Olaszország a magyar lányok lábai előtt hever
2015.08.25 | 16:43
Csepregi Gabriellát nyugodt szívvel lehet a magyar női futsalban példaképként állítani. A népszerű Csupi nem elégedett meg azzal, hogy az összes itthoni klubjában húzóember lett és a válogatott oszlopos tagja. Többre vágyott.. Fejlődni akart, kereste a kihívásokat és az élet őt igazolta. Olaszországban is hamar közönség-kedvenc lett és ami legalább annyira lényeges, teljesítményével elérte, hogy az olasz klubok előszeretettel igazoljanak magyar játékosokat.
F-H: Itthoni klubjaidban a DVTK-ban, ETO-ban és HTE - ben is meghatározó játékos voltál és ezek után szerződtél Olaszországba múlt nyáron. Esetedben mi játszotta a legnagyobb szerepet az ország váltásban?
- Nagyon örülök annak, hogy minden klubomban, ahol játszottam, fontos láncszemként tekintettek rám. Mindent megtettem annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet tudjam hozzátenni a játékhoz minden egyes mérkőzésen. Szerettem volna profivá válni és Európa egyik legerősebb, ha nem a legerősebb bajnokságában kipróbálni magam. Otthon már mindent elértem, ami szerettem volna. Bajnokságot nyertem, voltam gólkirálynő és az Év Játékosának is megválasztottak. Ezek után nagyon vágytam a továbblépésre.
F-H: Mivel korábban nem volt példa arra, hogy egy ilyen erős bajnokságba magyar játékost szerződtessenek, kérlek meséld el olvasóinknak hogyan kerültél az olasz klubok látókörébe.
- Nagy Tündével és Újvári Krisztinával mar régebben kinéztük magunknak Olaszországot, hogy egyszer majd ott szeretnénk magunkat kipróbálni. Már 2013-ban is megkerestek engem és Tündét, de pont akkor igazoltunk a Győrbe, és mivel már ígéretet tettünk, akkor még nemet mondtunk az olasz megkeresésnek. 2014-ben a mostani edzőm Maurizio Blasetti külföldi játékosokat keresett a Serie A-ba feljutó csapatába. Videókat nézegetett a youtube-on, és így talált rá az én összefoglalóimra. Nagyon megtetszett neki a játékom, így az egyesület elnöke Francesco Cotellessa azonnal megkeresett és próbajátékra hívott. Mivel a csapatnak szüksége volt egy jó kapusra is, ezért Nagy Tünde videójára is nagyon kíváncsiak voltak, ami azonnal meggyőzte őket. Másik csapat is megkeresett és úgy gondoltam, hogy elmegyek mindkét helyre. Előzetesen nem hitegettem egyik klubot sem , úgy voltam vele, ha mindkét helyen megfelelek, majd eldöntöm hová szeretnék szerződni. Teljesítményemmel elnyertem kérőim tetszését, én pedig a Lancianot választottam. Fél évvel később Újvári Krisztina is csatlakozott a kint játszókhoz. Együtt készítettünk videót, és a Luparensének egyből megtetszett Kriszti játéka.
F-H: Mi a magyarázata annak, hogy az olasz klubok előszeretettel igazolnak magyar játékosokat?
- Ez az első év, hogy magyarok vannak kint. Elmondom mit mondtak a csapatok rólunk, hogy mit látnak bennünk. Az a közös Tündében, Krisztiben és bennem, hogy az elsőtől az utolsó percig küzdünk a pályán bárhogy is áll a meccs, sosem adjuk fel. Ha fáj valamink az sem érdekel minket. Teljes szívvel tudunk a csapatunkért harcolni és fejben nagyon erősek vagyunk. Profi a hozzáállásunk, minden edzésen a maximumot nyújtjuk. Ami a legfontosabb szerintem, hogy nem befolyásolnak minket a külső tényezők. Attól hogy van egy rosszabb napunk, az semmilyen hatással nincs a teljesítményünkre. Kizárjuk a teljes külvilágot.
F-H: Magyarországon szinte minden idényben bajnoki címért harcoltál, a Lancianoban azonban nem sikerült a rájátszásba sem bejutnotok, annak ellenére sem, hogy teljesítményedre nem lehetett panasz. Nem gondolkodtál azon, hogy erősebb klubba igazolj?
- Tényleg nagyon jól ment a játék, szinte minden meccsen gólt szereztem, folyamatosan játszottam, stabil tagja voltam a csapatnak. Nem is gondoltam volna, hogy első évben 20 gólt fogok lőni. Mar félévkor is sok ajánlatom érkezett, top csapatokból is mint pl. a bajnok Ternana, de amit elkezdek, azt be is fejezem, nem váltottam. Egyáltalán nem bántam meg!! Aztán annyira megszerettem a csapatot, a helyet, az embereket, hogy képtelen vagyok váltani. Egyszerűen imádom a csapatomat!! Velük szeretnék minél jobb eredmény elérni, együtt harcolni minden meccsen igazi csapatként.
F-H: Mi szükséges ahhoz, hogy egy magyar női játékos megállja helyét Itáliában? Kiknek ajánlod a légióskodást?
- Egyértelműen profi szemléletűnek kell lennie a játékosnak, legyen alázatos a sportág iránt és tisztelje a csapattársait és az ellenfeleit is. Tudjon alkalmazkodni, akarja megtanulni a nyelvet. A honvágy és az egyedüllét nagyon nyomasztó tud lenni, elég erősnek kell lenni ahhoz, hogy túl tudjunk a nehezebb időszakokon.
F-H: Miben fejlődtél legtöbbet kintléted alatt?
- Szinte mindenben. Erősebb lettem, gyorsabb, több percet bírtam a pályán lenni és persze kiemelném a taktikai és technikai fejlődést a futsalspecifikus edzések miatt. Aztán a másik az, higgy olyan kemény erőnléti edzések voltak, hogy még számomra is, aki jó erőben volt, halál volt az első nyári felkészülés.
F-H: Hosszabb távon tervezed a profiskodást?
- Igen mindenképpen kint szeretnék maradni, és ez remélem sikerülni is fog. Mindent meg fogok tenni ennek érdekében, próbálom a legtöbbet kihozni magamból. Persze, hiányzik a családom és a barátaim is, de itt Lancianoban mindent megtesznek a csapattársaim és a stáb, hogy jól érezzem magam. Nagyon szeretnek engem, elfogadtak, befogadtak, soha nem éreztették velem azt, hogy nem idevaló vagyok. Sőt inkább azt erősítették bennem, hogy ide tartozom. Bárhogy is alakul a jövő, mert hàt sokféleképpen alakulhat, ezt az egy évet semmire sem cserélném el!!
F-H: Az olasz klubok vezetőiről köztudomású, hogy nagyon jó a beszélőkéjük. Tapasztalataid szerint meg lehet bízni ígéreteikben?
- Mint mindenhol, itt is vannak olyanok, akik csak ígérgetnek, de annak itt hamar híre megy. Szerencsére nálunk nincsenek ilyen problémák, amit ígértek, azt mindig betartották, mindig őszinték voltak velünk csak a legjobbat akarták nekünk. Klubom vezetőiben nagyon becsületes embereket ismertem meg. Persze biztonságosabb, ha már ismersz itt valakit és úgy jössz ide focizni. Pedig sokan riogattak minket a kezdeti időkben, hogy így vakon megbíztunk újdonsült elöljáróinkban, ráadásul menedzser nélkül vágtunk neki a profiskodásnak. De valamiért egy percig sem kételkedtem a szavaikban és jól tettem.
F-H: Mi a legnagyobb különbség az olasz és magyar edzésmódszerek között?
- Teljesen futsalspecifikus edzéseink. Előkerülnek olyan felszerelések edzésen, amit életemben nem használtam még. Erre egy példa, amikor digitális metronómot használtunk és annak az ütemére kellett végrehajtani a feladatokat (passzolás, cicázás, 2-1 elleni játék). A bemelegítést nagyon komolyan veszik, az előző szezonban egyszer sem volt olyan sérülésem, ami hiányos bemelegítés miatt történt.
F-H: Milyen célokkal vágtok neki a 2015-2016-os idénynek?
- Hosszabb távú céljaink vannak, mint, hogy csak a következő évről beszéljek. Nagyon fiatal csapatunk van, együtt akarjuk tartani az állományt, együtt fejlődni és később erős csapattá válni. Célunk a folyamatos fejlődés és az hogy minél több meccset nyerjünk. A junior csapatunkkal pedig ebben az évben meg szeretnénk nyerni a bajnokságot, amire úgy érzem, nagy esély van.
F-H: Téged a női futsalban mindenki Csupinak hív. Honnan ered ez a becenév?
- Amikor 10 éves voltam MVSC ben nagypályáztam. Két Gabi is játszott ott, ezért mivel én voltam a legfiatalabb a csapatban adtak nekem három becenevet és nekem kellett választani közülük. A Csuporka volt a legértelmesebb a három közül és annak a rövid változata a Csupi, amit könnyen ki lehet mondani a pályán.
F-H: Csupi nagyon szépen köszönjük, hogy megosztottad velünk gondolataidat.
- Én köszönöm, hogy megkerestetek, de kérhetek valamit tőletek a végére?
F-H: Természetesen. Miről lenne szó?
- Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített abban, hogy idáig eljussak. Sosem fogom elfelejteni a Miskolci Vénusszal megnyert NB I-s és Yakkaris bajnoki címet. Győrben rengeteg futsalos elemet tanultam, ami sokat segített nekem az első időszakban itt kint. Aztán a lehető legjobb időpontban jött Simonyi András megkeresése, aki a leigazolt a HTE-be és emellett elvitt a Doroghoz nagypályázni, ahol óriási élményekben volt részem e két fergetegesen jó csapatnál. A Bocskai Katonái szurkolói fergeteges hangulatot teremtett minden meccsen és jó volt érezni, hogy mennyire szeretik csapatukat. Újra motivált lettem és új erőre kaptam ez alatt a csodàs fél év alatt. Es szeretnem megköszönni Maurizio Blasettinek és Francesco Cotellessanak, hogy segítettek kijutni ide Olaszországba, és az összes csapattársamnak és többi vezetőségi tagnak, akik mindig mellettem álltak.
