Nem érzi igazságosnak a bajnokság lezárását Sergio Cabrera
2020.05.24 | 15:06
Nem érzi igazságosnak a bajnokság lezárását Sergio Cabrera A Magyar Labdarúgó-szövetség május elején úgy határozott, hogy minden általuk szervezett futsalbajnokság lezárásra kerül, ettől függetlenül Berettyóújfaluban nem állt meg az élet. A Mezei-Vill FC – a szurkolók örömére – a múlt héten jelentette be, hogy a következő szezonban is Sergio Mullor Cabrera lesz a vezetőedzőjük, többek között ezért is kereste őt meg a Hajdú-bihari Napló. A szakember és családja Spanyolországba érkezésüket követően tizenöt napos karanténba kényszerült. – Lehetőségünk volt első körben belakni újra az otthonunkat, a lakásban szépen berendezkedni. Közben persze a stábbal tervezzük már a jövő szezont, azt, hogy milyen új ötleteket vigyünk be a játékunkba és mi az, amit fejlesszünk a jövő évben. Ahogy a vírushelyzetben a lehetőségeink engedik, szeretnénk kicsit élvezni a hazai környezetet és találkozni a rokonokkal, hiszen hosszú időt töltünk tőlük távol, úgyhogy van mit pótolni – mondta a tréner.

Nem igazságos

Az MLSZ a kiírt sorozatokban nem hirdetett eredményt, nem lett bajnok, dobogós és kieső sem. Mindenki ugyanabban az osztályban kezdi meg a szereplést a következő szezonban, mint ahogy azt a most lezártban tette. – Tudom, hogy ebben a helyzetben nincs igazából jó választás. A lehetőségek közül azonban a legkevésbé jó mellett határoztak, mert így egy egész éves munkát dobhatnak ki a csapatok a kukába. Azt gondolom könnyű lett volna dönteni Magyarországon, hiszen az alapszakasz befejeződött, egyenlő mérkőzésszám mellett mi voltunk a legjobbak. Természetesen tudom, hogy a bajnokság a rájátszással ér véget, de nem érzem igazságosnak hét hónap munkáját megsemmisíteni. Remélhetőleg a Bajnokok Ligájában való indulás jogának megállapításánál jó döntés születik, figyelembe véve a bajnokságban elért számokat, az eredményeket és a sportszakmai szempontokat – mondta Sergio Mullor Cabrera.

Jól érzik magukat

A spanyol szakember arról is beszélt a naplónak, hogy miért szeretne továbbra is az MVFC vezetőedzője lenni. – A helyzet az, hogy a döntéseimnél mindig figyelembe veszem a családom véleményét, érzéseit, és ők nagyon jól érzik magukat Berettyóújfaluban. Csak a köszönet hangján szólhatok az egyesületről és arról, amit kaptam itt az elmúlt három évben, ez fontos tényező számomra. Nagyon fontos, hogy klubként és csapatként is fejlődünk. A sportszakmai szempontokra áttérve, izgalmas kihívás újra bajnoki címért harcba szállni. Ahogy korábban is mondtam ebben az évben jó munkát végeztünk és nagyot léptünk a döntőbe jutás felé a rájátszás első két fordulójában aratott két győzelemmel. De rossz szájízzel ért véget ez az évad a Magyar Kupa második hely és az MLSZ-döntés miatt. A klub azt tervezi, hogy július 31-én indul a felkészülés a következő szezonra, ha az egészségügyi lehetőségek is engedik. A bajnokság hivatalos kezdési időpontja még nem ismert, ettől is függ, hogy mikor állnak edzésbe a játékosok. Sergio Mullor Cabrera egy héttel a munka megkezdése előtt szeretne visszajönni Magyarországra, hogy a stábbal megtervezzék a feladatokat.

Sok munka

Sergio Mullor Cabrera hangsúlyozta, hogy az mindig az elképzelései között szerepelt, hogy a játékosai képesek legyenek bárhol helytállni, legyen az akár Olaszország, Spanyolország vagy Oroszország. – Tavaly Rábl János volt az, aki Itáliába igazolhatott, de vannak rajta kívül is olyanok, akik ha tényleg komolyan gondolják, akkor hasonló utat járhatnak be. Itt van például Szabó Péter, Nagy Imre vagy Kártik Zsombor, de ehhez nagyon sok és elkötelezett munkát kell végezniük. A bajnokságban szeretnénk kezdeményezni a mérkőzéseken, de néha ez nehéz, mert az ellenfelek nem vállalnak túl sok kockázatot, de az utunk adott. „A filozófiánk által szeretnénk minél jobbak lenni, és ehhez társulnia kell az ambíciónak is”– mondta Sergio Mullor Cabrera.

Összehasonlították az adatokat

A tréner a kényszerszünet alatt is futsallal töltötte az idejét, nemrég jelent meg egy spanyol edzőkollégájával közösen készített összehasonlító elemzése a magyar, illetve spanyol bajnokságban született gólokról. – Az ilyen analizálások során fontos válaszokat és tudást kaphatunk az egyes játékhelyzeteket nézve. Egész évben ezt csinálom, az ellenfelek gyengeségeit és erősségeit mérem fel. A szezon végén gondoltam arra, hogy összehasonlítsam az itteni adatokat a spanyol ligáéval, ami a szakértők szerint is a legjobb a világon. Magyarország növekedő pályán halad még, és emiatt észrevehetőek különbségek, különösen abban, hogy hol kezdik meg a védekezést a csapatok, meddig tolják fel a védelmi vonalat. De az is igaz, hogy vannak olyan statisztikák is, amelyeknél nincs lényegi eltérés. Tovább kell monitorozni a futsal NB I. fejlődését. Ehhez elengedhetetlenek a képzések és az MLSZ által rendelkezésre bocsátott InStat rendszer adatai, ami a kluboknak segít látni a valódi lényeget. Bakos Attila, Haon.hu    
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink