U20 – Bajnok a Covritas FT Gödöllő
2015.06.08 | 09:06
U20 – Bajnok a Covritas FT Gödöllő Az idei szezon volt az első, hogy külön bajnokságban szerepeltek az első osztályú és a II. osztályú csapatok. Az U20-as korosztályban maradt a torna rendszerű lebonyolítás, ahol május végén rendezték a négyes döntőt. Négy olyan csapat jutott tovább, akik kiemelkedtek a csoportjukban a bajnokság folyamán. Nagy küzdelmet hozott mind a két elődöntő, illetve a helyosztók. Érdekesség, hogy a négy együttesnél a játékosok nagy része játszik az NBII-ben szereplő felnőtt csapatban is. Az első találkozón a Piliscsaba kétgólos előnyre tett szert szünetre, de a Gyöngyös a térfélcsere után remek játékkal megfordította az eredményt, így ők készülhettek a fináléra. Nagy csatát hozott a másik találkozó is, ahol a Gödöllő és az Airnergy csapott össze. A kiegyenlített találkozón a Gödöllő utánpótlás válogatott játékosa, Bencsik Roland jelentette a különbséget, akinek a mesterhármasának köszönhetően nyertek, és ők jutottak a döntőbe. A bronzmérkőzés nagy izgalmakat hozott. Szünetben vezetett az Airnergy, amit szünet után a PAFC egalizált. A hajrában újra megszerezték a fővárosiak a vezetést, de fél perc múlva ismét döntetlen volt, ami nem változott a rendes játékidő végéig, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadást az Airnergy bírta jobban és egy késői góllal megszerezték a bronzérmet. A finálé a borzmeccshez hasonlóan nagy küzdelmet és színvonalas játékot hozott. A döntőbe jutott két csapat jól ismerte egymást, hiszen egy csoportban küzdöttek a felek, ahol a gyöngyösiek bizonyultak jobbnak, hiszen ők végeztek az élen. Számukra indult jobban a találkozó, hiszen egy perc után vezettek, de a Gödöllő nem ijedt meg, és szünetig fordítottak. A fordulást követően tovább növelte előnyét két gyors találatnak köszönhetőena pest megyei alakulat, és eldőlni látszott a találkozó. Ekkor szépített a Gyöngyös, visszahozva a reményt, de ez nem tartott sokáig, hiszen ellenfelük egy percen belül két góllal is válaszolt, ahonnan már nem volt visszaút. A gyöngyösiek becsülettel küzdöttek, szépítettek is, de többre már nem futotta az erejükből, így a Corvitas FT Gödöllő emelhette magasba a bajnoki trófeát. A látottak alapján megérdemelten nyertek Baranyai Pál fiai, akik között több U21-es válogatott is található. Baranyai Pál, Gödöllő: - Összefoglalva az egész évet, nagyon elégedett vagyok a srácokkal. Nem csak a fegyelmezett munkájukért, a hozzáállásuk miatt is. Tudni kell róluk azt is, hogy nem csak az utánpótlásban játszanak, hanem a felnőtt NBII-ben is. Nagyon szeretném, ha ez a remek csapat így együtt tudna maradni. Jövőre még eredményesek leszünk az NBII-ben. Nagyon büszke vagyok minden egyes játékosunkra, mindegyikőjük egy egyéniség, mindegyiküknek màs-màs az erőssége és így egészítik ki egymàst, egy remek csapattá. Gratulálok a Gödöllői Covritas U20-nak. Szép volt fiúk, csak így tovább. Picasa   Döntő: ENERGIA SC GYÖNGYÖS - COVRITAS FT GÖDÖLLŐ 4-6 (1-2) Gól: Gulyás (2), Balázs, Patócs illetve Farkas (3), Dékány (2), Marczias Bronzmérkőzés: PAFC-MITRE - AIRNERGY FC 2-3 (0-1) h.u. Gól: Szabó T., Szabó G. illetve Gabura, Pándi, Csatlós Elődöntők: PAFC-MITRE - ENERGIA SC GYÖNGYÖS 3-4 (3-1) Gól: Lőrincz, Bula, Tóth illetve Gulyás (2), Fülöp Bagyinszki COVRITAS FT GÖDÖLLŐ - AIRNERGY FC 3-1 (1-1) Gól: Bencsik (3) illetve Gabura  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink