miközben ő is szerepet vállal az edzőképzésben, a speciális kapusképzés, pontrúgások elleni védekezés és a videóelemzés területén lesz felelős edzőképző instruktor. A szövetség törekvése, hogy a hazai bajnokságban növekedjenek a magyar játékpercek, a válogatottba pedig csak azok kerülhessenek be, akik saját klubjukban meghatározó játékosok, valamint a posztjaik legjobbjai. Egy új fizikális felméréses protokollt is bevezetünk, hogy a mérési eredmények elemzése is segítségünkre legyen abba, hogy csak a legjobb és legmotiváltabb játékosok kerüljenek be a keretbe.

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink