Tere-fere Szalkai Kittivel
2019.09.25 | 10:16
Szalkai Kitti nem tartozik a reflektorfényt kereső játékosok közé. Éppen emiatt a Tolna-Mözs játékosa nem hangzatos kijelentéseivel, botrányaival, hanem megbízhatóságával, csupaszív játékával vívta ki edzői és a női futsal szerelmeseinek elismerését. Nagyon örülünk annak, hogy a kedvünkért Kitti megnyílt, és sokat beszélt magáról.
Székesfehérváron számtalan sportolási lehetősége van egy hölgynek. Az akkor 17 éves Szalkai Kittinek, hogy jutott eszébe, hogy Tatabányán a Szabó László vezette Kalafában kezdje meg futsalkarrierjét?
- Lovasberényben fiúk között kezdtem el focizni. Ez adta mindennek az alapját, nagyon sokat köszönhetek az ottani edzőimnek, csapattársaimnak. 12 évesen azonban már nem játszhattam fiúk között, lány csapatot kellett keresnem, így kerültem Székesfehérvárra, az akkori Köfém SC csapatához. Remek csapat épült ott ki, viszont az évek elteltével kevesen maradtunk, és pénzügyi gondokkal is küzdött az egyesület, ezért döntött a csapat magja úgy, hogy egyesülünk a Kalafa csapatával. Akkoriban ők is kevesen voltak, és úgy gondolták, hogy ebből a két magból jó csapat lehet. Szép eredményeket értünk el, de aztán a távolság, és pár más tényező közbe szólt, így csak egy szezont töltöttem ott.
Egy rövid Vesta II-s időszak után első komolyabb eredményedet a Rubeola FC Csömör színeiben érted el, a veretlenül elhódított NB II-s bajnoki aranyéremmel. Milyen érzés volt olyan klasszisokkal együtt játszani, mint Vágó Fanni, Csiszár Henrietta, Várkonyi Orsolya?
- Ez egy nagy lépcsőfok volt számomra. Fehérváron úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest, mindent elértem, amit lehetett, szerettem volna szintet lépni. Tudtam, hogy a Csömörnek a feljutás a célja, és hogy remek játékosokkal játszhatok együtt, ezért egyértelmű volt, hogy a váltás mellett döntöttem. Nagyon kedvesek, és befogadóak voltak velem a többiek, élveztem, hogy velük játszhatok együtt. Ott nem én voltam a meghatározó játékos, de úgy érzem, hozzá tudtam tenni a sikerhez, és rengeteget tanulhattam az általad említett csapattársaimtól.
Csömör után a Dunakeszi Kinizsiben az élvonalban is bemutatkozhattál. Teljesen biztos voltál abban, hogy a legmagasabb szinten is megállod a helyed?
- Igen. Tudtam, hogy más lesz, mint az NBII., de bíztam magamban. Amikor az egyetemet elkezdtem, akkor igazoltam a Kinizsibe, és úgy gondoltam, hogy elég lesz, ha csak a futsalt folytatom a tanulmányaim mellett. (Addig párhuzamosan játszottam ¾-ed pályán illetve futsaloztam.) Úgyhogy a futsalt választottam, és itt akartam a legmagasabb osztályban játszani, és szép sikereket elérni.
Ha már a Dunakeszi Kinizsit említettem, meg kell jegyeznem, hogy az ott töltött idény mérföldkő volt karrieredben. Ott váltál meghatározó játékossá, ami nagy szó volt olyan társak között mint Szekér Anita, Ősz Csenge, Pádár Anita, Fogl Katalin. Miként emlékszel vissza arra az időszakra ennyi év távlatából?
- Igen, egyetértek. Mindig szívesen gondolok vissza a Dunakeszin töltött egy évre. Egy remek szakembert kapott a csapat, Biczi Gábor személyében. Tőle tanultam meg a futsal alapjait, és egy nagyon jó kis csapatot kovácsolt belőlünk. A társaság emberileg is, és szakmailag is rendben volt, tűzbe tettük volna egymásért a kezünket, ami a pályán is látszott. Harmadik helyen végeztünk a szezonban, amihez sikerült nekem is sokat hozzátennem. Az utolsó bajnoki mérkőzésen Szekér Anita adta át nekem a csapatkapitányi karszalagot, amit sose fogok elfelejteni. Ezen kívül pedig remek szurkolóink voltak, akik hétről hétre jöttek minket biztatni. Mondhatom, hogy egy kis család voltunk, beleértve az utánpótlás csapatokat, a felnőtt csapatot, a női csapatot, az edzőket és a szurkolókat. Bárkivel találkozok a volt dunakeszis csapatból, mindig beszélünk pár szót, és felidézzük, hogy mennyire jó is volt a Kinizsiben játszani.
Miután a Dunakeszi Kinizsi női csapata megszűnt, gyakoriak lettek klubváltásaid. Időrendben haladva a BME, Airnergy, Árkád ETO és a Tolna következett. Mik indokolták ezeket a döntéseidet s megbántad e valamelyiket utólag?
- Dunakeszi után nem találtam meg a helyem és a számításaimat egyik csapatnál se, ezért szezon végén mindig a váltásra kényszerültem. Megbánni nem bántam meg egyiket se, mert mindenhol tudtam újat tanulni, mind edzőimtől, mind csapattársaimtól.
Ahogy az életben a párodhoz, úgy időközben futsalban a Tolna-Mözshöz is hűséges lettél. Harmadik teljes szezonodat kezded a Simon Ferenc vezette egyesületnél. Ki lehet jelenteni, hogy Tolnán megkaptad azt, amire mindig is vágytál emberileg és szakmailag egyaránt?
- Igen. Dunakeszi után mondhatom, hogy Tolnán találtam meg újra a számításaimat. Ismét egy emberileg is és szakmailag is jó csapathoz kerültem, ami nekem a legfontosabb.
Mi az, amiben a Tolna más, mint a többi klub, ahol eddig megfordultál?
- Simon Feri bácsit emelném ki, aki szívét-lelkét beleteszi minden évben, hogy legyen Tolnán NBI-es klub. Amit még megemlítenék az a közösség. Mindig figyelünk rá, hogy jó társaság jöjjön össze, jó kapcsolat legyen mind a szurkolók, mind az utánpótlás csapat tagjai és szülei között.
Nemcsak a futsalra, hanem a tanulmányaidra is nagy hangsúlyt fektetsz. A Testnevelési Főiskolán pontosan milyen szakot végeztél el?
- Úgy gondolom muszáj, hogy az ember több lábon álljon, ezért mindenképp fontosnak tartottam a tanulmányaimat. Az alapszakon testnevelő-edzőként végeztem, míg a mesterdiplomám testnevelőtanár-gyógytestnevelő.
Időközben a Puskás Akadémián edzőként is szerepet vállaltál. Hogyan jött ez a lehetőség?
Halászi Kingával egy csapatba kerültünk Tolnán. Kinga a női szakág vezetője a Puskás Akadémián, és ő szólt nekem, hogy lenne lehetőségem náluk dolgozni. Az U14-es lány csapatot kaptam meg én.
Mit jelent számodra az edzősködés? A jövődet is edzőként képzeled el?
- Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Sok tudást szereztem labdarúgó, valamint futsal karrierem és tanulmányaim során, ebből szeretnék a gyerekeknek minél többet átadni. Nagyon élvezem az edzősködést, jó látni, hogy hétről hétre mennyit fejlődnek a lányok. Most kezdtem az edzői munkát, előtte fél évet testnevelő tanárként dolgoztam, ezeken a pályákon tudom magam a jövőben is elképzelni.
Nem tartasz attól, hogy tréneri munkád miatt a futsal háttérbe fog szorulni?
- Úgy gondolom, hogy idővel ennek így kell lennie. Egyelőre elég jól össze tudom egyeztetni a kettőt, de a sok utazás azért fárasztó tud lenni, illetve vannak azért edzésnapok, és lesznek mérkőzések, amikre a munka miatt nem fogok tudni menni. Ez benne van a pakliban, tudtam előre, így is vállaltam a szezont.
Téged leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy a megbízhatóság mintaképe vagy. Mindig van egy szint, ami alá nem mész, egyértelműen húzóembere vagy a Tolnának, és komoly értéke futsaltársadalomnak. Mégis úgy érzem, mintha kevésbé lennél reflektorfényben, ellentétben olyanokkal, akik a pályán fele annyit nem tettek le az asztalra, mint Te. Hogy érzed, ez ránk sportújságírókra nézve komoly kritika, vagy személyiséged magába hordozza azt, hogy nem szeretnél előtérbe kerülni?
- Jó a kérdés. Úgy gondolom, is-is. Vidéken nevelkedtem, nem a fővárosban, Budapesten azért mindig nagyobb (volt) a „reflektorfény”. Illetve a személyiségemből is adódik, hogy nem szeretek mindig a középpontban lenni.
Nem tudok olyan játékosról vagy edzőről, aki valaha negatívan beszélt volna rólad. Pedig a futsalban azért időnként előfordul csapaton belüli összetűzés. Mi volt a recepted arra vonatkozóan, hogy a konfliktusokból kimaradj?
- Ha bele is keveredtem egy-egy konfliktusba, próbáltam rá mindig megoldást találni, illetve megbeszélni. Csapaton belül sosem jó, ha van konfliktus, az mindig kihat a pályára, úgyhogy én ezeket mindig tisztázni szoktam, hogy ne befolyásoljon negatívan. Edzőimmel is mindig jól kijöttem, olyan neveltetést kaptam, hogy mindenért meg kell dolgoznom keményen, nem hullanak a sikerek csak úgy az ölembe. Így az alázatommal, hozzáállásommal, az edzésre járással és az edzésteljesítményemmel nem nagyon volt probléma.
Mihez köthető a legnagyobb élményed és csalódásod ami futsallal kapcsolatos?
- Ide egy mérkőzést szeretnék kiemelni, ami hatalmas élmény volt, ennek ellenére a mai napig fájó pont nekem. A 2016/17-es Magyar Kupa Final Four elődöntőjét. Az Astra csapata ellen játszottunk a döntőbe jutásért. Egyből piros lapot kapott a csapatunkból két meghatározó játékos a második félidő elején, így a mérkőzés végét csere nélkül kellett lejátszanunk. 1:2 lett a mérkőzés vége, sajnos nem a mi javunkra, de sosem felejtem el, amikor emberhátrányban gólt szereztünk, és a lelátók soraiban mindenki nekünk szurkolt, és értünk szorított. Hatalmas tapsot kaptunk a mérkőzés lefújását követően, mindenki erején felül teljesített, szívét-lelkét kitette a tolnai csapatért.
Karriered során számtalan meghatározó játékos ellen léphettél pályára. Kik azok, akik a legnagyobb hatással voltak rád és miért?
- Szekér Anitát és Pádár Anitát említeném meg, akik kezdetben csapattársaim voltak, később ellenfeleim. Rajtuk kívül pedig a portugálok nemzeti csapatát említeném, akik ellen volt lehetőségem játszani a magyar válogatottal. Mind fizikálisan, mind technikailag rettentő magasan szinten állnak. Elemeztük, figyeltük a játékukat, sokat tanultam tőlük, hatalmas élmény volt ellenük futsalozni.
Vannak barátaid a női futsalosok közül, akikkel rendszeresen összejársz vagy kizárólag futsalspecifikus kapcsolatot alakítottál ki velük?
- Többségükkel csak a pályán találkozok, és ott váltunk mindig pár szót egymással. De azért vannak olyanok is, akikkel rendszeresen összejárunk.
Nem is olyan régen kitűztél egy célt magadnak a félmaraton lefutását, amit teljesítettél is. Jólesett?
- Igen, nagyon. Mindig szeretek magam elé kitűzni egy célt, mindent megtenni érte, aztán teljesíteni. Májusban neveztem, akkor még nem tudtam, hogy mi lesz majd a futsallal, így meg sem fordult a fejemben, hogy bajnoki mérkőzésem is lehet aznap. Természetesen egy napra esett a kettő, így az időpont nem volt túl szerencsés, mert reggel 8-kor volt a félmaraton, este 6-kor pedig az első hazai mérkőzés.
A bakancslistádon szerepel az állandó válogatott kerettagság kiharcolása?
- Mondhatom, hogy igen. Maximalista vagyok, mindig is az motivált, hogy a magam teljesítményével elégedett legyek. Igyekszem mindent megtenni a pályán, utálok veszíteni. Ez a hozzáállás és alázat kísérte végig a karrieremet, próbálom ezt mindig a pályára is kivinni. Ha a magam teljesítményével elégedett vagyok, és tudok a csapatom sikereihez hozzájárulni, akkor én már örülök. De természetesen külön öröm, ha a szövetségi kapitány is azt látja, hogy helyem van a válogatottban.
A következő 4-5 évre vonatkozóan mi az, amit feltétlen el szeretnél érni?
- Van még pár teljesítetlen dolog a bakancslistámon, mind a futsalra, mind a munkámra, mind a magánéletemre vonatkozóan, de ezt egyelőre nem szeretném elárulni.
