Számomra a futsal egy sport
2019.11.29 | 13:11
Szöllős Alexandra joggal lehet büszke magára, ahogy a női futsaltársadalom is rá. A rendkívül csinos Tolna játékos ugyanis 2016-ig kézilabdázott, de három év elég volt neki, hogy futsalban is az ország legjobbjai közé tartozzon. Az, hogy miként sikerült ezt Szaszának elérni megtudhatják a vele készült beszélgetésből.
Kedves Alexandra először is tisztázzuk mit csináltál 2008 és 2016 között?
Ezen időszakban időm legnagyobb részét gimibe járással és kézilabdázással töltöttem. Az Ó.K.S.I. csapatában kezdtem, majd a Vasas SC-ben folytattam, végül a Váci NKSE-ben fejeztem be a pályafutásomat hivatalosan 2016-ban. Ezzel párhuzamosan gimnáziumi tanulmányaim is lezárultak. Úgy néz ki, hogy számomra 2016 a befejezések és új célok születésének éve volt.
Nyilván rájöttél a kérdés arra irányult, hogy 2008 márciusában a méltán híres III. Ker. TUE színeiben léptél pályára egy felkészülési tornán, s utána nyolc évig sem labdarugóként sem futsalosként nem adtál életjelet magadról. Trauma ért a torna során vagy mi volt az oka eltűnésednek?
A labdarúgást egészen egyszerű indokok miatt hagytam abba. Először is, bár a lehetőségem megvolt komolyabb csapathoz igazolni (pl.: Fradi), a körülmények nem voltak adottak. 2008-ban vettek fel gimibe, és a szüleim nem szerették volna, hogy a tanulás helyett a sport sokkal nagyobb hangsúlyt kapjon, ugyanis a közlekedési nehézségeket úgy lehetett volna a legegyszerűbben megoldani, ha sportsuliba és koliba járok. Másodszor, lányként szebb kilátásaim voltak kézilabdásként, mint labdarúgóként Magyarországon. Harmadszor, semmiféle különös trauma nem ért a kupa során, csak realizálódott a tény, hogy a környéken megfelelő szakmai tudás hiánya miatt nem érdemes folytatni a focizást.
Ez alatt a nyolc év alatt nem volt hiányérzeted a futsal iránt?
Nagyon sokszor gondoltam a focira és rengetegszer megfordult a fejemben, hogy újrakezdem. Diákolimpiák keretein belül számtalanszor indult az iskolánk, több alkalommal is eljutottunk az országos megmérettetésig, és ezeken a versenyeken nem egy klubedző is megkeresett, hogy nincs-e kedvem futballozni. Ezen megkeresések miatt sem tudtam soha elengedni azt az érzést, hogy egyszer én még ismét kergetni fogom a bőrt.
Mi vagy ki adta az inspirációt a számodra, hogy három évvel ezelőtt, 19 esztendősen a kispályán megmérettesd magad?
Ahogyan arra már fentebb is utaltam, a motivációm az évek óta tartó focizási vágyamból adódott. Miután abbahagytam a kézilabdát és eldöntöttem, hogy ismét futballozom, nem is volt kérdés, hogy kiktől kérek tanácsot. Az egyik legjobb barátnőm apukája, Horváth Attila javasolta nekem, hogy nézzek meg pár edzést az ELTE-nél, illetve egy másik barátnőm ajánlotta az akkor még NB II-es TF-et, ahova végül el sem jutottam Sajben Marci villámgyors leigazolásának köszönhetően.
A futsal számomra akkor még csak egy hobbit jelentett, ahol örömömet lelhettem abban, hogy egy jó közösségben sportolok. Mára azonban ez túlnőtt egy egészség megőrzése végett folytatott szórakozáson, habár a feltétel, hogy élvezzem, továbbra is szerepel a fogalom jelentésében. Számomra a futsal egy sport, aminek köszönhetően újra feszegethetem a határaimat és törekedhetek az állandó fejlődésre.
Nem leszek népszerű nálad kijelentésemmel de őszintén szólva első két idényedben csak úgy maradtál meg bennem mint egy elbűvölő mosolyú, jókedvű csajszi...Arra viszont sok pénzt nem tettem volna, hogy meghatározó élvonalbeli játékos válik belőled. Ezt rosszindulatú újságírói megállapításnak tartod? Te miként emlékszel vissza ELTE-s korszakod kezdetére?
Az elbűvölő mosolyú csajszi kifejezést inkább veszem dicséretnek, mint rosszindulatú megjegyzésnek, még ha ezzel az akkori teljesítményem kap egyfajta negatív kritikát. A kérdés második felére reflektálva, az ELTE-s korszakom kezdetére mindenféleképpen jószívvel gondolok. Csak jó élményekkel és remek emberek megismerésével lettem gazdagabb. Továbbá, ennek az időszaknak is köszönhetem, hogy most már nem csak a mosolyomra figyelnek fel az emberek.
Az előző szezon már jobban alakult a számodra, hiszen 16 NB II-s meccsen 11 gólt szereztél. Minek tulajdonítod a javulást? A javulást leginkább a rengeteg befektetett munkának, illetve edzői spiritusznak köszönhetem, no meg a jó hangulatnak, ami mindig motivált az edzésre járásban még este 9-kor is. Soltész Levente időt, energiát és barna hajszálakat nem sajnálva sajátíttatta el velünk a futsal alapjait, azután pedig az összetettebb mozgásokat és taktikai elemeket. Azonban nem hiszem, hogy a gólok számának változásában mutatkozna meg feltétlenül a fejlődés, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy NB II-es szinten ez a mérvadó.
Valamennyi tétmérkőzésen kezdőként számított rád edződ, s nyolc góllal háláltad meg bizalmát. Őszintén számítottál ilyen parádés bemutatkozásra? Volt ennek bármilyen előzménye?
Már maga a tény meglepett, hogy kezdő vagyok, azonban ez bőven motivált arra, hogy jó teljesítménnyel háláljam meg az edzőm, Roli bizalmát. Előzményként továbbra is csak azokat tudom mondani, amiket eddig: kiváló edzések és sok munka, remek hangulat és összetartás a csapatban.
Ami feltűnt, hogy rendkívül gyors, nagy munkabírású, s igazi csapatember vagy, aki a gólpassz adásban is kiveszi a részét, abszolút nem számítasz önzőnek. Szeretném ha elárulnád a csodapirula nevét aminek segítségével három év alatt el lehet jutni odáig, hogy szinte a nulláról indulva valaki ilyen villámkarriert fusson be. Ha titok a csodaszer neve, akkor legalább add meg az útravalót, hogy hátha mások is követni tudják példádat.
A csodapirula nevét sajnos nem árulhatom el, mert ez nem reklámfelület, de annyit megsúgok, hogy különböző vitaminok egy kapszulába sűrítve naponta 1x…Viccet félretéve, nagyon meghatározó tud lenni az ember hozzáállása, illetve az is, hogy megfelelő edzőkkel dolgozhasson együtt, akik ki tudják hozni belőle a maximumot és az állandó fejlődésre is képesek ösztönözni. Továbbá, még mindig elhanyagolhatatlannak tartom azt a közösséget, ami ennek az egésznek teret és hátteret ad.
Elégedett vagy saját illetve csapatod eddigi eredménysorával vagy van benned hiányérzet?
A csapat teljesítményével teljes mértékben elégedett vagyok. Azonban magammal szemben mindig magasak az elvárások. Ugyanakkor tisztában vagyok a képességeimmel is, így összességében úgy érzem, hogy jól teljesítek, de hosszú távon ennél többet szeretnék majd nyújtani. Sajnos néha nagyon nehéz türelmesnek lenni…
