Az előző évektől eltérően, nem az MLSZ döntötte el, kik az év díjazottjai, hanem a csapatok is voksolhattak a szezon legjobbjaira, így a szövetségi kapitány mellett a 12 együttes szava is számított. Ezek alapján pedig az év kapusa Alasztics Marcell lett, aki hatodszor végzett az élen, zsinórban ötödször. A Nyíregyházával bajnoki döntőig jutott, ahol végül nagy csatában alulmaradtak, így ezüstérem lett a vége, míg a válogatottal az EB-n remeklő együttes egyik legjobbja volt.
Alasztics Marcell: – Először is szeretném megköszönni, hogy engem választottak, szavaztak meg az idény legjobb kapusának. Gratulálok az összes helyezettnek, díjazottnak. Mindig megtisztelő, amikor egy játékost az elvégzett munkája után elismerik. Számomra ez a 6. ilyen jellegű elismerés és 2021-2022 szezon óta már az 5. zsinórban. Ugyancsak köszönöm az egész éves segítséget, támogatást a klubcsapatom és a válogatott terén is. Top 3-ban biztosan bent van ez az idény meccs számban, utazásokban, kiemelt fontosságú mérkőzések vonatkozásában. Hiszen a mögöttünk hagyott év tartogatott egy EB pótselejtezőt, számos válogatott mérkőzést, az EB-t, valamint egy bajnoki döntőt. Hiányérzetem, mint mindig most is van, hiszen közel álltunk az EB-n a továbbjutáshoz és a bajnoki ezüstérem is csilloghatna fényesebben. Ezekből a tanulságokat próbálom levonni és fejlődni belőlük.