Rangadónak beillő felkészülési mérkőzés
2020.08.14 | 09:12
Rangadónak beillő felkészülési mérkőzés Gőzerővel játsszák az első osztályú csapatok a felkészülési mérkőzéseket az augusztus 28-i bajnoki rajt előtt. A koronavírus okozta helyzet gátolja a nemzetközi mérkőzések lekötéseit, ezért sajátságos módon egymás közötti edzőmeccseket kell, hogy játszanak a csapatok. Így történt ez tegnap a Veszprém és a Haladás esetében is, akik Veszprémben csaptak össze. Várhatóan a bajnokságban ez a párosítás az egyik csúcsrangadónak fog majd számítani. A Haladás második edzőmérkőzésén 2 gólos győzelmet aratott, bár a hazaiaknál Tatai, Komáromi és Rutai hiányzott. Fehér Zsolt véleménye a látottakról: - Nagyon jó-iramú mérkőzést játszottunk a Halival tegnap este! Nehezek voltak a lábak, fáradtak voltak a játékosok, de amit kértem tőlük azt maradéktalanul megcsinálták! Helyzetkihasználásunkon javítani kell! Sajnos három meghatározó játékosunk nem tudott pályára lépni! Dolgozunk tovább! Várjuk a Kecskemét elleni első bajnoki találkozót! Juanra, a Haladás edzője a meccs után értékelt, és nyilatkozott: - Örülök, hogy visszanyertük a védekezés intenzitását és sebességét a tavalyi játékhoz hasonlóan. Jó látni, hogy az összes játékosunk szeretne kulcsszereplője lenni a csapatnak, és ezért egyre nehezebb dönteni, hogy ki legyen a pályán. Gratulálok a csapatomnak! 1.Futsal Veszprém – Haladás VSE 0:2 Veszprém, 2020,08.13 Góllövők: Vas, Simic  
Hírdetés

Videók

ÉLŐ közvetítés! SG Kecskemét Futsal Club - MFA
2024.10.21 | 10:21
Bosnia and Herzegovina - Hungary Futsal World Cup qualification
2024.10.18 | 13:04

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
Támogatóink

Partnereink