Az idõ urai
Sci-fi-e a magyar futsal?
Az oly hangzatos cím nem jelenti sportágunk és az 1982-ben francia-magyar koprodukcióban készült sci-fi rajzfilm közti teljes párhuzamot, csupán némi összefüggést tudtok húzni, teljesen szubjektív véleményem és a klasszikus alkotás közt. Az írás apropóját egy kupanegyeddöntõ adta, melyen vitatott idõbeli események történtek, s korrigálás lehetõsége hivatalból elmaradt.
A történet1*:
Adott egy kisfiú, Piel (kinek papája az expozícióban, a mamája még a film kezdete elõtt hal meg), aki egyedül marad egy veszélyekkel teli, furcsa bolygón. Egyetlen kapcsolata a külvilággal - apja egyik régi ûrhajós barátjával - egy „mikro", vörös/fehér jin-jang ábrájú tojásadóvevõ, technikai apróság a nézõnek, a kisfiúnak pedig megszemélyesített barát, „Miki", aki mindig más hangon szól, tanácsokat ad és biztatást az elveszett bolygón.
A mikro másik végén levõ jóképû ûrhajós, Jaffar, amint megkapja a hírt, rögvest a kisfiú megmentésére indul. Útitársa egy enyveskezû és romlott (de aztán mégis hõssé váló) herceg, annak a csaja, és egy útközben összeszedett furcsa öregember, kinek valaha meglékelték az agyát az agyvelõzabáló frelonok. Egy varázslatos bolygón él, és a telepatikus képességgel bíró kis repkedõ bigyeszek (hivatalos nevükön „mákvirágok") a kedvenc társasága - ezek a mákvirágok végig kommentálják az egész filmet, a szövegeik hol viccesek („csukd be az elmédet ember, hát mindent hallok"), hol meglepõen mélyek és cinikusak („az emberek látszólag teljesen normális egyének. De valójában csak bábok"), hol pedig a pszichedelikus tapasztalat iskolapéldái („Te hallod ennek a bolygónak a szagát? - Még hogy hallom? Majd beszakad a dobhártyám!").
A mentõcsapat menetközben szürreálisabbnál szürreálisabb kalandokba keveredik - amiknek a megmentés-sztorihoz nem sok köze van: arctalan angyalok pártkongresszusa és metamorfózis, majd cseles kalóztámadás a rendszert (?) képviselõ fasiszta díszpéldányok ellen -, a kisfiú pedig kóvályog a pszichedelikus álombolygón, fura lényekkel barátkozik és vív élethalálharcot. Jaffarék ûrhajója a szürreális társadalmi kalandok után idõviharba csöppen, és a film kikerül a logikailag értelmezhetõ tartományból: az idõvihar elõhozta telepatikus manifesztáció (a jelenlévõk látják a másik ember emlékeit, gondolatait) során kiderül, hogy Piel nem más, mint a lékelt fejû öreg ûrkalandor. A film végén egyszerre megmenekül (mint gyerek) és meghal (mint öregember).
Magyarázat nincs. Se ok-okozati logika, csak egy furcsa idõspirál, ami kitekeredik a nyugati folyamat-tapasztalat megszokott medrébõl.
*Forrás: http://www.magyar.film.hu
A történet 2:
Minden adott egy jó meccshez. Két remek hozzáállású csapat, 4 gól hátrány, mely a hazai csapat nyomását predesztinálta, rengeteg szurkoló, akik sportot nézni jöttek, és ki is lettek szolgálva megfelelõen.
Ott volt a viszonylag sima elsõ félidõ, ahol a hazai csapat ledolgozta négygólos hátrányát (4:0), s ezzel már õ állt továbbjutásra. Azonban jött a szürreálisabbnál szürreálisabb második félidõ, melyben a továbbjutás hol itt, hol ott volt. Hat másodperccel a mérkõzés vége elõtt például a hazai csapat érezhette magát a Magyar Kupa elõdöntõjében, ám a végén még a vendégek betaláltak, idõn innen, vagy túl, most már mindegy is, a lényeg, hogy a másod osztály listavezetõje jutott a legjobb négy közé, jelzem, a két meccs alapján szerintem teljesen megérdemelten. Egy biztos, a mérkõzés a laikusoknak és a semleges nézõknek hihetetlen jó szórakozást nyújtott és jól szolgálta a sportág népszerûsítését is.
Mégis kár, hogy az, aki jelen esetben az idõ urának minõségében pénzért tevékenykedik, pont nem áll a helyzet magaslatán, s a 20 perces tiszta játékidõ 20:04 mp-ig tart.
A meccsrõl elég is ennyi, hiszen az írásnak csupán csak apropóját szolgáltatja, az írásnak, mely régóta érik bennem. Az írás mely az idõrõl és összefogásról szól. Nem ellentétekrõl, vagy azok gerjesztésérõl. Nem szólhat arról! Arra már nincs idõ!
Kicsit úgy érzem most „magunkat", mint a kicsi Piel, aki gyerek, s egyben öregember is, hisz több mint 10 éve mûködik hivatalos bajnokság sportágunkban, s a jelenlegi NB I színvonala - kora ellenére - ismét csupán gyermekcipõben jár. És sajnos a csapatok száma is. Folyton egymásra mutogatunk, keresve a felelõst, elfeledve a saját felelõsséget. Mindenkinek megvan a saját felelõssége, találjuk meg hát azt, és orvosoljuk. Ne sértõdjünk meg a kritikán, ha ül, ha nem. Nyilván van benne igazság, ezt fel kell ismerni.
Továbbiakban vonjunk ismét némi párhuzamot. Itt van például a „romlott és enyveskezû" Matton herceg, aki a történetben önmagát feláldozva menti meg az „arctalanokat" akik az uniformizálódás és konformizmus utolsó fázisába kerültek, mikor elvész az egyéniség. Negatív hõs volna õ?
Negatív hõs lenne Kis János, aki önmagát és családját áldozta fel a sportágért? Többnyire szembe megy az árral mikor a különbözõséget, az egyéniséget keresi. Vannak negatív cselekedetei, és nyilatkozatai, de õ volna a magyar futsal ellensége?
„Aki közöttetek nem bûnös az dobja rá az elsõ követ" (Jn. 8. 7.) Érdemes volna tán „megszelídíteni" ezt az embert és az évtizedes gyûjtögetõ munkáját az elõrehaladás útjának macskaköveibe építeni.
Ott van azután Kasza János, aki szintén hosszú ideje, Jaffarként küzd mindig a jóért, s a futsalért, simítgatva az ellentéteket. Vélteket, valósakat.
S vitathatatlan a munkája Ragadics Ferencnek, Huszár Istvánnak, Kozma Mihálynak, akik a maguk területén küzdenek a futsal arctalanságával szemben. S itt a helye Mátrai Zsoltnak is, aki a „nagy" Gödöllõvel és a televíziós mûsorral adott arcot a sportágnak. Az embereknek van már elképzelése miért is küzdünk mi itt. És ne feledjük, hogy a világ legjobb futsal játékvezetõje is a miénk, Török Károly.
No és mi, a csapatvezetõk. Nélkülünk nem lenne mirõl beszélni. Mi, akik áldozatos, önpusztító munkánkkal csapatokat mûködtetünk, játékosokat tartunk el, vagy mondhatnám lehetõséget biztosítunk. Naivan, bóklászunk ebben a szürreális környezetben, ahogy a kis Piel a Perdide-n, kapcsolatunk a külvilággal a kis mikro, mely a mi esetünkben a jelent nem a múlttal, hanem a jövõvel köti össze. Ez mi támaszunk: a jövõbe vetett hit. Hogy lesz! Hogy lesz egy futsal EB, szûk egy év múlva. Mi meg egyre csak hajtogatjuk a mikroba: Futsal EB, Futsal EB...
Azonban a jövõért most kell tennünk. Hogy legyen, hisz az idõ fogy, ezért nem engedhetjük értékeinket szétszórni, a gyöngyöket nem vethetjük a disznók elé. A hátralévõ, szûk kis idõt hatékonyan, összefogva, kell végigdolgoznunk (csapatvezetõknek, szövetségi vezetõknek, munkatársaknak és minden futsal szerelmesnek), ellenkezõ esetben meghalunk, mint öreg Silbad, de a Pilként való megmenekülés elmarad, az Idõ Urai nem dobnak bennünket idõspirálba, hanem eljár felettünk az a Bizonyos!
Aki ezt nem akarja, annak bizony nincs helye köztünk!
„Akinek füle van a hallásra, hallja meg! Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sõt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van."(Mk 4, 23-25)
Pecze Dániel
