A női NB I-ben jön a második forduló, az első meccsen a Nagykanizsa a Gyulát fogadja pénteken. Másnap az újonc Astra otthonában próbálja begyűjteni a három pontot a DEAC, míg az Eger a Csepelhez utazik. Ezúttal a TFSE lesz szabadnapos.
FC Nagykanizsa-Gyulai Amazonok
Péntek 18.00, Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Mindkét csapat hétgólos különbséggel záruló mérkőzéssel kezdte az idényt, de ennek csak a nagykanizsaiak örülhettek. A Zala megyeiek az első fordulóban az Eger otthonából vitték el a három pontot a 9-2-es győzelmüknek hála. A fölényes diadalból Sipőcz Kamilla öt góllal vette ki a részét. A remekül sikerült találkozó után a Nagykanizsa edzője, Koller Zoltán a realitások talaján maradt, hiszen a zaol.hu-nak kijelentette, hogy a céljuk a bennmaradás, lehetőleg osztályozó nélkül. A gyulaiak beragadtak a rajtnál, mivel az újonc Astra csarnokában 7-0-s vereségbe szaladtak bele. Az előző idényben ez a két csapat csak egyszer találkozott egymással Nagykanizsán, erről a meccsről a Gyulának vannak szebb emlékei, mivel 11-2-re győzött.
Astra HFC-DEAC
Szombat 11.00, Tököl Városi Sportcsarnok
A címvédő DEAC az első körben szabadnapos volt, így az újonc Astra ellen kezdi meg a szereplését. A debreceniek kerete a nyáron még erősebbé vált, hiszen Gajzágó Flóra és Pintér Petra személyében két magyar válogatott játékos érkezett hozzájuk. Az Astra sem tétlenkedett az előző hetekben, Deczki Vanda, Wiesner Dalma, Kiss Gréta, Folk Zsuzsanna és Sajabó Boglárka leigazolása is jó vételnak tűnik. Kiválóan is sikerült az Astra első bajnokija, hiszen Dombó János tanítványai 7-0-ra verték a gyulaiakat.
„Nem számítok könnyű mérkőzésre, a kezdési időpont sem kedvező nekünk, ugyanis így elég korán el kell indulnunk. Az Astra a múlt héten 7-0-ra verte a Gyulát, ez az eredmény is mutatja, hogy számolni kell vele. Vetélytársunk az NB I-től visszalépett Tolnától több játékost is leigazolt, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Dombó János személyében hazánk egyik legeredményesebb edzője ül a kispadján. Nem lennék meglepve, ha az Astra a szezon végén érmet szerezne” – nyilatkozta a cívisvárosiak vezetőedzője, Quirikó Vivien a deac.hu-nak.
Csepel FC USE-Eger SE
Szombat 16.00, Laurencz László Sportcsarnok
A csepeliek ugyan kikaptak múlt héten a TFSE arénájában, ennek ellenére emelt fővel hagyhatták el a pályát. A szünetben még 2-0-ra vezettek, ám a második félidőben az esélyesebb hazaiak fordítottak, és végül 4-2-re nyertek. Az egriek ennél is nagyobb pofont kaptak, hiszen a Nagykanizsa 9-2-re verte őket. A nem várt súlyos vereséget követően önkritikusan nyilatkozott a Heves megyeiek edzője.
„Nagy reményekkel vártam a rajtot: nagy csalódás lett belőle. Köszönjük, hogy ennyien kilátogattak erre a találkozóra és sajnálom, hogy nem sikerült örömet szerezni nekik. A vereségért természetesen engem terhel a felelősség. A Nagykanizsa remekül játszott és ilyen arányban is megérdemelten nyert” – idézi Dr. Vitányi Lászlót az egerse.com.
Kép forrása: egerse.com