Női futsal NBI 7. forduló, Beharangozó
2020.11.21 | 11:46
Női futsal NBI 7. forduló, Beharangozó

Újabb csonka forduló következik a nőknél, a három mérkőzésből mindössze kettő kerül lejátszásra, a Tolna Budapesten egy későbbi, még nem meghatározott időpontban lép majd parkettre. Ez természetesen nem befolyásolhatja majd a másik két meccs alakulását, ahol az első az utolsóval, valamint szimmetrikusan a második az utolsó előttivel vívhat meg.

 

Szekszárdi FC – Astra HFC Üllő
2020.11.21. 16:00
Szekszárdi Városi Sport- és Szabadidőközpont

A két csapat első mérkőzése egy viszonylag sima, 5-1-es Astra-győzelemmel végződött, ám a szekszárdi csikócsapat azóta rengeteget fejlődött, pontot rabolt a TF gárdájától, valamint a megyei rangadón kis híján a Tolnától is. Így biztosan nem az esélytelenek nyugalmával várja a meccset Kágyi István csapata, aki lelkesedését a lányokra is át fogja ragasztani. Az Astra az előző fordulóban hazai pályán botlott, és szakította meg veretlenségi sorozatát, ám valószínűleg pont ezért lesznek nagyon motiváltak, hogy visszatérjenek a győzelmi ösvényre. Ha a vendégeknél nincsen sok hiányzó, nem lehet kérdéses az eredmény.

 

DEAC – Budaörs Futsal
2020.11.21. 17:00
Debreceni Egyetemi Sportaréna

Az Astrához hasonlóan közvetlen üldözője is botlott múlt héten – a DEAC csapatát az örök mumus Tolna győzte le idegenben egy nagyon szoros meccsen. Így a tabella elejének állása változatlan maradt, de gyakorlatilag végig nagyon szoros a mezőny, a Szekszárd lemaradása kivételével, egy-egy győzelem is változtathat a helyezéseken. De hosszú még az alapszakasz, és ezt a Budaörs is tudja, akik igen javuló tendenciát mutatnak mind játékban, mind eredményekben. Kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy otthonában megszorongassák az egyik bajnokesélyest. Kíváncsian várjuk a mérkőzést, hiszen Korozmán Krisztián és Üveges Katalin csapatai az előző körben is nagyon izgalmas, és sokáig szoros találkozót vívtak egymással.

A mérkőzést élőben követhetjük a DEAC Tv jóvoltából.

 

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink