Több első osztályú párharc a kupában!
2022.01.21 | 12:14
Több első osztályú párharc a kupában!

Péntek délelőtt az MLSZ székházában kisorsolták a férfi magyar kupa harmadik fordulójának párosítását. Kilenc élvonalbeli csapat van versenyben, 8 másodosztályú mellett, míg a regionális osztályból egy alakulat maradt talpon a Kelen SC személyében. Az előző fordulóból még két mérkőzést nem játszottak le, de azokat a párosítások is kaptak ellenfelet. Mivel nem volt kiemelés, a sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy három párosításban is NBI-es csapatok találkoznak. Az Aramis a TFSE együttesét fogadja, míg a Kecskemét a Nyírgyulajhoz utazik. Ezek mellett lesz egy keleti rangadó, DEAC – MVFC. A másodosztályú csapatok közül a Csenger és a Sárvár igen nehéz ellenfelet kapott. Előbbi a címvédő Veszprémet, utóbbi a bajnok Haladást fogadja. Egyébként a Csenger már találkozott mostani ellenfelével, így néhány év után ismétlődik ez a párharc. A Nyíregyháza az előző körös bravúrja után, ahol kiejtette a Kistarcsát, újabb élvonalbeli csapatot fogadhat, amennyiben érvényesül a papírforma a Gyöngyös – Újpest párharcon. A Rubeola és a REAC összecsapása is érdekesnek ígérkezik, hisz mind a kettő a saját csoportjában élcsapatnak számít, bár itt a Rbui esélyesebbnek tűnik. Az utolsó párharcban az UTE szerencsésnek mondhatja magát, amennyiben legyőzi a a Tihanyt, mert papíron a legkönnyebb ellenfelet kapták a Kelen személyében, és még utazniuk sem kell. Persze ehhez a tihanyiaknak is lesz egy-két szavuk.

A párharcok továbbra is egy mérkőzésen dőlnek el.

A hivatalos játéknap február 16. szerda

Magyar kupa nyolcaddöntők:

DEAC – MVFC BERETTYÓÚJFALU

ARAMIS SE – TFSE-BESTRONG

SÁRVÁR FUTSAL – HALADÁS VSE

CSENGER FUTSAL – VESZPRÉM FUTSAL

REAC SPORTISKOLA – RUBEOLA FC

KELEN SC – UTE/TIHANYI FC

NYÍRGYULAJ FUTSAL – SG KECSEMÉT FUTSAL

ENERGIA SC GYÖNGYÖS/ÚJPEST FC-220 VOLT – A STUDIO NYÍREGYHÁZA
(itt amennyiben az Újpest jut tovább, a Nyíregyháza a pályaválasztó)

Hírdetés

Videók

Haladás VSE - Á Stúdió Futsal Nyíregyháza NB I. 5. forduló
2022.09.26 | 11:39
Aramis SE - Rubeola FC, Futsal NB I, 5. forduló 19:35 Budaörs
2022.09.22 | 19:37

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.09.19 | 22:12
Férfi válogatott
2022.09.19 | 10:11
Férfi válogatott
2022.09.12 | 17:50
2022.09.07 | 15:42
2022.08.29 | 07:45
2022.08.28 | 07:15
Támogatóink

Partnereink