Női NB II: Hat góllal nyert a Csömör
2016.09.18 | 12:32
Női NB II: Hat góllal nyert a Csömör Női NB II: Hat góllal nyert a Csömör, a Piliscsaba megszorongatta az ELTE-BEAC-ot A női NB II első fordulójának pénteki és szombati mérkőzésein is papírforma eredmények születtek, ugyanakkor örömteli, hogy az újonccsapatok egyáltalán nem lógnak ki a mezőnyből, sőt éppen ellenkezőleg emelik a másodosztályú női bajnokság színvonalát. A Keleti-csoportban a bajnokság egyértelmű esélyesének tartott HTE II -a kimondottan tehetséges Berta László vezetőedző irányításával- háromgólos győzelmet aratott, a gyengén kezdő de aztán feljavuló Szent Mihály ellen. A mindössze 16 esztendős Mága Alexandra és a visszatérő Malachovszky Dóra is góllal igazolta, hogy érdemes volt szerződtetni őket. A Nyugati-csoportban a KRSE derekasan tartotta magát és kétgólos hátrányban sem adta fel a harcot , de meg kellett hajolnia a TFSE nagyobb játéktudása előtt. A mérkőzés előtti beharangozónkban a rutint emeltük ki kulcsmomentumként, s most kivételesen igazunk is lett. Molnár-Sáska Ildikó és Winternitz Anna mögött számtalan élvonalbeli mérkőzés van, s bár most reményeik szerint időlegesen az NB II-ben játszanak nem véletlen, hogy az ilyen kiélezett mérkőzéseken éppen ők mattolják ellenfelük amúgy nagyszerűen teljesítő kapusát. Már az első játékrészben eldöntötte a három pont sorsát a Csömör, a PTE ellen a szünetben már négy találattal vezetett Tóth László együttese, a másodikban ugyan már "csak" kettőt, de figyelemreméltó, hogy kapott gól nélkül úszták meg a pécsi vendégszereplést. Molnár Judit remek védőmunkája mellett góllal mutatkozott be újdonsült csapatában, s a látottak alapján kijelenthető nagy erőssége lesz a Nyugati-csoport talán nem is olyan titkos favoritjának. Persze nem csak Juditot hanem a teljes csömöri csapatot meg kell dicsérni, Orbán Csillát különösen aki az egyetlen duplázó volt a vendégeknél. Az ELTE-BEAC a vártnál talán valamivel nehezebben múlta felül az újonc PAFC-Mitre gárdáját, de ez inkább a piliscsabaiak érdeme, akik lelkesen, taktikusan játszva nagyszerűen tartották magukat, s abszolút vállalható vereséget szenvedtek. Az Egyetemisták fognak ennél jobban is játszani, de a győzelmet nem kell megmagyarázni, a három bajnoki pontot megszerezték Nyéki Eszterék és a jó rajt mint tudjuk szárnyakat adhat.   Női NB II, Nyugati-csoport, 1. forduló   KRSE - TFSE 1-2 (0-1) Soroksári Sportcsarnok Játékvezetők: Marcz Rajmund Tamás - Kénoszt Zsolt - Kénoszt Éva Noémi KRSE: Fülöp Eszter - Horváth Dóra, Vicai Katalin, Dura Mercédes, Nagy Stefánia Barbara Csere: Miklián Bernadett, Tóth Csilla, Balogh Kármen, Tóth Eszter, Tóth Bianka, Szamosy Ágnes, Balogh Szilvia Edző: Szamosy Csaba  TFSE: Császár Anikó - Farkas Klaudia, Winternitz Katalin, Molnár-Sáska Ildikó, Winternitz Anna Csere: Winternitz Zsuzsanna Ágnes, Bagdi Csilla, Juhász Andrea Technikai vezető: Horváth Gábor Gólszerző: Tóth Eszter illetve Molnár-Sáska Ildikó, Winternitz Anna ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- PTE-ÁOK Petőfi SE - RFC Csömör 0-6 (0-4) Pécs, Széchenyi Csarnok Játékvezetők: Oláh József - Resch András - Maml Zoltán  PTE: Lénárt Eszter - Kett Veronika, Kovács FAnni Éva, Maláti Dalma, Müller Zsófia Csere: Hógli Claudia, Barák Zsófia, Molnár Andrea Edző: Reisz Josua Csömör: Gálik Ágnes - Dohány Rita, Mátyás Noémi, Nagy Szabina, Kakuk Anikó Csere: Molnár Judit, Orbán Csilla, Botka Bernadett Johanna, Lengyel Zsanett, Prekovics Emese Edző: Tóth László Gólszerző: Orbán Csilla (2), Mátyás Noémi, Dohány Rita, Lengyel Zsanett, Molnár Judit ------------------------------------------------------------------------------------------------------------- PAFC-Mitre - ELTE-BEAC 1-3 (0-1) Piliscsaba, VM KASZK Szakképző Iskola Játékvezetők: Molnár Csaba - Tamási Patrik - Liebhardt András  PAFC: Héjja Krisztina - Simon Noémi, Eigner Maggy, Kiss Eszter, Hajdu Réka Renáta Csere: Prohászka Míra, Peregovics Laura, Cserős Alexandra, Kiss Réka, Aknai Beatrix, Gáspár Zsófia Edző: Sersztnev Richárd ELTE: Szabó Annamária - Juhász Adrienn, Baksai Éva, Tihanyi Tímea, Lovas Nikoletta Csere: Hajdu Orsolya, Béres Adrienn, Nyéki Eszter, Horváth Bors Bettina, Kókai Mariann, Vida Orsolya, Kovács Adél, Horváth Eszter, Szőlős Alexandra Jázmin Edző: Sajben Marcell  Gólszerző: Eigner Maggy illetve Nyéki Eszter (2), Lovas Nikoletta   Női NB II, Keleti-csoport, 1. forduló   Hajdúböszörményi TE II - Szent Mihály 4-1 (2-0) Hajdúböszörmény, Városi Sport és Rendezvényközpont Játékvezetők: Takács István - Tóth Szabolcs - László János  HTE: Varga Linda - Bölömi Ibolya, Mogyorósi Zsuzsanna, Pálóczi Krisztina, Sipos Bernadett Csere: Quirikó Vivien, Mága Alexandra, Nagy Anikó Andrea, Malachovszky Dóra, Szilágyi Szilvia Edző: Berta László  Szent Mihály: Horváth Melinda - Géczi Bettina, Fehér Zsuzsanna, Redetzky Andrea, Varga Zsuzsa Csere: Jankulár Zita, Szabó Edina Éva, Lovászi Zita, Börcsök Ágota, Koncz Bernadett, Hódi Zsuzsanna Edző: Hódi Zsuzsanna Gólszerző: Bölömi Ibolya, Mága Alexandra, Sipos Bernadett, Malachovszky Dóra illetve Redetzky Andrea [gallery ids="64873,64872,64869,64867,64866,64863,64860,64858,64856,64855,64854,64852,64850,64849,64847,64845,64843,64840,64838,64837,64835,64833,64831,64830,64814"]  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink