Tud-e triplázni a DEAC hazai pályán?
2023.05.04 | 19:41
Tud-e triplázni a DEAC hazai pályán?

Nem nagyon fordult még elő, hogy a bajnokság első négy helyezettje jusson be a kupába a legjobb négy közé, de a hölgyeknél így alakult az idei kiírásban. A bajnoki elődöntőkön túl is vannak a csapatok, így eldőlt, hogy az érmes helyezésekért ugyan ezek a párosítások lesznek, mint a kupa elődöntőkben. A bajnoki aranyért a két egyetemi csapat találkozik, míg a bronzéremért a Tolna és a Budaörs küzd majd. De addig is itt a kupában kell helytállni. Az idei négy résztvevőből három tavaly is érdekelt volt, a kakukktojás a TFSE akik most jutottak el először idáig. Helyettük a Miskolc volt ott a legjobb négy között az előző szezonban.

A találkozókat élőben közvetítjük, és a tervek szerint a mérkőzések után közvetlenül interjúkra is sor kerül. A kupa szabályai értelmében döntetlen esetén hosszabbítás, majd ha ott sincs döntés, öt-öt hatméteres következik.

Szombat délelőtt egy izgalmasnak tűnő összecsapással kezdődik a hétvégi program, ahol a Tolna és a Budaörs feszül egymásnak. Jól ismerik egymást a felek, hiszen idén már háromszor is találkoztak a bajnokságban. A mérleg teljesen kiegyenlített, hiszen a szezon elején nyerni tudott a Tolna, majd a második körben döntetlen lett a vége, míg az alapszakasz hajrájában visszavágott a Pest-megyei alakulat. Mind a két együttes elbukta a bajnoki elődöntőt, így maximum bronzérmes lehet, de a kupában az egyikük biztosan fényesebb érmet szerezhet. A Tolna tavaly is a fináléig menetelt, de ott a DEAC ellen egyetlen góllal alulmaradt, míg a Budaörs az elődöntőben kapott ki a debreceniektől. Idén Fábiánék majdnem lemaradtak a Final Fourról, mert míg az első akadályt könnyebben vették a Málta ellen, a nyolc között megcsapta őket a kiesés szele, hiszen a harmadosztályú Salgótarján elleni visszavágón csak az utolsó percekben tudták bebiztosítani a továbbjutást. Ami a Tolnát illeti, ők is könnyedén vették az első akadályt, de a negyeddöntőben megszenvedtek a Csepel ellen, de végül egy remek hajrával harcolták ki a továbbjutást. A bajnoki elődöntő harmadik meccsén mind a Tolna, mind a Budaörs igen szűk kerettel állt ki, ami a továbbjutásukba került, és most is döntő tényező lehet, hogy kinek lesz hosszabb a padja. A Tolna a tavasz folyamán kisebb hullámvölgybe került, de a DEAC elleni bajnokik megmutatta, hogy az már a múlté, és bárki ellen győzelmi eséllyel lép pályára. Talán ők tűnnek az esélyesebbnek, de a budaörsiek nem rég megmutatták, hogy képesek legyőzni a Reveland lányokat.

Szalkai Kitti, a Tolna játékosa: - A magyar kupa Final Fournak mindig megvan a maga különleges feelingje, ezért idén is izgatottan várjuk. Sajnos a bajnokságban nem sikerült döntőbe jutnunk, emiatt még picit csalódottak vagyunk, de a lejátszott mérkőzések alapján kellő magabiztossággal, és önbizalommal várhatjuk a kupa küzdelmeit. Úgy gondolom, hogy ezek a mérkőzések még erősebbé tették a csapatunkat! Bízom benne, hogy ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, és elégedetten térhetünk majd haza Debrecenből!

Fábián Rebeka, a Budaörs játékosa: - Szoros mérkőzésre számítok, ahol a mentális felkészültség és hozzáállás lehet majd a döntő. Bízom benne, hogy mindenki ki tudja hozni magából a maximumot és a tavalyi elődöntővel szemben az ideit sikerrel vesszük és vasárnap a kupagyőzelemért küzdhetünk.

 

A 13 órakor kezdődő második elődöntőben a bajnokság első két helyezettje találkozik, akik majd a bajnokság fináléjában is összemérik tudásukat. Az alapszakaszban háromszor már játszottak egymással a felek, és mindannyiszor a Debrecen örülhetett. Persze a kupa az más, mert ahogy szokták mondani, egy mérkőzésen bármi megtörténhet. A TFSE első Final Fourja, de a játékosok többsége játszott már kupadöntőt, így nem lesz számukra sem ismeretlen az esemény. Mind a két fél könnyedén jutott el az elődöntőig. A DEAC az első körben kiütéses győzelmet aratott, majd a nyolc között könnyedén kettős győzelemmel verték a Miskolcot. A fővárosi együttes hasonlóan szerepelt, kiütötték a Nagykanizsát a nyolcaddöntőben, majd a négy közé kerülésért mind a kétszer legyőzték a Gyulát. A debreceniek címvédőként várhatják a találkozót, ráadásul hazai pályán játszhatnak, így ők számítanak az esélyesebbnek, de ellenfelük amennyiben bő kerettel tud kiállni, meglepheti őket. A TF együttesében többen bajlódnak sérüléssel, így kérdéses néhányuk szereplése, de akik pályára lépnek azok között akad több olyan játékos, akik képesek meccset eldönteni.

Üveges Katalin, a DEAC játékosa: - A magyar kupát megnyerni mindig is nehezebbnek tartottam, mint a bajnokságot, mivel nincs hibázási lehetőség, az adott mérkőzésen dől el minden! Nehéz összecsapásra számítunk, azonban hazai környezetben is szeretnénk megvédeni a magyar kupa címünket. Remélem sokan fognak kilátogatni a Főnix Arénába, hiszen egy ilyen atmoszférájú helyszínen mindig különleges élmény játszani!

Gruber Brigitta, a TFSE játékosa: - Nagyon motiváltak vagyunk, és rendkívül várjuk már a szombati mérkőzést! A csapat már pénteken elutazik Debrecenbe, így pihenten tudunk pályára lépni. Bár tudjuk, hogy nem feltétlenül mi vagyunk a mérkőzés esélyesei de bízom benne, hogy meglepetést tudunk okozni. Sajnos sok a sérültünk még mindig, így nem lesz teljes a keretünk, de akik szóhoz jutnak, azok mindent meg fognak tenni a sikerért.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink