Szerb válogatottal és két brazil futsalossal erősített a Veszprém
2020.01.30 | 19:44
 Szerb válogatottal és két brazil futsalossal erősített a Veszprém
Egyelőre a 2019/2020-as idény végéig három külföldi játékossal kötött szerződést az 1. FC Veszprém. A 20, illetve 26 esztendős brazil, valamint a 21 éves szerb válogatott futsalos támadásban és védekezésben egyaránt bevethető lesz.
Kedden késő délután a Március 15. utcai sportcsarnokban tartott hivatalos sajtótájékoztatót az élvonalbeli futsal csapat, hogy bemutathassa újonnan igazolt játékosait. Az eseményen Rajki Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém ügyvezetője, Frank Tamás, a bakonyi klub vezetőedzője, valamint Ovádi Péter társadalmi elnök is jelen volt a két brazil légiós, Caio Matheus és Raimundo Junior mellett.

Rajki Tamástól, az 1. FCV ügyvezető igazgatójától megtudhattuk, hogy komoly egyeztetés előzte meg a légiósok érkezését. A klub jelenlegi helyzetét ismerve azonban teljes egyetértés mellett hozták meg ezt a döntést. A vezető hozzátette, hogy magyar futsalost amúgy sem lett volna könnyű igazolniuk, ugyanis félévkor a rivális csapatok csak komoly összegek ellenében hajlandóak megválni játékosaiktól.

Caio Matheus örömmel érkezett hazánkbaCaio Matheus örömmel érkezett hazánkba

Caio Matheus a másodosztályból, míg Raimundo Junior egyenesen a brazil élvonalból érkezett a bakonyi megyeszékhelyre: mindketten az idény végéig kötötték szerződésüket. Akárcsak a 21 éves szerb Milosavljevics Lazar, aki szintén hazája első osztályú bajnokságából érkezett a városba, de válogatottbeli elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a sajtótájékoztatón. Ovádi Péter országgyűlési képviselő az egész város nevében hangsúlyozta, büszkék arra, hogy ez az egykor még kicsi klub kilenc év alatt meghatározó egyesületévé vált Veszprémnek.

Caio Matheus és Raimundo JuniorCaio Matheus és Raimundo Junior

A társadalmi elnök hozzátette, a vezetőség tagjaival karöltve eddig is, s ezután mindent megtettek, s meg is tesznek majd, hogy kiszolgálják a szurkolókat. Megjegyezte, hogy a tavalyi sikeres év után a jelenlegi idényben természetesen volt hiányérzetük.  Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új igazolások segítségével a jövőbe vezető út első alapkövét tudják letenni, hogy elindulhassanak az újabb álmok irányába. Frank Tamás, az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője hangsúlyozta, tisztában van azzal, hogy a gárda jelenlegi helyzete nem túl rózsás. Azonban reményét fejezte ki, hogy az újonnan igazolt légiós játékosok segítségére válnak majd az egyesületnek a rájátszásban. A vehir.hu kérdésére Caio, valamint Raimundo is nyomatékosította, hogy komoly tervekkel, valamint nagy örömmel érkeztek a királynék városába, ahol már most kellemesen érzik magukat. Előbbi, 20 éves játékos a 88-ast, míg utóbbi, 26 esztendős tehetség a 47-es számú mezt fogja viselni. Ha minden jól megy, akkor a játékosok már februárban pályára léphetnek a Veszprém képviseletében a magyar bajnokságban.

Juniornak volt ajánlata Brazíliából, ő mégis Veszprémet választottaJuniornak volt ajánlata Brazíliából, ő mégis Veszprémet választotta

A tavalyi idényben Magyar Kupa-ezüstérmet, valamint bajnoki bronzérmet szerző veszprémi alakulat a jelenlegi évadban a tíz csapatos bajnokság nyolcadik helyén áll. Komáromiék alsóházi szereplése biztos, a kupasorozatban viszont előnnyel szállhatnak harcba. A Csömör elleni, négyes döntőt érő találkozót február 7-én, pénteken 18.30-kor rendezik a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahová a belépés természetesen ingyenes lesz. Tatai József és társai a bajnokságban legközelebb kissé szokatlan időben, február 11-én, kedden 16.45 órakor szerepelnek. Ellenfeleik nem mások, mint az ex-veszprémi Madarász János fővárosi zöld-fehér futsalosai, a ferencvárosiak lesznek. Az összecsapás valóban parázs derbinek ígérkezik, a hazai mérkőzést éppen ezért a Magyar Televízió M4 Sport csatornája is élőben közvetíti majd.
forrás: vehirsport.hu
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink