Női NB II esélylatolgatás, beharangozó
2016.09.16 | 17:08
Női NB II esélylatolgatás, beharangozó  A KRSE - TFSE mérkőzéssel a mai napon megkezdődik a másodosztályú női bajnokság. 14 csapat nevezett, s az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is két csoportra osztotta a résztvevőket az MLSZ. Azt már most leszögezhetjük, hogy a Keleti-csoport tűnik a legerősebbnek, a Nyugatiban viszont sok azonos képességű csapat szerepel, így izgalmas alapszakaszra van kilátás. Az erőviszonyok alapján a bombaerős keretű HTE II tűnik a bajnokság topfavoritjának, az ezüst illetve a bronzéremre a címvédő Gyulai Amazonok, az ELTE, a Csömör és a TFSE pályázhat  a legnagyobb eséllyel. Fontos tudni, hogy nincs automatikus feljutó, az NB II aranyérmese osztályozó mérkőzést játszhat az NB I nyolcadik helyezettjével és a párharc győztese indulhat a 2017-2018-s bajnokságban az első osztályban. Honlapunk természetesen hétről-hétre beharangozót fog készíteni minden forduló előtt és az eredményekről is beszámolunk olvasóinknak. Női NB II, Keleti-csoport, 1. forduló   Hajdúböszörményi TE II - Szent Mihály 09.17, szombat, 12:30, Hajdúböszörmény, Városi Sport és Rendezvényközpont Joggal aggódhatnak a Szent Mihály szurkolói, hogy kedvenceik súlyos vereségbe szaladnak bele Hajdúböszörményben. A hazaiak ugyanis második csapatukban is olyan kaliberű játékosokat tudnak felvonultatni, akik az élvonalban is megállnák a helyüket. Az is igaz persze, hogy Hódi Zsuzsanna tanítványai folyamatosan fejlődnek de vérmes reményeik szombaton aligha lehetnek. A futsal-hungary tippje: négygólos HTE-siker   Nyírség NSC - Gerjeni Sport Klub 09,18, vasárnap, 11:00, Nyíregyháza, Bencs László Szakiskola Mindkét alakulat kiesett a Magyar Kupából, így a jó bajnoki kezdés gyógyír lehet sebeikre. Háromesélyes a mérkőzés, azonban a hosszú utazás és a korai kelés miatt azt gondoljuk a gerjenieknek lesz nehezebb dolguk. A futsal-hungary tippje: egygólos Nyírség-siker   MVFC Berettyóújfalu - Gyulai Amazonok 09.18, vasárnap, 11:00, Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok Erősen megcsappant az MVFC játékoskerete, s bár az első soruk bárkivel felveszi a versenyt a másodosztályban, a rövidebb kispad döntő jelentőségű lehet. A Gyulai Amazonok célja a bajnoki cím megvédése, így számukra nem okozhat gondot a három pont megszerzése. A futsal-hungary tippje: kétgólos Gyulai Amazonok-siker   Szabadnapos: ReklámPress-Skorpió   Női NB II, Nyugati-csoport, 1. forduló   KRSE - TFSE 09.16, péntek, 18:30, Soroksári Sportcsarnok A KRSE és a TFSE is sikerrel vette az első akadályt a Magyar Kupában, így jó hangulatban készültek a péntek esti bajnoki rajtra. A TFSE mellett a rutin szól, hiszen keretükben több élvonalbeli múlttal rendelkező futsalost tudnak felvonultatni. A rendőrcsapat üde színfoltja lehet a Nyugati-csoportnak, de a mai napon kevés sanszuk van a döntetlenre is. A futsal-hungary tippje: háromgólos TFSE-siker   PTE-ÁOK Petőfi SE - RFC Csömör 09.16, péntek, 20:00. Pécs, Széchenyi Csarnok A tavalyi Veresegyházra épülő RFC Csömör akár a Nyugati-csoport első helyét is megpályázhatja, bár eredményességük nagyrészt attól is függ, hogy az Újpest NB I-s csapatától kiket tud pályára küldeni Tóth László vezetőedző. A PTE második idénye következik a másodosztályban, a pécsi szurkolók előrelépésben bíznak és valószinüleg több sikerben lesz részük mint az előző szezonban volt. A futsal-hungary tippje: háromgólos Csömör-siker   PAFC-Mitre - ELTE-BEAC 09.17, szombat, 14:00, Piliscsaba, VM KASZK Szakképző Iskola Sajben Marcell az ELTE vezetőedzője nagyszerű csapatot farag évről-évre az Egyetemistákból, s ennek lett jutalma a 2015-2016-s bajnokság végén szerzett bronzérem. A Piliscsaba játékerejéről egyelőre keveset tudni, de a női futsal fejlődése szempontjából örömteli, hogy ők is bekapcsolódtak a másodosztályú pontvadászatba. Az Egyetemisták kötelező siker előtt állnak, de a hazaiak nyilvánvalóan szeretnék jó rajtot venni, de ez nem lesz egyszerű feladat, mert minden a vendégek mellett szól. A futsal-hungary tippje: négygólos ELTE-siker   Szabadnapos: Kalafa Futsal  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink